Novellák - 99.oldal

Évekkel később újabb útra indultam hazafelé. De ekkor már nem te fogtad a kezem, nem rángattam a kabátod alját, ha szólni akartam, s nem voltak csöndesek a léptek. Otthon, még akkor eltettem a könyvet egy dobozba. A dac elnémította bennem a könyv illata iránti vágyat, s csak évekkel később vettem újra elő...

Sybill próbálta megvigasztalni barátnőjét, bár tudta a jelen pillanatban nem sokat tehet az érdekében. Eljött hát a búcsúzás ideje... Mindketten érezték, hogy nagyon nehéz lesz az elvállás. Sybill még egy utolsó varázslatot készült végrehajtani. Köpenye rejtett zsebéből egy erszényt vett elő, melyből ezüstös színű port szórt Jessicára...

Hatalmas, porlepte pusztaságot látott, egy-két kínlódó olajfával és borókabokorral. Néhány méterre tőle egy fiatalon elpusztult teve csontváza fehérlett. Egy nagy szikla tövében, egy régen kiszáradt vízmosásban viszont árnyékokat látott, melyek mintha mozogtak volna. D. nekiveselkedett a szélnek, és elvonszolta magát a szikláig. Lekuporodott mögötte, és szemügyre vette a vízmosást...

- Most olyan szép lettél, hogy rögtön beléd fogok szeretni- mosolygott rá Pat, majd érezte, hogy ez megint olyan anyásan hangzik és bocsánatot kért érte. Aztán hirtelen azt érezte, hogy émelyeg a gyomra, szédül a hideg rázza. Tálalt a férfinak és ő rohant a fürdőszobába és kiadta magából az ebédet.
- Bocs, de most azt hiszem, nem tudok enni. - aztán még párszor ki kellett rohannia a hányinger miatt és közben mindig bocsánatot kért a férfitól, aki most sem reagált semmire...
...

A lány arca, rámszegeződő tekintete gyönyörű volt, szinte maga a tiszta, lángoló szépség. A gyönyör szívemig hatolt, s csak annyit tudtam, szeretem őt, őt szeretem a világon a legjobban, akár az álombéliben, akár a valóságosban. Ő is megérezhette ezt, mert mosolyogva hozzám hajolt, s lágyan megcsókolta az ajkam...

Hamar megtalálta a szobát, amit keresett. Nagy levegőt vett, amikor a kilincsre tette a kezét és kopogás nélkül benyitott. Pici diákszobába lépett, ahol egy keskeny ágy, egy íróasztal és egy szék volt csupán. Rögtön meglátta a sarokban állni Pat nagy tengerészzsákját, de a lány nem volt a szobában. Mark leült az ágy szélére és zúgó fejjel várt. Tíz perc telhetett el, amikor végre nyílt az ajtó...

- Más világ volt a tiéd nagyikám. – ellenkezett szelíden Eszter.
- Legalább ma már mindenki eldöntheti, hogy a jövőben kihez fogja kötni az életét. Ez némi keresgéléssel jár, de ilyenkor az emberek megismerik egymást, így könnyebben eldönthetik: hogyan tovább. – folytatta meggyőződéssel.
- Egyébként úgy tudom, a te idődben gyakran a lányokat már korán összeboronálták a szülők egy olyan férfivel, akihez azelőtt nem sok köze volt. – állapította meg.
- Meglehet, azonban...

Aztán körbenézett. Öt perc, szólt belül a bánatos hang, aztán csak állt, és nézte a keleti égboltot. Fák. Nem is igazán emlékezett rá, hogy ilyen gyönyörűek. Lassan bíborba öltözött az ég alja. Négy perc, motyogta a hang. Betartják a pontos egy órát? Dübörögve kalapált a vér a fejében. Lassan, mélyeket lélegzett a hajnali levegőből. Kötelet dobtak a nyakába, megigazították. Eszébe jutott a szabója, meg a nyakkendője. Gondolatban elmosolyodott megint. De kedves ember is volt...

A maga nemében egy egyedülálló produkció volt, amiben , miután két asszisztense segítségével megbilincseltette magát és a közönség által leellenőrzött lánccal megkötöztette magát, belehelyezték egy acél hajóládába, amit szintén körkörösen leláncoltak, majd az egész ládát egy kis emelődaru segítségével egy vízzel töltött átlátszó üveg kockába helyezték. Ráadásul előzőleg a kis akváriumot feltöltötték, dél-amerikai húsevő halakkal...

A pók elindult lefelé Edina haján. Mikor a lány vállához ért, a lány megmoccant. De csak összébb húzta magát. Ez a felület új volt Bélának. Nem is igazán tetszett neki, így folytatta útját lefelé. Minden pontját be akarta járni a lánynak. Edinán nem volt takaró az éjszakai meleg miatt. Béla a hason át elérte a lány lábát. Itt különös illatot érzett és egyszeriben furcsa érzés lett rajta úrrá. Megéhezett...