Csalódott lélek!

Megsebzett szíve vérzett akár a vadonban elejtett oroszlán, feje hasogató fájdalmakat érzett akár a középkori harcosoknak mikor, csatabárd hasított a páncél fejvédőjükbe. Teste remegett a haragtól és a bosszúvágytól, amit az általa eddig szeretett lány iránt érzett.
- Még egy konyakot – szólt oda a pincérhez, aki a legjobb barátja is volt.
- Sok lesz Leó, fejezd be az ivást és nyugodjál meg. Nem vagy te olyan balek, hogy ne találjál egy másik lányt…
- Egy másik lányt? – csapott a bárpultra Leó mérgesen – mit beszélsz öreg, ez a lány volt az életem értelme a csillagokat hoztam volna le érte…
- És most amikor bajba kerültél – vágott a szavába Denis – csak lelépett, mit sem törődve a te további életeddel.
Most már Denis is felemelte a hangját, mert belátta a helyzet súlyosságát. Ő volt az egyedüli igazi barátja Leónak, aki mindig is az oldalára állt, ha bajba keveredett.

Leónak egy óriási problémája volt, nagyon érzelgős és romantikus lélek volt, éppen ezért mindig nagy lelki fájdalmat okozott neki a szakítás. Denis a műszak lejárta után megfogta Leót és egészen a hálószobájáig vitte.
- Most pihenjél – adta az utasításokat a sebzett szívű barátjának – majd holnap elmegyünk valahová szórakozni, mert látom másképp nem fog menni. Nem tudod elfelejteni, ha nem is nézel más lányra.
- Jól van, jól van – engedelmeskedett Leó – holnapig összeszedem magam, de azt nem hiszem, hogy valakire rá tudnék nézni úgy, hogy ne Kitty - t keressem benne.
- Harcolj, hisz te egy harcos vagy – bíztatta ismét olyan elhatározottsággal, hogy Leó azt hitte az égiek beszélnek hozzá.
Miután egyedül maradt elővette Kitty fényképét és hosszú ideig farkasszemet nézett vele.
- Harcolok, vagy érted, vagy pedig azért, hogy egy olyan lányt találjak aki legalább a belső jóságomat tudja majd értékelni.

Az éjszaka maga a pokol volt Leó számára. Gyötrelmes rémálmai voltak, amelyekben hol ő volt az üldöző, hol pedig az üldözött. Egyik pillanatban bájos szőke sellők kényeztették a napfényes tengerparton, a másik pillanatba pedig már vörös „kisördögök” kergették egy jéghideg város szűk sikátorában. Ébredéskor zúgott a feje, szédült és örvendett, hogy szerencsésen átvészelte ezt a fárasztó éjszakát. Nem sok kedve volt a reggeli programjának az elkezdéséhez, de az utóbbi napokban annyi energiát vesztett, hogy jobbnak látta, ha belekezd és foglalkozik a fizikai erőnlétével is nem csak azzal a lánnyal, akiről azt hitte, hogy az élete nagy szerelme.
A délelőtt eltelt, igaz még néha a sebeit nyalogatta és a fényképet nézegette, de hát Isten is hat nap alatt teremtette a világot, így hát egy nap alatt nem lehet elfelejteni Kitty aranyszőke fürtjeit, amely szemvakítóan omlott a vállára, selymesen lobogott a tavaszi szellő fuvallatában, kerek vidám arcát, melynek láttán Leó elfelejtett minden szomorúságot és jókedv meg boldogság áradott belőle is, tenger kék szemét mellyel csábítóan, igézően, parancsolóan tudott nézni és olyan csillogása volt akár a napfénynek.

