Rabság - Alida és Kolja 1.

Hideg.
Heverni a padlón, és létezni. Csak ennyit akarok most. Megnyugtat a hideg.
Izgalom.
Átjárja testem, bár fázom, szívem-lelkem csiklandozós, serkentő, minden ízemben, megmozgató érzésben remeg.
Várakozás.
Kíváncsi őz, félénk és gyenge. Feszült és ideges. Inai megfeszülnek, egy ágroppanás és már ugrik is.
Két óráig heverek ebben az állapotban. Sűrű kavargásból, homályból néha elővillannak. Izgalom, várakozás, hideg.

Ezek közül legrosszabb a várakozás. Őrlődni, lebegni a bizonytalanságban. Rossz. Vergődök. Még mindig jobb melankóliába süppedni, halál gondolatával, hideget ízlelni, keményt, kegyetlent, mert nem fél a szívem. S mikor az izgalom hevíti testem, csak arra tudok gondolni, hogy szörnyű lesz, ha a hideg elkap kemény fogaival, megszorongatja a szívem.
Újabb érzések adódnak a gomolygó bizonytalansághoz. Aggodalom, félelem és lelkiismeret furdalás.
Lelkiismeret furdalás.
A harkály szívem kérgét kocogtatja, visszhangot vernek a szavak.
„Nincs szükségem rád.”
Hogy gondolhattam ilyet egyátalán? Megérezte, láttam az arcán, hogy érzi.
Ezért ütött meg, ezért büntetett meg. Hogy lássam, fáj neki.
Átjár a fájdalom, az ő fájdalma, vagy az én képzelt fájdalmam. Utálom magam.
Önutálat.
Szétszaggatnám a szívem, de azzal is fájdalmat okoznék Neki.
Aggodalom.
Hátha… hátha baja esett. És:

Mi lesz, ha nem jön? Lelkiismeret furdalása lesz. Szegény, hogy fog szenvedni!
Már pattannék a kagylóhoz, hívnám a számot, amit kívülről tudok, álmomból felébresztve is.
Félelem.
Hátha zavarom… Hátha üvölteni fog. Most őt féltem vagy magamat? Tudom, hogy sose lenne képes engem bántani, de mégis… Mert ő érzékeny lélek. Komolyan. Ha néha el is csattan egy-két pofon, ő nem akar rosszat. Fáj neki, jobban, mint nekem. Nem, ő nem rossz ember. Érzékeny. Talán őt féltem. Nem akarom megbántani. Változékony a hangulata. Hátha csak felidegesíteném.
Én tehetek róla. Rossz vagyok, nem vagyok képes kielégíteni. Rossz barátnő, rossz feleség. Lenne. Nem fog addig elvenni, míg ki nem érdemlem.

És rossz vagyok. Lusta, lusta, mert néha nem sminkelem ki magam, ezért szégyell, szégyell, mert csúnya a barátnője és elhanyagolja magát. Rossz, rossz, rossz vagyok. Meg sem érdemelném őt. Ha jó lennék, képes lennék magam mellett tartani, nem megharagítani. Én, csakis én üldözöm őt mások ágyába. Persze próbálja nem mutatni, eltakarni a fájdalmat, de látom rosszul, esik neki, nem akar megcsalni. Nem, nem. De muszáj, mert ugye kérem egy férfinak, vannak szükségletei, igényei, ha egy nő nem képes azokat kielégíteni, az ő hibája.

Persze vannak szukák, akik csábítják a férfiakat. Hízelegnek, dörgölőznek, már lassan nincs bennük igazi hús, női tartás meg pláne. Mondjuk Kolja esetében érthető. Mindenki ilyen férfira vágyik, aki ilyen… gyengéd, érzékeny, finom lelkű. Kissé szeszélyes, de Kolja más, ő művész, változékony, különleges ember. Más két kézzel kap utána, én meg hagyom… hagyom őt elveszni, elveszítem és akkor vége. Tengődni nélküle…
Nem hívhatom. Engedelmeskednem kell, várnom őt, míg szüksége nem lesz rám. Mert kellek neki, szüksége van rám.

Ez a gondolat felvidított. Támaszkodik rám. Kellek neki. Hát tegyek is érte.
Összeszedtem magam, feltápászkodtam a földről, esetlen mozdulatokkal leráncigáltam magamról a pizsamát. Szembenéztem önmagammal. Reméltem, hogy a tükör hazudik. Kialvatlan voltam, szemem alatt óriás táskák. Csúnya, régen nem festettem ki magam.
Legjobb lesz, ha készülődök. Bármikor hívhat.