Road Movie

Az autó lendületesen fordult fel a sztrádára, s pillanatok alatt felvéve a forgalom sebességét száznegyvenes tempóban hajtott a középső sávban. A férfi lazán, egy kézzel fogta a kormányt, másik kezével a mellette ülő lány barna combját simogatta finoman. Ragyogóan sütött a nap, s a lány enyhén hullámos, szőke, hosszú haja lágyan fodrozódott a lehúzott ablakon beáramló fuvallattól. Nem beszéltek, már egy órája nem szólalt meg egyikőjük sem, a jellegtelen, sík tájat nézték, melynek egyhangúságát csak néha törte meg egy-egy út menti épület, benzinkút, pihenőhely. Nemrégen indultak, még hosszú út volt előttük. A lány elálmosodott, lassan a férfi vállára dőlt, s álomba merült. Órák teltek el, s mikor a lány felébredt, körülnézett, ugyanazt az egyhangú, sík tájat látta, mint amikor elnyomta az álom.
- Hol vagyunk? - kérdezte még álommal a hangjában.
- Még messze, nagyon messze - felelte a férfi, s tovább simogatta a lány combját, melyen egyre feljebb csúszott amúgy is rövid szoknyája, s már kivillant fehér bugyija.
- Pisilnem kell - mondta a lány.
- Gondoltam, mindig pisilned kell - mosolyodott el a férfi - ha lesz egy pihenő, megállunk.
- De nagyon kell, nem bírom ki addig - nyafogott a lány.
A férfi hirtelen félrerántva a kormányt kivágott a szélső sávban mellette haladó autó elé, melynek vezetője dudálással és sűrű villogással reagálta le a váratlan manővert. A férfi ugyanazzal a lendülettel a leállósávba hajtott, s belelépett a fékbe.
- Köszi - mondta a lány s kiugrott a kocsiból. Az autó orra elé szaladt, felhúzta szoknyáját, gyors mozdulattal letolta bugyiját, leguggolt, s pisilni kezdett. Mikor befejezte felállt, nyújtózkodott egyet, majd lassan, csípőjét lágyan mozgatva felhúzta bugyiját, megigazította szoknyáját, s visszaült a kocsiba.
- Ez jólesett - mondta, s hozzábújt a férfihoz. Elindultak. A lány valami buta kis dallamot dúdolgatott halkan, a férfi az utat nézte egykedvűen, s a lány combját simogatta. A forgalom nem enyhűlt, a sztrádát megtöltötte a hétvégi hömpölygő, véget érni nem akaró autóáradat.
- Mikor érünk oda? - kérdezte a lány.
- Nem tudom - felelte a férfi - de még messze vagyunk, nagyon messze.
A gondolattól ösztönösen a gázra lépett, gyorsított, s bevágott a legbelső sávba. A táj kezdett színesedni, a síkságot lankák váltották fel, s egyre több ház tűnt fel az út közelében. A férfi meglátott egy éttermet.
- Nem vagy éhes? - kérdezte.
- Tudod, hogy mindig éhes vagyok, álljunk meg és együnk valamit - élénkült fel a lány. Megálltak, a lány kipattant a kocsiból, s rohant az étterem felé.
- Szuper, svédasztalos! - kiáltott az utána siető férfinak, s már be is lépett az ajtón. Az étterem tele volt kamionsofőrökkel, nyaralni tartó fiatal párokkal, családokkal. A lány fogott egy hatalmas tányért, telepakolta csirkecombokkal, s meg sem várva a férfit, keresett egy üres asztalt és elkezdett enni. A férfi is szedett magának néhány szelet húst, pár szem krumplit, s leült a lánnyal szemben. Lassan evett, a lányt nézte, aki teljesen átadta magát az evés önfeledt élvezetének, s gyors egymásutánban tüntette el a csirkecombokat. Ahogy befejezte felállt, s hamarosan újabb adaggal tért vissza, pörkölt, resztelt máj és fasírtgolyók vegyesen töltötték meg a tányért. Most már kicsit lassabban evett, s közben félénken nézett a férfira.
- Nem baj, hogy ilyen sokat eszem? - kérdezte.
- Miért lenne baj, annyit eszel, amennyi jólesik. Bár nem értem, hol fér el benned ennyi kaja. A biológia törvényei szerint már régen szét kellett volna robbannia a gyomrodnak. De ha mégsem, akkor legalább száz kilónak kellene lenned - mondta nevetve a férfi, s megsimogatta a lány kezét.