- Na öreg harcos felkészültél a nagy kalandra? – veregette meg Leó vállát a lelki támasza.
- Azt hiszem – szólalt meg Leó halkan és máris indulásra készen állva lépkedett az ajtó felé, de az ajtóból még egy pillantást vetett Kitty fényképére, ami még mindig a régi helyén hevert, az ágya melletti kis asztalon.
- Leó – szólt rá Denis – neki már nem kellesz.
Még egy utolsó csókot intve akarta meggyőzni magát arról, hogy most már neki is más irányba kell elmozdulnia. Denis-nek nem volt konkrét terve az aznapi délutánra, csak Leót akarta kibillenteni az önpusztítás elöl és rávezetni arra, hogy van még olyan lány, aki esetleg boldog lenne, ha az Ő oldalán sétálhatna a kezét simogatva, tiszta szívből jövő szeretettel. Tisztában volt Leó érzelmeivel és tiszteletben tartotta azokat, de azt is tudta, hogy Leó hogyan is segítette át Őt is ilyen helyzetben. Elkötelezve érezte magát a barátja iránt, már csak azért is, mert hét éves koruk óta vértestvérek voltak.
- Nem lépünk be biliárdozni – bökte oldalba barátját Denis a „Marco Polo” játékteremhez érve – úgyis régen játszottunk már, adósod vagyok egy revanssal.
- Legyen, – egyezett bele Leó könnyedén – de az italt én fizetem.
- Az üdítőt akartad mondani – javította ki Denis a barátját.
- Igen, igen - mosolyodott el Leó és ez volt az első mosoly, ami a szakítás után megjelent az arcán.

Denis boldog volt, mert hosszú idő után újra az igazi Leót láthatta és örült, hogy barátját ismét vidámmá, jókedvűvé és felszabadulttá tudta tenni. A játék eme eldugott részén, ami különleges vendégeké volt, halk zene szólt és Leónak akkor kezdett komolyabbá válni az arcvonása, amikor egyik kedvenc dala felcsendült, a „ Bosson" One a million c. dala. Ez volt az a dal, amelyre először táncolt Kitty–vel és ez mély nyomokat hagyott a szívében. Gondolatai máshol kóboroltak, keze remegni kezdett, szája széleit harapdálta és látszott rajta a lelki fájdalom, a kín, a gyötrelem és a szívén ejtett sebek hegedésének felszakadása. Szemei könnybe lábadtak, lábaiból elfogyott az erő és leülni kényszerült.

- Leó, jól vagy? – lépet mellé Denis.
- Igen - nyugtatta barátját, de igazából zúgott a feje és forgott körülötte az egész világ.
- Folytatjuk, vagy esetleg majd máskor? – próbálta felmérni Denis a barátja állapotát.
- Minden rendben – mondta Leó megrázva a fejét és az asztal mellé lépett.

Úgy látszott átesett Leó ezen a kritikus mélyponton és kis idő múlva már olyan volt, mint azelőtt félórával.
Annyira belemerültek a játékba, hogy észre sem vették, amikor két lány a mellettük lévő asztalhoz telepedett le játszani, csak akkor figyeltek fel rájuk, amikor édesen csengő hangjukat nevetésre használták.
Leó hirtelen fölkapta fejét és a lányok irányába nézett. Szeme felcsillant, amikor megpillantotta a szomszédos asztalnál játszó hölgyeket, de ez az első pillanat csak arra volt jó, hogy meggyőződjön valójában ki is, van a másik asztalnál. Amit látott az egy ördögi vörös és egy aranysárga hajú hölgy volt. Ezután Denis – elnézett farkas szemet, de csak egy vállvonásra telt, mert szó az nem jött ki a szájából.
- Na figyelj barátom, – oldotta fel Leót a varázs alól – ha ezt a játszmát megnyered én megyek oda a lányokhoz, ha én nyerem meg, akkor te mész oda. Áll az alku?
- Legyen – egyezett bele Leó kis habozás után, de mint kiderült ez több volt, mint habozás, mert a tisztának tűnő helyzetet kihagyta és ezzel elveszítette a fogadást, vagyis oda kellett menjen a lányokhoz.

- Jó van, – nyíltak nagyra Leó szemei a játék elvesztése után – de mit mondjak a lányoknak? – kérdezte Denis–től, mintha az apja lett volna és ő a tizenéves gyerek, aki az első találkára készül.
- Leó! – csapta össze kezét Denis és nagyon nevetett – Nem ez az első randid, de még csak nem is az első lány, akit leszólítasz – nevetett Denis, de most már hangosan és látva Leó megrémült arcát egyre jobban kezdte élvezni a helyzetet.
- Fejezd már be – próbálta nyugtatni barátját és erőt venni magán, hogy oda tudjon menni a lányokhoz.   

