Novellák - 107.oldal

Azt mondják, hogy a szeretetet és a gyűlöletet pusztán egy vékony hajszál választja el egymástól. Nos, igen! Ezt már én is belátom. Kezdetben mérhetetlen haragot és utálatot éreztem. Nem voltam képes elviselni nyers és talán túlságosan őszinte modorát és jellemét. Elhatároztam, hogy többet a közelébe se fogok menni. Majd csak eltelik ez a hét szépen, gyorsan...

Azután, mint a mesében, kétszer piros. Az asztal körül egyre többen lettek. Összes pénzét áttette a feketére. Még kétszer állt meg feketén az a nagyon szimpatikus golyó. A körömrágós fogta a zsetonjait, ami még volt, és izgatottan nézte, hogy mire készül. Ez lehetett neki az utolsó szalmaszál. Galamb a krupiénak jelezte, hogy mindet felteszi a piros tizenkettesre. A zsibogás elhalkult. Naná, azért ez már 320 000 dolcsi. A krupié odapislantott egy, a háttérben diszkréten megjelenő úriemberre,...

- Jézusom!- A kiáltás a saját torkából tört elő, erre ébredt fel. - Mi van velem? - Ez az éjszaka teljesen megrémítette már. Ránézett a lányára, és egy kicsit megnyugodott. De vajon miért lett nyugodtabb, hogy látta? Hiszen mi baja történhetett volna? Ott volt mellette. Mégis szorongást érzett...

Ugyanebben a pillanatban, egy ködös alak lépett be a sötét utcáról a fényt árasztó kávézóba. Sugárzott az örömtől. Büszke volt arra, hogy felvették. Tudta, hogy nem mindennapi állás az övé. Mintha már azelőtt is egy ilyenről álmodott volna. Mikor felajánlották neki, nem tétovázott, rögtön elfogadta. Azt is tudta, hogy olyasvalaki lesz a főnöke, akit mindenhol ismernek, s aki mindent ismer...

- Repülhetek? – kérdezte reménnyel teli hanggal az ifjú.
- Hát persze, ha ezt óhajtod - hangzott a válasz.
- Igen.
Szörnyű fájdalom borította el pillanatok alatt teste minden porcikáját. Úgy érezte ott és most meghal, nincs remény. Miért is kellett neki ilyet kérnie? És miért mondta, hogy hát persze, ha egyszer ezzel megöli? ...

A háttérből irányító edzőtök vagyok, a kispadon kuporgó, fejét kezébe temető, néha csak az ujjai közül kipislogó, soha nem babérra törő szürke eminenciás. A fa szerettem volna lenni, amiből a jászol, a bárka, a kereszt készült. Jelentéktelen, de egyszersmind óriási jelentőséggel bíró. Viszont itt és most csupa cselszövés vagyok. A cél miatt átkalapálom az eszközt, mert ha ma éhen halunk, holnap ki viszi át a szerelmet a túlsó partra? ...

A beállás végeztével a fényképész kedélyesen jegyezte meg, hogy szinte biztosra vehető a jó felvétel. Bizonyára a kisasszony szülei is meg lesznek elégedve az elkészült fényképet nézegetve. Végezetül melegen megszorította a kezét és a maga kedves egyszerűségével így szólt:
- Gratulálok, Isten éltesse a szépreményű kisasszonyt a születésnapja alkalmából! Kérje csak a Jóistent, hogy adjon erőt, mert mostantól kezdődően a felnőttek komoly világába lépett...

A férfi bólintott. Evias megcsókolta szerelmét, majd távozott. Megtartották az esküvőt, s az ifjú pár elutazott nászútra, s Germanus megkezdte a kiképzést. A három hét gyorsan elszállt, s a férfi azon kapta magát, hogy tíz társával, és mint kiképzett gladiátor kocog az aréna felé, s mikor kiért a napfényre, hallotta a közönség dörgő ovációját...

Sajnos e kapcsolat miatt otthonomban sok problémám volt. Nem értettem miért? Miért von felelősségre egy olyan ember, kinek nem fértem bele életvitelébe, s eldobott magától már rég. Tudomásul vettem, s nem ellenkeztem. Nem tartoztunk össze már évek óta. Mégis mit féltett? Talán a biztonságot? A családot? Hisz az régen nem család volt. Legalábbis nem olyan milyennek kellett volna lenni...

- Annyira szép vagy ma éjjel! - súgta mély, érzéki hangján. A Telihold megvilágított mindkettőnket, így tisztán láthattam a szemében égő vágyat, mely szinte perzselt. Szerettem ezt a férfit, ki testével melegítette hűvös bőrömet. Tiszta szívemből szerettem. De vajon egy élő is tudna szeretni egy holtat? ...