Novellák - 131.oldal

Kinyitotta a szemét, és dermesztő látvány tárult a szeme elé. Felugrott a már robogó vagonban, és elhátrált a tetemtől. Vagyis csak el akart hátrálni, el is hátrált, egészen a következő ládáig, de annak tömör felülete nem igen akarta tovább engedni. Halkan felkiáltott, amint rémült tekintetét végighúzta a kék gyermekarcon. Halott volt, ki tudja mi óta, szemei nyitva voltak, de már nem láttak semmit. Élettelen teste félig kilógott egy kiborult ládából, amiben számtalan apró fapor volt......

Az ajtó egyenesen a konyhába vezetett, ahol a mosogató fiú, éppen az előbb borított ki, egy tányér levest a földre, és még nem volt módja feltörölni. A szakács a túloldali asztalnál, egy adag velőrózsával volt elfoglalva, amikor hirtelen, meghallotta az ajtó felől, azt a félelmetes, hörgő, éles torokhangot, és rémülten hátrafordult...

Így történt meg, hogy Fibi végül mozdonyvezető lett, meg önkéntes tűzoltó, mert gyenge tüdeje miatt nem vették fel hivatásosnak. Apja végül beletörődött a fia sorsába, főként azután, hogy elment Fibivel egy-egy útra, és együtt nézték, ahogy a sínek a távolban összeérnek, ahogy az utasokat várja a család a peronon, és összeölelkeznek...

A ballonkabátos, sötét alak most már alig több mint húsz méterre volt a lánytól, s szemmel láthatóan igyekezett láthatatlan maradni. Fától fáig osont, az angyali tünemény pedig nem észlelte jelenlétét. De az én természetfeletti érzékeim elől nem bújhatott el s lassan a szívem is elszorult, ahogy egyre közelebb ért hozzá...

Márknak hirtelen elege lett az egész színjátékból. Magyarázkodás nélkül felállt, odadobott egy tízezrest az asztalra, és elsétált. A többiek utána kiáltottak, hogy jöjjön vissza, de óhajuk nem lehetett igazán komoly, mivel nem szólongatták sokáig. Márk azt érezte, valójában mindannyian megkönnyebbültek. És hát belátta, így a legjobb mindenkinek.
Csak a hang a fejében, az nem volt képes befogni a száját...

Hirtelen hatalmas dörrenés futott végig a hegygerincen… lány felnézett a dörrenés irányába, de nem volt ideje végiggondolni, mi volt az. A ló összerogyott alatta. Leugrott és meglátta a vérfoltokat a havon… vért, ami a kedves állat szügyéből csöpögött még mindig...

Az ágyon Ági felnyögött, s Márk látta maga előtt, ahogyan Gábor húsos ujjai ráakadnak a csiklójára. Beleborzongott a látomásba. Gyorsan elhessegette magától, és úgy döntött, számára itt nem terem semmi. Megfordult, s már indult volna kifelé, amikor megütötte fülét a női hang:
- Valaki dugjon meg...

Már nem érzek irántad szerelmet, bár tudom életem végéig szeretni foglak… a szívem mélyén, a legeslegmélyebb zugában, ahol senki sem találhat rá erre az érzésre… még én sem. Már nem érzem a hiányod, és az űrt betöltötte egy új érzés. Egy szenvedés nélküli, békés, nyugodt érzés, ami kiszorít minden egyéb mást… Téged is… Biztonságot nyújt, menedéket ad, és már nem félek belevágni az újba…

- Gáborral el akarunk mondani valamit!
- Igen, ez így van. – állt fel Gábor is.
- Mondjátok gyerekek! – mondta mama
- Az a helyzet –vette át a szót Gábor, - hogy Anett és Én úgy döntöttünk, hogy szakítunk.
- Hogy? – hördült fel a család fele, a másik részük csendben figyelt. Mint Én...

A lányt meghatotta az állat bizalma. Megsimogatta az orrát, és azonnal megérezte: szüksége van rá. A ló érzékenységével, figyelmével visszahozta a lányt a világba. Bár más lett, és máshogy gondolkodott, de sikerült megváltoznia, kimásznia a gödörből. Újra érzett boldogságot, meghatottságot, szeretetet…
És ma Remény meghalt...