Novellák - 139.oldal

Másnap tényleg nekifogott a munkának.
- Emese, ne haragudjon, de ha arra szeretném kérni, hogy a kép kedvéért viseljen egy ruhát, megtenné?
- Természetesen.
- Vegye fel ezt a ruhát, kérem! Ebben szeretném lefesteni…-A szekrényhez lépett. Jeges dermedtség futott végig rajtam, az a fehér ruha volt, amit a felesége viselt a képen...

- Ne tedd ezt...-kérleltél és egy új könnycsepp jelent meg a szemedben.
A bűntudat egy szikrája suhant át rajtam, teljesen elvesztettem az irányítást magam felett.
- Nem! - ordítottam, majd a vállaidnál fogva visszalöktelek a padlóra.
Fájt, hogy fájdalmat kell okoznom, igaz nem látszott, hogy komolyabban megsérültél volna, csak a térded és a könyököd horzsolódott fel. Nem tehettem mást, az az indulat ami bennem volt, nem bírtam ki...

De arra sosem gondolt, hogy a halála előtti utolsó napjaiban ennyi bonyodalmat okoz majd annak, akit a legjobban szeret. Hiszen az csak egy ártatlan búcsúcsók volt! De hát ezt az a szegény fickó nem tudhatta, ő csak az alapján ítélt, amit látott: a menyasszonya nem sokkal az esküvőjük előtt csókolózik egy idegen férfival. A reakciója teljesen természetes volt.
Tamás sziszegve tapogatta meg a szeme alatt éktelenkedő vörös monoklit...

És rossz vagyok. Lusta, lusta, mert néha nem sminkelem ki magam, ezért szégyell, szégyell, mert csúnya a barátnője és elhanyagolja magát. Rossz, rossz, rossz vagyok. Meg sem érdemelném őt. Ha jó lennék, képes lennék magam mellett tartani, nem megharagítani. Én, csakis én üldözöm őt mások ágyába...

Budapest, a nagy Budapest! Miki egészen bezsongott a gondolattól, hogy ami tegnap még legmerészebb álmaiban szerepelhetett csak, ma már valóság. Elzárt életébe azért egy dolog bizonyosan bejutott: a fővárosban nagyon más az élet. A lehetőségek kapuja, a csodás főváros, az a hely, amely egész Európának az eszébe jut hazánkról. Ez hát az ő gondolataiban Budapest, és ezt nemsokára maga is megízlelheti. Úgy gondolkodott, hogy ha nyolcvanezer forintját csak a legeslegfontosabb dolgokra költi,...

- Hiszek Benned, és abban, hogy egyszer, valahol, valamikor, talán egy másik világban... együtt leszünk! Hogy hogyan azt nem tudom, de rájövök! Megtalálom azt a helyet, azt a világot! De azt már tudom, hogy nem itt van...
- Bolond voltál mindig is - súgja a lány. Szavaiban kedvesség, játékosság és egy lágyan pislákoló szeretet honol...

- Talán a kép szomorít el ennyire?
- Nem dehogy. Bár szerintem nem lett elég jó. - mondta a lány, s kérdezője felé mutatta. Ervin örült, a lány közvetlenségének és megnézte a rajzot. Nagyon jónak találta, s ezt mondta:
- Hidd el, ha én mondom... ez remek lett. - és a lányra mosolygott.
- Miért kellene elhinnem? - incselkedett.
- Hát csak mert véletlenül ez a munkám. Festő vagyok. - A lánynak felcsillant a szeme...

- Elhagylak.
Ez az egyszerű szó letaglózott. Mint hatalmas földrengés elpusztított mindent. Mindent. Azonnal. Hosszú perceken keresztül ültünk a konyhában. Ritkán füstölt, de most egymás után gyújtott rá a cigarettákra. A parázs még ki se aludt, remegő kezével már az öngyújtó után kotorászott...

- Igen, én vagyok a nemződ. - az érzések valószínűleg kiülhettek az arcomra.
- De nem is haraptál...
- Már nem így megy - mondta szokatlanul megfontoltan - a szabályok tiltják.
- A vámpírok ... tiltják?!
- Igen. Az ostoba tojásfejek - a tudósok amerikai gúnynevét használta - úgy gondolják, hogy túl kell lépnünk állati ösztöneinken. Pedig legszívesebben a hagyományos módon térítettelek volna meg...

A sivatag egy eldugott szegletében, a föld alatt az arab egység vezetőit egy elit muzulmán kommandó őrizte-biztosította. A további lépéseket tervezgették. Vita alakult ki köztük a BOMBA bevetését illetően. A két részre szakadt arab vezetés győzködte egymást a maga igazáról. A radikálisabb oldal a bomba bevetését akarta elérni, a másik oldal próbálta csitítania hevesebb vérűeket...