Egy furcsa Szerelem - 3. fejezet: Menekülj

Villám fénye töltötte be az eget, majd berezonált a táj a mennydörgés hangjára. Kegyetlen vihar dúlt, vad, váratlan. A hirtelen felmelegedett időjárás, sarat, lucskot, és esőzéseket hozott magával.
Újabb rémisztő fény, hangjáték, s Arisa a fölre esett. Épp szökésben volt, menekül otthonról, Thomas elől, minden elől, de kezdte látni, hogy jobb lett volna otthon. Valósággal rettegett a vihartól
De már nincs visszaút

- Miért nem szóltál?! - kiabálta Arisa. Mérges volt, nem is, inkább rémült. És a kiabálással próbálta palástolni.
- Kicsi Arisha harap - kacérkodott vele Thomas, tudta, Arisa úgy se merné őt bántani. Nem merné? Ebben annyira biztos volt, hagy csak a találat után pár pillanattal tudatosult benne, hogy a lány hozzávágott egy poharat. Thomas agyát azonnal elborította a lila köd. Neki esett

Majd egy hét telt el. Arisa megtudta, megtudta, hogy Derrick tudja, merre van. És a félelem eszét vette.

- Nem érdekel a siránalmad - grabancánál fogva vágta a lányt a falhoz. - Az van, amit mondok, és kész! Vigyorogva tűrnöd kell, ennyi a dolgod, tehát kussolsz, és vigyorogsz!

Felült a földön, majd hátra is dőlt. Az eső az arcába zúdult, de nem érdekelte. Heverni akart, mint egy félredobott rongy, és feledni akart. Fájt.

Odafent ült a padlásszobában, és sírt. Thomas bezárta őt oda. Maga se tudta, miért.
Váratlanul Thomas nyitott be tálcával a kezében. A lány most inkább felhúzódott ágya végében, a fiú, pedig lerakta elé a tálcát, és törökülésben leült a földre. Arisát nézte, várta, hogy végre egyen. Az nem tette, csak egy ideig kavargatta kajáját, majd egyenesen Thomas képébe vágta tányérostul
- Bazd meg te…! - megugrott üvöltve, majd letörölte a képét, s indulatból kapta el a csaj torkát. Úgy nyomta le fekvésbe a kanapéra. Örült pillantást vetett rá, fürkészte arcát. Arisa riadtan nézte őt, Thomas gonoszul elmosolyodott. Elengedte torkát, bebukott szoknyája alá, egyik kezével feje mögé fogta mindkét csuklóját, hogy még véletlenül se ellenkezhessen, másik kezével lehúzta a bugyit, majd az egyik lábát a magasba húzta. Arisa sírni kezdett a fogások fájdalmától, ezek nem a gyönyört, hanem a dühöt fejezték ki. - Kussolj már - morogta a szoknya alól - Rühellem a hisztid - közölte, majd nyelvtöltött, és nyalogatásba kezdett. Először csak a belső combokat, a következő pillanatban már a csiklót kényeztette. Arisa elvörösödött abban a fél percben, amíg a fiú finom vele, ám felsikított utána. Thomas felültettet, magához rántotta és behatolt. - Ezt kapod. Kurva
Keservesen üvöltött végig. A fiú hátradőlt, az ő derekát erősen fogta, kényszeríthette a ritmusra. Arisa a mellkasának támaszkodott, engedelmeskedett, de zokogott. A fájdalom elképzelhetetlen. - Még mindig szűk vagy… - közölte kéjtől remegő hangon a lilaszemű Thomas -… de kibaszottul élvezem látni a pofádon a szenvedést.
- Hagyd abba!
Válaszképp a földre került. Thomas felállt. Majd lehajolt, szerelmét hajánál fogva húzta fel, s egy rúgással megindította.

Felsikított a mennydörgés hangjára és feltápászkodva futásba kezdett. Reszketett. Soha többé nem akart hazamenni!

A kert. Dudvás, gyomos, elhasznált. Rozsdás rács vette körbe, kívül rengeteg csonka, öreg fa. Alig lehetett belátni.
Thomas bepattant az öreg hintaágyba. Arisa vacogva állt előtte.
- Megbocsátasz?
Francokat. Elkapta hosszú haját, és térdre lökte a lányt, fejét ágyékához szorította. A lányka reszkető kezekkel nyúlt oda, fogta kezébe a megkeményedni készülő nemi szervet. A lilaszemű Thomas mosolygott, majd nyögött. Arisa a szájába vette virslijét, szopogatta, kényeztette, benyelte, ami kijött belőle. Hadsun lassan elélvezett. Nyögött, de, ez így még se volt jó. Egy pillanatnál elkapta a lány vállait és felhúzta az ölébe. Arisa sikított, pofon lett a jutalma. De annyira fájt, ahogy a fiú behatolt. Az meg ideges volt, mert a mozgó hintaágyon alig bírt megülni. Elege is lett. Leugrott Arisát magához karolva, majd lelökte a hóba magával együtt. Feldurvult, már nagyon közel volt. Arisa is, ő is már közel volt, de nem élvezte, teste nem a gyönyörtől reszketett, hanem a kíntól.