Nagy lélegzetet vett és a lányok felé fordult. Ekkor találkozott először a pillantása a vörös hajú lány pillantásával, amely Leót elkábította és feloldozta minden gátlása alól. A következő másodpercben már olyan bátran lépkedett a lányok felé, mintha régi ismerősök lettek volna. Tekinteték azért nem vette le a lányról, vagyis nem tudott ellenállni ennek az igézésnek. Arca vidámabb lett, szíve hevesebben dobogott és a torka is kiszáradt, amíg végig mérte a lányt tetőtől talpig. Aranyos és mosolygós arcáról sugárzott a vidámság, érdekesen kerek fejét vállig érő vörös haj borította és két nagyon gyönyörű szempár ragyogott Leóra. Érzéki ajkai halványan voltak kifestve helyet hagyva a természetes szépség megnyilvánulására. Nyakát néhány arany nyaklánc ékesített, amelyek közül egy hosszabb volt és az lelógott a gyönyörű, nagy és izgatóan szexis mellei közé, amelyek egy még vonzóbb melltartóval voltak kidomborítva. Mély kivágású blúza szabadon hagyta a szép nagy melleire, főleg a bal mellére tetováltatott vörös rózsa, a hossza sem takart el mindent. Karcsú dereka és kissé telt csípője csak tetőzte a felsőteste szexuális vonzalmát. Rövid szoknyája alól elővillant, nem túl kövér, de szemet kielégítő, legtöbb férfi által megálmodott női lábak.

- Sziasztok lányok – szólalt meg Leó kissé remegő hangon – nincs kedvetek hozzánk csatlakozni. Tudjátok, mi már unjuk egymás társaságát és jól jönne egy kis változatosság...
- Nem úgy tűnt az előbb, hogy annyira unjátok egymás társaságát – vágott Leó szavába a vörös kisördög és ez eléggé zavarba hozta a hízelegni probáló Leót.
- Hát – kereste a kibúvót a másik vörös ördög, akinek igaz kicsit hosszabb volt a haja, mint annak a lánynak, akinek a szemébe nézve megszédült és szíve is nagyobbakat dobbant, sőt mi több, még Kitty sem jutott az eszébe – az, hogy nevetett a barátom még nem azt jelenti, hogy olyan szórakoztató volt a számomra. Jobban el tudnám képzelni veletek együtt a mai estét, mint vele. Magyarázkodott Leó, de nem tűnt túl meggyőzőnek, mert a lányok nem akartak mozdulni csak a saját játékukat folytatták.
- Jó, hát akkor további jó szórakozást – monda Leó, igaz nem olyan nagy lelkesedéssel, mint előző mondatait – és bocs, hogy megzavartalak.

Azzal fordult is és indult volna vissza a saját játékasztalához, amikor ismét megszólalt tündéri hangjával a vörös hajú lány.
- A válaszunkra nem is vagy kíváncsi? – döbbentette meg Leót ezzel a kérdéssel – Mindig ilyen könnyen feladod?
Leót váratlanul érte a kérdés, vagyis kérdések, a szíve olyan gyorsan dobogott, hogy hallani lehetett mikor elcsendesedett a zene. Lassan megfordult és ismét mosolygott, de pár másodperc elteltével máris belefagyott a szó, mert a lányok háta mögül feléjük tartott két kigyúrt felsőtestű férfi, akik bizonyára a lányokat már előbbről ismerték, mert nagy kedvesen közeledtek feléjük.
- Sziasztok lányok – üdvözölték is nyomban őket, ahogy egész közel értek hozzájuk, de csak baráti puszi volt, amit a lányoknak adtak, igaz ez is elég volt ahhoz, hogy Leó visszavonuljon Denis–hez és elfelejtse a lányok társaságát.

Kissé elszomorodottak lettek a fiúk, de már tervezgették a másnap estéjüket.
- Kösz tesókám – ölelte meg Leó barátját mikor a lakása elé értek és elbúcsúzásra került a sor – visszaadtad az életkedvet, a reményt, az önbizalmat és az igazi énemet.
- Ezért vannak a jó barátok Leó –veregette meg a vállát – a holnapi viszontlátásra tesókám.
Leó boldogan nyitotta a lakása ajtaját és dudolászva ment végig a lakáson, de amikor az éjjeli szekrényéhez érkezett megváltozott, ismét az a komor lett és határozott tekintetű, de nem sokáig, mert néhány pillantást vetett Kitty fényképére és határozott léptekkel elindult feléje.
- A te időd lejárt, – szólt a képhez – ha én nem kellettem neked, hát te sem kellesz már nekem. Csók!
Ezzel a régi helyéről elvéve becsúsztatta a szekrénye legmélyebb fiókjába.
- Milyen jó volna annak a vörös kisördögnek a fényképe ide – álmodozott ismét nyitott szemmel, de hirtelen el is hessegette álmait, mert megjelentek benne azok az izmos testű férfiak, akikkel nem akart testközelbe kerülni.