- Én soha nem hízok meg, most is csak 46 kiló vagyok - kuncogott a lány, s miután szép sorban eltüntette a pörköltet, a májat és a fasírtgolyókat is, elindult felfedezni a desszertpultot. A hat szelet sütemény elfogyasztása után elégedetten hátradőlt.
- Na végre jól érzem magam, köszönöm drágám - mondta.
A kocsihoz sétáltak. A lány megállt, nekidőlt az autó oldalának, becsukta szemét, s arcát a forrón tűző nap felé fordította.
- Imádom a napsütést, a meleget, a nyarat, olyan csodálatos érzés, amikor átjárja testemet a forróság. Olyan jó nézni a ragyogóan kék eget.És szeretem az éjszakákat is, a csillagokat. Néha órákig nézem őket, s ilyenkor magával ragad a végtelen. - elgondolkodott - Tudod, csak azt sajnálom, hogy nappal nem láthatom a csillagokat. Pedig ott vannak, tudom, és mégsem láthatom őket.
- Hát ez már csak ilyen - mondta a férfi, s kinyitotta a lánynak az ajtót. Elindultak, gyorsan besoroltak a legbelső sávba, s tartva a százötvenes tempót mentek tovább. Néhány óra múlva lehajtottak a sztrádáról, s már lassabban, időnként előzgetve a sűrű forgalomban mentek tovább. A lány unatkozott. Aludni már nem tudott, beszélgetni nem volt kedve, a táj változatos volt, falvakon keresztül haladtak, erdős tájak váltakoztak termőföldekkel, de egy idő után ez is egyformának tünt.
- Sokat megyünk még? - kérdezte
- Igen, még elég messze vagyunk - felelte a férfi.
- Álljunk meg egy kicsit, pisilnem kell - mondta.
- Gondolom sürgős - jegyezte meg a férfi.
- Aha, mindjárt bepisilek - kuncogott a lány.
A férfi lassan az út szélére kormányozta a kocsit, s megállt. A lány felrántotta térdeit, lehúzta bugyiját, derekára türte szoknyáját, s hirtelen mozdulattal a férfi ölébe ült.
- Nem is kell pisilnem - mondta nevetve, s lehúzta a férfi sliccét, megfogta a férfi már ágaskodó nemi szervét, beleült, s nyakát átölelve lassan, ütemesen elkezdett mozogni rajta. A férfi felnyögött, s ernyedten engedte át magát a gyönyörű női test egyre gyorsuló hullámzásának.
- Élvezz belém, most, most, most - lihegte, s amikor megtörtént, hátravetette fejét, s felnevetett.
- Isteni volt, remélem mások is látták - a férfiban csak ekkor tudatosult, hogy az út mellett, a padkán állnak, a forgalom kellős közepén.
- Most már mehetünk - mondta a lány, s elégedetten visszahuppant a helyére. A férfi rendbe szedte magát, s besorolt a már enyhülő forgalomba. Szótlanul vezetett, keze a lány barna combján pihent, s különösen könnyűnek érezte magát. A gyors gyönyör kivette belőle a feszültséget, melyet indulás óta érzett, s melyet nem tudott megmagyarázni. Tudta, hogy hosszú lesz az út, tudta, hogy nehéz és fárasztó lesz, de azt is tudta, hogy végig tudnak menni rajta. A lány törte meg a közéjük telepedett csendet.
- Még soha nem voltam a tengernél, olyan jó volna látni. Tudod mit szeretnék? A lenyugvó nap fényénél ruhástól belevetni magamat a vízbe, beúszni, s aztán kijönni, lassan, mögöttem a vöröslő, tengerbe nyugvó Nappal, a blúzom hozzátapadna testemhez, s a hullámok fodroznák hosszú, vizes szoknyámat. Lassan jönnék, nagyon lassan, s amikor kiérnék az aranyló fövenyre, ledobnám ruhámat, s a még forró homokban szeretkeznék veled. De nem úgy mint az előbb, gyorsan, kapkodva, hanem gyengéden, hosszasan és szenvedélyesen, kiélvezve a testünktől kapható öröm összes lehetőségét. S mikor befejeznénk, már ránk borulna a közelgő éj sötétje, s feküdnénk a homokban, egymás kezét fogva, a csillagokat nézve, elmerülve a világegyetem végtelenségében. - Felsóhajtott - Istenem, de jó lenne.
- Nem giccses ez egy kicsit? - kérdezte a férfi, bár benne lett volna a dologban.
- De, biztos giccses, de én akkor is ezt szeretném - mondta dacosan a lány, s hozzábújt a férfihoz.
