Novellák - 28.oldal

A pszichiáter körülbelül az ötvenes éveit taposó férfi. A betege negyvennégy éves, megviselt arca van, szomorú, és az őt szemlélő doktor sötét kék szemeit fürkészi.

Egy történet kezdete

B és az elveszett sír misztikuma... Na meg az alkohol.

Mert nem minden csillag látszik az égen...

Aznap este eléggé elhúzódott a munka, odakint besötétedett már mire elhagytam az irodát.

Egyesek szerint nem tűnt el. Eleve ott sem volt. Mások szerint megvan az, csak jobban kell keresni. A szomszédom meg azt mondja egyszerűen elolvadt, mint a hó. Nem hiszek neki. Inkább azoknak hiszek, akik szerint jobban kellene keresnem. Igazat adok nekik így hát elindulok.

Hosszú volt a sor és ez csak még kínosabbá tette a helyzetet.

Azokban az években még csodaszámba ment, ha egy kocsi magától ment, s nem kellett elé ökröt vagy lovat fogni, így fél szemmel mindenki az automobilt figyelte, amivel a két pantallós úriember érkezett. Igaz, senki nem hagyta abba a munkát, de azért félszemmel mindenki a jövevényeket figyelte.

Az emberi sorsok olyanok, mint a csillagok - mondják az élet legbölcsebb ismerői, a nagyon idősek.
Van, akinek fényes pálya, másnak pillanatnyi ragyogás jut.

Emlékezem, vannak emlékeim, ha akarom, ha nem. Semmit sem felejtek el. A születésemről is vannak emlékeim. Emlékezem az orvos nevére, a haja színére, a hangjára. A szüleim ezt természetfeletti képességnek tartották, örültek neki. Én most mégis azt kívánom, bár el tudnám felejteni azt, ami történt.

A novella megtörtént eseményt dolgoz fel.