Novellák - 134.oldal

Már nem érzek irántad szerelmet, bár tudom életem végéig szeretni foglak… a szívem mélyén, a legeslegmélyebb zugában, ahol senki sem találhat rá erre az érzésre… még én sem. Már nem érzem a hiányod, és az űrt betöltötte egy új érzés. Egy szenvedés nélküli, békés, nyugodt érzés, ami kiszorít minden egyéb mást… Téged is… Biztonságot nyújt, menedéket ad, és már nem félek belevágni az újba…

- Gáborral el akarunk mondani valamit!
- Igen, ez így van. – állt fel Gábor is.
- Mondjátok gyerekek! – mondta mama
- Az a helyzet –vette át a szót Gábor, - hogy Anett és Én úgy döntöttünk, hogy szakítunk.
- Hogy? – hördült fel a család fele, a másik részük csendben figyelt. Mint Én...

A lányt meghatotta az állat bizalma. Megsimogatta az orrát, és azonnal megérezte: szüksége van rá. A ló érzékenységével, figyelmével visszahozta a lányt a világba. Bár más lett, és máshogy gondolkodott, de sikerült megváltoznia, kimásznia a gödörből. Újra érzett boldogságot, meghatottságot, szeretetet…
És ma Remény meghalt...

Felkelt és elindult a fürdőszobába a fásliért. Volt neki pár darab, hiszen sportolt még régebben, de egy sérülés miatt abba kellett hagynia az úszást. Visszagondolt sportoló múltjára és egy csepp keserűség öntötte el a szívét. Segíteni akart a szobájában üldögélő leányon, mert nem akarta, hogy egy baleset az ő életét is örökre meghatározza...

Tudják, mi a szerelem? Amikor egy lélek közel kerül a lelkünkhöz, sőt beépül a lelkünkbe, aztán mégis továbbállni kényszeríti az értelem, és kitépi magát belőlünk. Aztán abba a fekete, lüktető lyukba belepróbáljuk az összes lehetséges embert, és csak azt látjuk, hogy az egyik itt lóg ki, a másik ott nem passzol… mert az a rés egy egyszeri és megismételhetetlen lény lenyomata…

„Na jó, most mi legyen?” – gondoltam magamban, és elkezdtem azon rágódni, mi legyen a beszédtéma Sanyival. Szerencsére nem kellett sokat gondolkodnom, teljesen hétköznapi témákról esett szó. Meguntuk az üldögélést és úgy döntöttünk, beülünk jól bevált teázónkba...

Márk kortyolt a söréből, majd rágyújtott. Beszélgetés, nevetések morajlottak körülötte, mint hajó orra körül a hullámok. A férfi nem sokat hallott belőlük. Kereste az arcot, akiért jött, de nem nagy izgalommal. Furcsa volt, mert nem tudta pontosan, kit keres
(valaki akit szerettél aki szeretett)
(suttogott)
(a tó a tó és az illat)
de már tudta, nincs itt. Talán tudta már akkor, amikor belépett az étterembe. Érezte a hiányt, de ez nem járt fájdalommal. Csak...

A lány hirtelen egy templomban találta magát. Épp vasárnapi mise volt. Nem igazán értette, hogy került oda, de mégis határozottan érezte, mit is kell tennie. A szertartással mit sem foglalkozva csendesen átvágott a széksorok között, egy ismerős fiúhoz lépett és szótlanul a kezét nyújtotta felé...

egijedtem, hogy valami komoly baja lett az illetőnek, de amikor láttam felállni, kicsit megnyugodtam. Persze segítettem neki sűrű bocsánatkérések közepette.
- Jaj, ne haragudjon. Késében vagyok a munkahelyemről már az első nap és azt hit...tem... -elakadt a szavam. Egy fiatal és gyönyörű nő volt az. Nagyjából olyan magas, mint én. Világosbarna göndör haj, kékes szem, márványszobor szerű arc. Hófehér és tökéletes minden ízében... a formája, semmi bőrhiba. Egy cseppet sem haragudott......

Ritkán járt haza. Fájónak, és távolinak érezte azt a világot, melyben még mindig a sugárzó jókedvet, és az állandó mozgást kötötték a nevéhez. Fájóan távolinak a srácot, aki miatt újra kellett teremtenie önmagát. Teljes átalakulása igazából csak egy célt szolgált: nehogy még egyszer megismétlődjön a rettenetes tragédia, tudniillik, hogy beleszeret valakibe...