Reggel picit tovább aludt a kelleténél, ezért csak öltözött és máris sietett a foci pályára, ahol várták már a kis tanítványai. Ez az edzés kicsit görcsösre sikerült, mert nem nagyon tudott arra összpontosítani, amit csinálnia kellett volna, hanem a tegnap esti vörös kisördög röpködött lelki szemei előtt és csalogatta Leót a pálmafák árnyékába, ahol egy piros matracra volt leülve, fehér fürdőruhában, ami még jobban kidomborították az izgató idomait. Az öltöző felé haladva is csak azon ábrándozott, ahogyan a piros matracon szorosan átölelve a vörös kisördögöt szenvedélyesen csókolja. Ábrándozásaiból egy ismerős és kellemes női hang zavarta fel.
- Jó napot kívánok – szólalt meg az ismeretlen hölgy – az unokaöcsém után jöttem, tudna segíteni?
Leó felemelte a fejét, mert ez idáig a földet nézegetve ábrándozott és lábai a földbe gyökereztek, jéggé fagyott és szó nem jött ki a szájából, mert a vörös kisördög állt előtte.
- Jó napot kívánok – ismételte meg a hölgy – Andrea vagyok és az unokaöcsém után, jöttem, tudna segíteni?
- De nem ön?
- De igen – oldódott fel Leó zavara – én vagyok a tegnap esti férfi, akit elutasított. 
- Kérem, én nem utasítottam el, – kezdett magyarázkodni Andrea – hanem ön hagyott minket faképnél.
- Hát a férfiak láttán, nem tudom ki maradt volna még tovább.
Andrea csak nevetett huncutul, amitől Leó ismét zavarba jött
- Ne haragudjon meg, de én vagyok olyan nevetséges...
- Nem, nem – mondta Andrea még mindig nevetve – ők csak a barátaink voltak és nem a szeretőink.
- Jó hallani, - mondta Leó kissé feloldódva a görcsösségéből – de ezt miért nem közölte akkor és abban a pillanatban?
- Először is, mert azokkal a férfiakkal volt találkozónk – magyarázta ki ismét magát Andrea – másodszor, mert némi haszonlesőknek néztük önöket és harmadszorra, mert a barátja nem tetszett annyira a barátnőmnek, mint ön nekem.
Leó tágra nyílt szemekkel figyelte a részletes tájékoztatót, kissé örült és egy kicsit szomorú volt, hogy miért is nem lobbanhatott lángra a szikra, ami közte és eközött a gyönyörű nő között alakult ki tegnap este.
- Hát, köszönöm szépen - rázta fel magát ismét az álmodozásokból, mert ha valaki magára hagyta pár másodpercig ő képes volt azonnal képzelődni – még egy nő sem magyarázta ki magát ilyen szépen. Azért, nagyon jól esett hallani az őszinteséget. Ön mindig ilyen őszinte?
- Igen – bólintott rá Andrea – főleg olyan férfiakkal szemben, akik szeméből ugyanolyan őszinteség sugárzik, mint az önéből a tegnap este.
- Köszönöm, – mosolyodott el Leó és minden görcsössége feloldódott, zavara elmúlott, így nyugodtabban szólt Andreához – de ha annyira tetszett az őszinte szemem, akkor ma este adok rá lehetőséget, hogy nyugodtabb helyen, őszintén és egész közelről bele nézzen.
- Ezt randinak vegyem?
- Nem, egy vacsora meghívásnak – javította ki Leó mind addig, amíg félre gondolná a dolgokat Andrea – és ha nem veszed rossznéven tegeződhetnénk.
- Persze, ha már együtt megyünk vacsorázni – mosolygott Andrea is huncutul. Szemei viszont őszinte érdeklődésről tanúskodtak.
- Akkor, hol és mikor? – szegezte Leónak a kérdést, ami kicsit korainak tűnt Leó számára ő csak telefonszám cserére gondolt. Válaszra nem várva, látva Leó zavarát és lehet félve attól is, hogy a tegnap estéhez hasonló történik köztük, választott is gyorsan egy csendes és nyugodt éttermet.
- Az Oszkárra gondoltam – válaszolt is a kérdésére – neked megfelel?
- Igen – mondta Leó, meglepődve a lány határozottságától.
- Nyolc óra? – adta meg az időpontot is.
- Az is jó – bólintott rá ismét Leó.
- Akkor este nyolckor az Oszkárban – ismételte meg Andrea az időpontot és a helyet Leó felé lépve az elbúcsúzáshoz, ami még jobban meglepte. Elvörösödött arca és tágra nyílt szeme tanúskodott róla Andrea közel lépve hozzá egy baráti puszit adott az arcára és izgatóan a fülébe súgta.
- Este várlak kedves – ezzel sarkon fordult és az autójához sietett, ahol már várta az unokaöccse.

