Novellák - 45.oldal

Nos, eljött ez a pillanat is. Életem nagy pillanata, mondhatom azt is, eddigi életem legnagyobb pillanata, lassan felfelé ívelő pályafutásom csúcsa, s egyben talán egy új lehetőség is, egy új karrier kezdete. S ebben a pillanatban, ebben a soha vissza nem térő, megismételhetetlen percben végigfutott agyamban múltam, az út, mely idáig vezetett.

Némi társadalomkritika volt a szándékom.

Egy régi mese átírása, remélem akad, akinek tetszik majd.

Dávid érdeklődéssel figyelte az eseményeket, és magában úgy ítélte meg, valóban nem kellett volna meglökni ilyen magasan a hintát, ő legalábbis nem akarta volna. De nem ismerte a többiek gondolkodását, lehet, hogy ez egy jó kaland volt. Persze, ha balszerencsésen végződött volna az eset, más lenne, de nem így lett...

Az autó lendületesen fordult fel a sztrádára, s pillanatok alatt felvéve a forgalom sebességét száznegyvenes tempóban hajtott a középső sávban. A férfi lazán, egy kézzel fogta a kormányt, másik kezével a mellette ülő lány barna combját simogatta finoman. Ragyogóan sütött a nap, s a lány enyhén hullámos, szőke, hosszú haja lágyan fodrozódott a lehúzott ablakon beáramló fuvallattól.

Nosztalgikus emlékekből merítettem.

Sötétség. Csak ennyi fogadott. Pedig mennyi mesét építenek köré – „Milyen jó lesz majd utána!” – hangoztatták milliók. Nem, nem fog várni rád senki, csak a magány ördögi feketében testet öltve, és a kilátástalanság, ami az idők végezetéig úrrá lesz rajtad...

Pár korábbi írásom egy csokorba fűzve, remélem elnyeri tetszésetek:)

Pozsgai Boginak, mert vannak dolgok, amiket, bár a szív érzi, mesében jobb elmondani

A folyó, amin az ember nap, mint nap átkelt, két részre osztotta a világot; az egyik a mocsaras lapály volt, ahol állati sorban éltek a falusiak, a másik parton szép hegyek és zöldellő mezők fogadták az arra járót. Az ember minden reggel elbúcsúzott feleségétől és kislányától és útra kelt a túlpartra dolgozni. Amikor kislánya felnőtt, már ő is elkísérte, s a folyó közepén látva, hogy apja...

Furcsa dolog az álom, néha elszáll egy pillanat alatt, s hiába próbálod visszacsalni, újra-idézni illatát, a semmibe kapaszkodsz, a levegőt markolod, míg máskor beléd telepszik, nem enged, ott marad veled, s viszed magaddal egész nap, áthatja lényedet, még ha szabadulnál is tőle. Ilyen volt ez az álom is, a szerelmes álom a lányról, a csókról, az álomról.

„Mmm-mm… mmm-mm…” – kántálta Alhena, miközben a boltba ment hajnalban, friss kenyérért. A reggeli pára jól vezette a tengerről jövő hangokat, a kürtszót, a nyikorgásokat, mikor a hajók a mólókhoz csapódnak a hullámzás miatt, és maguknak a hullámoknak a robaját, de mindezekről tudomást sem véve csak ment, ment úti célja felé. Nem létezett más, csak ő, és dúdolt imája Allahhoz, hogy segítsen szerettein...