egyperces

Világszenzáció!

Dr. Gasper Andersen neves agytudós, fizikus, földrajzkutató tegnap a délelőtti órákban elveszett.
Egy nagyon fontos előadásra indult a kora reggeli napsütésben, de a harmadik utcasarkon már nem fordult be a szükséges irányba, mert elgondolkozott egy, az agyában épp ekkor felvillanó problémán.

A probléma hatására olyan gyorsan váltott irányt, hogy még az árnyéka sem tudta követni, így az is csak pár pillanat múlva konstatálta a professzor eltűnését.
Egy ideig próbálta megkeresni azt a testet, amelyhez tartozott, de mivel nem találta, helyesebbnek tartotta, ha elmegy az előadásra, hátha ott megjelenik a professzor.
Az előadás kezdetéig ez nem történt meg, így kénytelen az árnyéka ugrott be a doktor helyett, és tartotta meg előadását.
Az összegyűltek nem sokat vettek észre a cseréből, csak néhányan jegyezték meg, hogy a professzor ma csak árnyéka volt önmagának.
Az előadást követő banketten is visszafogottan viselkedett az árnyék, mert a terem világítása nem kedvezett a verőfényhez szokott miliőjének.
Délután korán távozott fejfájásra hivatkozva, mert nem akarta lekésni a délutáni utolsó napsütést.

Tétován kószált az utcákon és maradék erejét is kezdte elveszíteni a lenyugvó nap halványuló sugaraiban, mikor egy eldugott sikátorban végre meglátta az elveszett professzort.
A professzor egy kövön ült és magában motyogott, olyasmit, hogy miért nem tudja elhagyni az ember az árnyékát.
Az árnyék boldogan futott vissza a létét meghatározó testhez, és megnyugodva nyugtázta, hogy a nagy férfiú nem vett észre semmit, mikor kigyúltak az utca lámpásai, már minden a helyén volt.

Professzor kábán körülnézett, mint aki most ébredt és sietősen hazament.
Másnap a reggeli lapok hatalmas szalagcímekkel hozták az előző napi konferencia részleteit, bőven kitérve a neves agytudós, fizikus, és földrajzkutató csodálatos előadására, hozzátéve, hogy a professzor kissé fáradtnak és haloványnak tűnt, szinte árnyéka volt önmagának.