- Ok - nevetett fel a férfi - akkor egyszer elviszlek a tengerhez.És ígérem, minden úgy lesz, ahogy szeretnéd.
- Tényleg, megígéred? Úgy szeretném - mondta, s közelebb húzódott a férfihoz.
Lassan haladtak, a forgalom ugyan enyhült, már nem volt folyamatos a kocsisor, de az út egyre rosszabb lett, kisebb nagyobb úthibák, s rosszul sikerült foldozások dobták meg időnként a kocsit. A táj is átalakult, mindkét oldalt erdő övezte az utat, csak itt-ott tűnt fel egy-egy kisebb tisztás. A lányt elfogta valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság, a gyomrában jelent meg, enyhe nyomásként, s lassan terjedt szét benne. Nyomasztotta a táj, a sötéten föléjük boruló fák árnyéka, a zötykölődés a már kátyúkkal is tarkított úton.
- Jó felé megyünk, nem tévedtünk el? - kérdezte aggódva a férfit - olyan furcsa ez a táj, van benne valami félelmetes.
- Jó úton vagyunk, ne aggódj, erre kell mennünk - nyugtatgatta a férfi a lányt, de érezte, benne is újra ébred a feszültség, mely az út kezdete ott volt vele, s csak a lány heves ölelése űzte ki belőle egy rövid időre. Az erdő közben egyre sűrűbb lett körülöttük, s az égen felbukkanó felhők mind gyakrabban takarták el a napot rövidebb-hosszabb időre. Az úton már szinte teljesen egyedül voltak, csak néha tűnt fel egy-egy szembejövő, lassan haladó autó. A lány nyugtalanul mozgolódni kezdett.
- Nem tudom mi van velem, olyan hányingerem van - szólalt meg.
- Nem csodálkozom, amit az étteremben befaltál az a legedzettebb gyomornak is sok - mondta a férfi.
- Nem, ez valami más, szédülök is, émelygek, olyan megmagyarázhatatlan az egész. Nagyon rossz. - a hangja fáradtan csengett.
- Megálljunk egy kicsit? - kérdezte a férfi.
- Ne, menjünk, ha hánynom kell, majd szólok - felelte a lány, s mentek tovább a már teljesen kihalt úton, mely közben észrevétlenül egy sávosra szűkült, s ha netán szembejött volna valami, akkor csak úgy tudtak volna elmenni egymás mellett, hogy félig letérnek az útról, a gazos, köves, gödrökkel tarkított padkára.. De nem jött szembe semmi. És előttük sem, mögöttük sem volt semmi és senki, Órákon keresztül mentek, csak mentek, a táj mit sem változott, talán csak az utat övező erdő lett még fenyegetőbb, s az ég egyre szürkébb. A levegő is elkezdett hűlni, a lány megborzongott, karjait összekulcsolva próbálta melegíteni magát. A férfi észrevette, s a hátsó ülésről egy plédet terített a lányra.
- Köszönöm - mondta a lány.
- Jobban vagy? - kérdezte a férfi.
- Nem, szédülök, hányingerem van - kicsit elhallgatott, aztán ismét megszólalt - és félek is. Tudod hol vagyunk?
- Nem tudom pontosan, de biztos erre kell mennünk - felelte a férfi.
- Forduljunk vissza - kérte a lány.
- Nem, most már nem lehet, már majdnem üres a tank. Ha visszafordulunk, nem jutunk el a legközelebbi benzinkútig - felelte a férfi - s egyébként is, biztos erre kell mennünk. - hangja nem volt túl meggyőző, de igyekezett megnyugtatni a lányt.
- Álljunk meg, rosszul vagyok, azt hiszem hánynom kell - szólalt meg a lány. Megálltak és kiszálltak a kocsiból. A lány egy fához ment, előredőlt és öklendezve hányni kezdett. A férfi odament hozzá, hátulról átkarolta, s a gyomrát nyomta gyengéden. A lány hosszasan erőlködött, s végül minden kijött belőle, a csirkecombok, a pörkölt, a resztelt máj, a fasírtgolyók s a hat szelet desszert. Nem érzett megkönnyebbülést. Az émelygés csak erősödött, szédült és bizonytalan léptekkel ment vissza a kocsihoz. A férfi a karját fogta, s besegítette az ülésre. Elindultak, már csak lépésben tudtak haladni a földúton, amely felváltotta az eddigi aszfaltutat. A kétoldalt magasodó fák teteje sötét árnyékot vetve szinte összeért. A lány sápadt arccal nézte az utat. Az autó hirtelen rángatni kezdett, a motor leállt, csak a lendület vitte tovább, majd szép lassan megállt.
