Novellák - 107.oldal

Liceus herceg felébredt, felállt, de mikor meglátta Serena-t térdre borulva szólott hozzá, miközben megfogta a kezét.
- Szerelmes hercegnőm, légy asszonyom egy életen át. Urad, s hű rabszolgád leszek, bármint is kívánsz, úgy legyen!
- Óhajom kedves szavaid hallatán teljesült, mire mindig vágytam, most megadtad nékem, nincs más, mit szívem oly hevesen kívánhatna. Az ég áldja szerelmes frigyünket! ...

Rég figyelte őt. A lány feküdt, a szeme nyitva, de nincs benne többé tűz. Minden szürke körülötte, csak a bőre hófehér. Minden szürke körülötte, csak egy piroslik, a vér. Az eső pereg, kopog a kövön, csobban a tócsa közepén. Nem mozdul a szél, a vér és a halál szaga lassan terjed szét...

Imádta, ha a fürdőhab pamacsokat varázsolt a víz felszínére. Nézte a buborékokat, ahogy csillogtak a lámpa fényében, de a szeméből mintha minden fény kiveszett volna. A sötét szempár mereven bámult a semmibe. Pár perc múlva azonban elfordította fejét, és a kád szélén meglátta az odakészített vadászkést. Pengéje tökéletes: acélból készült, élére fordítva szinte láthatatlan. Megfogta a markolatát, és remegve fölemelte...

A cella rácsába kapaszkodva figyeltem a sötét folyosót. Minden csendes volt és nyugodt. Csak halvány fény derengett, de már nem zavart, megszoktam. Váratlanul egy erős fájdalom hasított belém, és meleg nedvesség csordogált le a combomon, végig a lábamon, majd a földön gyűlt össze egy kisebb tócsában. Lassan, nehézkes léptekkel odasétáltam az ágyhoz és végigfeküdtem rajta. Végig simítottam a hasamon.
Elkezdődött…

Azt várta, hogy a felesége sértetten és vörösre sírt szemmel fogadja, és ahelyett egy nevetgélő nőt talált, aki ezzel az idegennel szórakozik. Nem tudta eldönteni, hogy örüljön ennek, vagy bosszankodjon, de mikor arra gondolt, hogy Amanda várja őt a kívánatos testével, akkor inkább úgy döntött, hogy nem vesz tudomást róluk. Sietve vacsorázott, aztán közölte, hogy még sok dolga van, mert másnap el kell utaznia egy konferenciára, és ott is hagyta őket...

Mikor odaért az elbeszélésben, hogy a férfi mit művelt vele a tisztáson, Ter ökölbe szorította a kezét és megfogadta, hogy megöli azt a vadállatot, aki ezt művelte a lánnyal. A végén a lány befejezte és lehajtott fejjel ült mellette. Szerette volna a karjaiba kapni, csókolni, becézgetni, de nem mert közeledni ezek után, amiket hallott.

Erővel szakítom el magam a gonosz sziklától, miközben testemet elviselhetetlen fájdalom járja át. És ebben a pillanatban mintha a pokol összes bugyrának összes kárhozott lelke egyszerre törne ki egy velőt rázó sikoltásban. Megnyílt a gonosz kastélya… Érzem a kicsapó forróságot, a penetráns bűzt, az áradó sötétséget… A bíborszín méregzöldbe vált… Menekülnék, de késő… Dobogó lábak zaját hallom, érzem hogy követnek...

Az egyik éjjel a maradék cuccomat összepakolva a gitárral a hátamon szó nélkül távoztam az épületből, egy kis cetlit hagyva magam után, hogy lemondok mindenről, amit ő rám hagyott. Felültem az első vonatra és elindultam a nagy semmibe. Megint visszatértem a csöndes hétköznapokba, és kénytelen voltam visszatérni a régi munkámhoz is, ugyanis az utcazenészségből nagyon nehezen lehet megélni. De már korántsem ment olyan könnyen, mint amilyen volt...

Hol lehet, akit keres? Rémülten kapcsolta fel a villanyt. A szobában valóban nem volt egy lélek sem rajta kívül. Félelem és féltékenység járta minden porcikáját. Kövér könnycseppek gurultak le az arcán. Lekapcsolta a villanyt, és az ágyra kuporodott. Már bánta minden tettét, és félt, hogy elveszíti Őt, akit mindig is keresett. Halk zokogásban tört ki, végül álomba sírta magát...

Meg kell nézzem ezt a helyet alaposan. Minden sziklát, minden árnyékos völgyet. Még jó, hogy nem nagy a bolygó. Pár óra alatt bejárható. „Tudod nálunk odahaza minden olyan kicsi”. S nekem ez a pár óra maradt. Meg kell találnom őt. A rózsát, amitől mosolyognak a csillagok...