Novellák - 58.oldal

Egy helyi temetés alatt fogant meg bennem az ötlete ennek az rövidke elbeszélésnek. Ha valakit megbántana az írásom, attól elnézést kérek, csupán csak a véleményem öltött testet benne.

- Ezek a fiatalok… - fordult az egyik beteg a másikhoz. – Mindig csak rohannak. Nézze meg ezt is: csak bejön és közli, hogy aki tud, az menjen vele. Nem látja, hogy nyakig gipszben vagyok?
- Bezzeg a mi időnkben… Semmi hordágy, semmi mankó, csak így egyszerűen: keljünk fel és kövessük, ha akarjuk. Semmi részvét.
- Semmi. Persze, megértem, hogy nekik is megvan a maguk baja.
- És nekünk nincs? Már hetek óta nem ettem semmi normális kosztot, odadobnak valami vackot és együk...

- Szia, Aaron vagyok.
- Öh, szia öhm Mia.
- Mond csak szabad ez a hely? – kérdezte Aaron mosolyogva és a lány melletti szabd helyre mutatott a padon.
- Öhm, persze – felelte a lány.
- Köszönöm – mondta a fiú és leült. – Mia… hm még nem találkoztam Mia nevű lánnyal, igazán különleges – jegyezte meg nyugodtan. - Mondd csak Mia, hiszel-e abban, hogy valaki egy öt perces beszélgetés keretében kiderítse, hogy összeillik egy lánnyal?.

Éltem a fiatalok hétköznapi életét. A párommal a szüleinél laktunk egy külön részben. Nemrégen váltottam munkahelyet, mert az előző nagyon felemésztett. Az új helyen két műszakban dolgoztam, nyugisan, elfogadható fizetésért. A hétvégém általában szabad volt. Egy kis peca, tivornya a haverokkal vagy szimplán egy nyugis nap. Jól éreztem magam, úgy gondoltam, hogy ez az élet alkalmas lesz nekem.

Lehunyt szememen dörömböl a jeges szél. Talán soha nem nyílik fel többé. Vaksötét éjszaka ölel, s démonjaim fogják kezem. A reggelt várom...

inyitotta a szemét, de rögtön be is csukta, mert egy lámpa teljes erejéből belevilágított. Dühöngött egy sort, majd újra próbálkozott, de most sokkal óvatosabban. Rájött, ha kicsit lentebb néz, nem vakítja el a lámpa. Csakhogy úgy se látott semmit. Fekhelyét a fényforrás megvilágította, de körülötte sötétség honolt. Megborzongott. Nem szerette az ilyen helyzeteket. Elfogta a hányinger, és valami furcsa kavargott a gyomrában. Talán a rosszérzés…
- Készen állsz?- csendült egy érdes...

Gyors, kis reggeli novella, kiváló az ébredéshez.

Jack Waterman álmodik. Manhattan még békésen alszik alatta, és ő még nem tudja, de az a nap igencsak meghatározó lesz az életében…

"Igazán úgy gondolom, hogy a szomorúság és sötétség lehet nagyon szép és gyógyító."

Egy történet barátságról, fájdalomról, veszteségről. Nekem ez az egyik kedvenc írásom, és az egyik legkorábbi novellám.

Már nem emlékszem tisztán, hogy hogyan kerültem ide. Az utolsó lépcsőforduló képe még valahogy feldereng, de hogy előtte hol jártam, azt már sűrű homály fedi. Amint kiléptem a tető kavicságyára, a kövek sercenése egy pillanatra megtántorított, de a második lépés után már újult elszántsággal indultam a tető széle felé.
Amint odaértem, újra megálltam, magam sem tudtam, hogy miért. Mint ha azt vártam volna, hogy valaki figyeljen rám, ahogy leugrom, hogy legyen szemtanú, hogy legyen...