- Elfogyott a benzin, ettől féltem - szólalt meg a férfi.
- Most mi lesz? - kérdezte ijedten a lány.
- Gyalog megyünk tovább, már nem vagyunk messze. Van egy benzineskanna a csomagtartóban, azt azért elvisszük, hátha találunk egy benzinkutat a közelben - felelte a férfi.
- Itt, a semmi közepén? Itt biztos nincs benzinkút - mondta a lány.
- Nem tudhatjuk, biztos ami biztos - felelte a férfi.
Kivette a kannát a csomagtartóból, bezárta a kocsit s elindultak tovább a földúton. Lassan haladtak, a lány továbbra sem érezte jól magát, s a férfin is eluralkodott a nyugtalanság, bár ezt nem mutatta, nem szerette volna, ha a lány megérzi tanácstalanságát és növekvő kétségbeesettségét. Féltette a lányt, segíteni szeretett volna, de nem tudta mit tegyen. Fogták egymás kezét, s a férfi érezte a lány tenyerének forróságát. A lány hirtelen megállt, a férfihoz fordult.
- Csókolj meg! - mondta, s átölelte a férfit. Hosszasan, lágyan csókolóztak, de a vágy nem ébredt fel bennük. A férfi érezte, ez a csók nem a testiségről szól, hanem sokkal inkább a biztonságkeresésről. A lány lassan elhúzódott.
- Menjünk - mondta, és elindult. Az út közben teljesen beszűkült, s már nem is fértek el egymás mellett. A lány ment elől, a férfi követte az ösvényen, amelybe be-benyúltak a kétoldalt húzódó bokrok, cserjék ágai. Hirtelen besötétedett, semmit nem lehetett látni. Helyet cseréltek, most a férfi ment elől, a lány bizonytalanul követte. Nem tudták, mennyi ideig botorkáltak ebben a sötétségben, nem érezték sem az időt, sem pedig a távolságot. Hirtelen egy tisztáson találták magukat, melyet bevilágított a telihold fénye, s a tiszta égbolton ragyogó csillagok fénye. Nem volt nagy a tisztás, mindössze húsz-harminc méter lehetett az átmérője, s teljesen szabályos, kör alakja volt. Megálltak. A lány felnézett az égre.
- Milyen szép - mondta csendesen.
A férfi körbejárta a tisztást, ösvényt keresett, amelyen tovább tudnak menni, de nem talált egy kicsi rést sem a sűrű bozótoson. Nem tudta mit tegyen, visszament oda, ahol beértek a tisztásra. Megdöbbenve fedezte fel, hogy az ösvény eltünt, mintha egy pillanat alatt magához ragadta volna az erdő, benövesztve buja növényzettel.
- Feküdjünk le egy kicsit - szólalt meg a lány - nagyon fáradt vagyok.
A tisztás közepére mentek, s hanyatt feküdtek a puha, még meleg pázsiton. Fogták egymás kezét és a mindent betöltő csillagmilliárddal teli eget nézték. Magukon érezték a világmindenség sulyát, s magukba szívták a végtelent. Hirtelen megszólalt a lány.
- Eltűnt a Saturnus, igen, az előbb még ott volt, most pedig nem látom, és figyeld, hogy tűnnek el mellette a Rák csillagai. És a Szűz, már azt sem látom. Nézd a Tejút hosszú ívét ott lent, balra, te is látod, hogy veszít fényéből? - a férfi szótlanul, becsukott szemmel hallgatta a lányt, aki kétségbeesett hangon folytatta.
- Látod az Androméda ködöt, már csak a körvonalai látszódnak, s egyre halványulnak. Látod, hogy fogynak el a csillagok, mind-mind egymás után? És a Hold, az előbb még ragyogó Hold is csupán bizonytalan folt a mindent eluraló sötétségben. Csak a Vénusz ragyog még mindig lüktetve, mintha szívverésem ritmusát követné. - Elhallgatott, a férfi sem szólt semmit. A lány látta, ahogy a Vénusz egy utolsót villan, s elnyeli a végtelen éj sötétsége. Feküdt a rezzenéstelen csendben, a ráboruló sötétségben. A férfi érezte, ahogy a lány keze lassan, szinte észrevétlenül veszít szorításából, s kicsúszik ujjai közül. Kinyitotta szemét. Felette ragyogott a csillagokkal teli ég. A lány nem volt sehol. Egyedül volt, végtelenül egyedül.