- Nahát, nahát!
Arisa megugrott. Bokájába fájdalom vágott, s nyüszítenie kellett, mint a kölyökkutyának, kinek farkát tépik.
Bántója a fák között állva nézte a csajt. Szürke farmert, bolyhos, vörös, galléros pulóvert, bőrdzseki, bakancs: katona volt, magas fazon volt, kreobőrű, 50es években járó, de magát jól tartó fazon. Odakullogott a lánykához és fegyverét fejének nyomva felhúzta.
- Nemneemneeem! - kapálózott, belekapaszkodott emberünk göndör, barna hajába
- Nyugodj meg. - mondta mosolyogva, kicsit viccesen, fájt azért a hajtépés. Arisa nyelt egyet, majd megmarkolta az ölelő kart - Milyen állapotban vagy te?
- Nem akarok visszamenni! - feszült meg a lány, félelemtől izgatott teste.
- Csiiit - felkapva vállára a tehetetlen lány, és a nem messze álló kocsijához cipelte.

- Fázok
A hóban feküdt. Mellette Thomas. Gyöngéden ölelte, majd a szó hallatán felkarolta. A bágyadt lánykapaszkodott a nyakába és pillanatok alatt bealudt. Csak arra ébredt. Hogy meztelenül belökték őt a forró zuhany alá. Arisa nekidőlt a falnak. Nem kellemes átfagyott testtel a forró víz alá kerülni.
- Siess, apád mindjárt itt van - mondta Thomas hidegen
- Várj... - szólt Arisa a kimenő Thomasnak. - Miért... Jön?
- Miattad kicsim - válaszolt, s kiment. A nappaliban leült a kanapéra, és felhúzta a lábait. Nagyon félek, hogy elbassza… Gondolta ...hisz nem is tudja, miért jön a Doktor. De.. Lehet, hogy végre meg tanult normálisan viselkedni...
A teste, az arca... Sebes. Ott állt a tükör előtt vizesen, meztelenül, és reszketve. Félt Thomastól, félt az elkövetkező percektől. De muszáj volt megjeleni előtte méghozzá azonnal. Így hát, fogta magát és kiment.

A katonaférfi előszedett szekrényéből egy zöld-fekete kockás pokrócot, s a fotelban ülő, remegő Arisára terítette. A lány nem érette. Először lelövi, aztán melengeti?!
- Miértbánt…?!
- Mert elrohantál volna.. Nem vagyok hülye, már bocs! - mondta - különben már kivettem a golyót... 5 hétnél tovább nem fájhat! - somolygott.
- Kösz - nyögött fel Arisa. A férfi fejéhez csapott.
- Végre - fordult a nyíló ajtó felé. Belépett rajta a csatakos Thomas
- Arisha!
A lány szívében megállt az ütő, s már csak arra eszmélt fel, hogy Thomas karjaiban van. Nem tudott semmit se mondani hirtelen, hisz ő el akart menekülni előle! Thomas azonban örült, hogy megvan a lány. De a nagy öröme gyorsan elhalt.
- Oké, vége a mókának... - tapsolt kettőt a katona
- Hól a húgom!? - vágott közbe Thomas. A katona elcsöndesült, majd egy nagy sóhaj után folytatta - Hacsak nem akartok Doki bá. kezelésére járni! - vigyorodott el - Mindjárt itt van - közben órájára nézett.
- Kösz Joey - bizalmatlanul méregette kishúga mostoháját, közben felkapta a ledöbbent Arisát a kezébe. Az nem értett semmit.
- Doki bá...?
- Derrick…
Amint, hogy ezt meghallotta, belekapaszkodott a fiú ruhájába. Felfogta miről is van szó.
- Kifelé Thom, mert kirúglak... - terelte ki a fiút a férfi.
- Kösz...

Jó órája sétáltak az utcán. Thomas ölében fogta Arisát, fejét mellkasához nyomva, füleit letapasztva. Alig bírt elaludni Arisa, a belváros zaja őrjítő volt.
Lecsüccsent egy padra magához húzta Arisát, bugyolálta testét levetett kabátjába. Ő maga reszketett, pedig elvben megszokta már a fagyot, nem kellett volna fáznia, mégis fázott. Sőt, megszédült a fagytól, s elájult

- Ez gyönyörű! - ámult Arisa új ruhái láttán. A meleg, zöld szabadidő felső, s a hozzátartozó szürke nadrág nagyon illet a lány alakjához. Szinte felvette annak formáját. Thomas csak csendben mosolygott majd átölelte - Nem tudom, mit mondjak... - suttogta megszeppenve a fiatal.
- Semmit! - mondta a fiú - És tudod mit beszéltünk meg... - kezdett bele
- Én nem...
Mondatát a csengő hangja szakította félbe. A lány megrettent, vadul megmarkolta a fiú karját, s ingujjába kapaszkodva húzta meg azt. Thomas fintorogva elrántotta rabul ejtett kezét, majd elindult az ajtó felé. Sokáig nem jutott Arisa a földre térdelve belekapaszkodott a lábaiba. - Kérlek! – szinte üvöltött.
- A konyhába… MOST! – mutatott a konyhaajtóra a fiú, mire Arisa megsemmisülten vette tudomásul a parancsot.