Leó csak állt földbegyökerezett lábakkal és csak gyönyörködhetett Andreában így hátulról, úgysem látta még azt a feszes popsiját, amelyre most egy nadrág szűkült.
Leó egész délután Andrea varázsa alatt volt és egyszerűen nem tudta, hogy mit is kezdjen magával.
Csak feküdt a heverőn és a három csodálatos nő, a „Princess” dalait hallgatta és az este folyamán sorra kerülő vacsorára tudott gondolni. Nagyon izgatott és attól tartott, hogy viselkedése árulkodni fog a nemrég félbe szakadt szerelmi életéről, amely mély sebeket hagyott a szívében. Ám ezek a sebek most zárva maradtak és egy csinos nő láttán nem Kitti jutott az eszébe, hanem az a nő, akit valójában látott.

A barátjától némi biztatást kapott, de az est közeledtével egyre jobban úrrá lett magán és amikor pontban este nyolckor belépett az Oszkárba már a régi magabiztos, élet kedvvel tele és vidám Leó lépett be. Szeméből sugárzott az öröm és még mindig hihetetlennek tűnt az, ami azelőtt való este majdnem sikerült. Közelebb kerülni ahhoz a nőhöz, aki Kitti után ismét megdobogtatta a szívét.
- Jó estét uram – szólította meg az egyik hostess hölgy – örvendek, hogy a mi vendéglőnket választották. Elkísérem az asztalhoz, már várja a kedvese.
- Csókolom a kezeit, hölgyem és nagyon köszönöm – mondta Leó kissé összezavarodva, de nagyon hűségesen követte az útmutatóját. Pillanatok alatt odaértek az asztalhoz, ahol Andrea már várta. Leót elnémította a látvány.

Andrea most még csinosabb és szexibb volt mint előző alkalmakkor.
- Hello – üdvözölte Andreát az asztalhoz érve, aki egy érzéki baráti csókkal viszonozta az üdvözlést.
- Foglalj helyet – mutatott a vele szembe elhelyezett székre.
- Úgy látom zavarban vagy! – szólalt meg Andrea kis idő után és persze miután elfoglalta mindenki a helyét.
- Hát, őszintén szólva megvagyok lepve –lélegzett fel Leó – nem erre számítottam. Ez egy bensőséges kapcsolatra utal és nem egy első vacsora meghívásra és ez a fogadtatás...
- Valami különlegeset szerettem volna, amivel fel tudom oldani a gátlásosságodat, – kezdte a magyarázkodást emelve poharát – mert tudom az utóbbi időben nagyon bezárt vagy.
- Nem értem – nézett Andreára meglepődve, honnan tud ez a lány ilyesmit.
- Az unokaöcsém a tanítványod, nem?
- Most már értem – nyílt Leó szeme tágabbra – szóval te nyomoztál utánam?
- Csak egy kicsit, baj?
- Nem, csak én azt hittem, hogy téged én érdekellek és nem a megsértett lelki állapotom – hangja erősebb volt és valahol sértve és elárulva érezte magát – ne haragudj, de erre nincs szükségem.

Ezek voltak utolsó szavai és felállva az asztaltól faképnél hagyta a lányt. Még megpróbálta visszahívni Andrea, de Leó még jobban megsértett lelke már nem reagált ezekre az édesen csengő szavakra, inkább a régi szerelme utáni harcra készítette fel önmagát és lelkét.