Fantasy történetek - 62.oldal

Elhatároztam magam. Következő órán (legendás lények gondozása) a zsebébe csúsztatom a levelet, amit már egy hete megírtam. Hogy találkozzunk este – persze aláírás nélkül. Már épp indultam felé, amikor Hermione megölelte Pottert, és egy puszit adott az arcára. Olyan szomorú lettem. Hát Pottert szereti… gondolhattam volna. Teltek-múltak a hetek. Egyik nap épp Potterék mellett sétáltam-csak hogy Hermionét nézhessem-, amikor Potter hátrafordult...

–Lám kedves lovag – mondta –, nem gondoltam hogy pont itt és így foglak újra látni.
–Ki vagy te? És honnan ismersz engem? –kérdezte a lovag.
–Mindjárt megtudod kedves lovagom. Lassan tíz éve történt, hogy betörtél egy varázslónak a tornyába. A toronyban egy fiatal fiú tartózkodott, aki épp egy nagyon bonyolult és veszélyes szertartást végzett egy elf lányon. Fel akarta áldozni az elfet a sötétség urának. De nem sikerült neki, mert te egyszerűen berontottál, félbeszakítottad...

A sereg már nem volt messze, mikor a földes úton fura lábnyomokat láttak meg. A király megrémült, első gondolata az volt, hogy az orkok megszállták a várost. A hadvezérek gyorsabb tempóba váltottak, s így hamarjában megérkeztek a városhoz. Blade furcsállta ezt a helyzetet, nem értette, hogy egy ilyen nagy sereg, mint ami a csarnokba volt, hogyan kerülhette el a figyelmüket?! A harcosok rémültek látták, hogy szeretett városuk telis tele van ork-kal. A házak ablakaiban, az utcákon mindenhol...

A Völgyet védő seregek biztosan kitartanak, a Holtak Seregei nem jutnak át a védelmen. Félig elérték hát jövetelük célját. Most már csak el kell jutniuk a Nagyterembe. S hogy ott mi vár rájuk, még csak nem is sejthették, ám azt tudták: ott dől majd el minden, menniük kell hát.
Ám lendületük egyként tört meg, mikor a soron következő terembe lépve döbbenten vették észre, hogy annak másik kijáratában áll valaki...

Thacreus Agyarával, a saját fogával támadok, és beledöföm a szemei közé. Poklot rengető ordítása közben agyarával a járat falának taszít, de a szerencsém újfent megvéd; akár fel is szúrhatott volna. Szája lángokat szór oda, ahol az előbb még én álltam. Gyorsan kell cselekednem, nem hiszem, hogy sokáig tartana visszanyernie az önuralmát.
A fal mellett jut nekem annyi hely, hogy összegörnyedve elférjek mellette, aztán csak futás, futás a fény felé...

Rettegés. Vajon milyen lehet? Találkoztam már démonokkal, és egyre kevesebben vannak Resur Mau tájain, akiknek nincs közük hozzájuk, de azok túl egyszerű lények ahhoz, hogy képesek legyenek ezt tenni Namirral. Valami van odalent, ami gonoszabb a démonoknál, és nem pusztítani akar, hanem várja a látogatókat. Talán már vár engem is.
Látnom kell! Felelnem kell a hívásra!...

- Még mindig nem jöttek vissza, Erik?
– Nem, és attól félek, hogy valami baj lehet. Már jó ideje kint vannak. Te is tudod, hogy veszélyes ilyenkor az erdőben járni, nem értem, hogy engedhetted meg nekik, hogy elmenjenek. - a férfi próbálta türtőztetni magát, nehezen ment, de sikerült megoldania ezt a problémát is. Erik folytatta: ha nem érnek vissza az ünnepre, elindulok utánuk, mert valami biztos nincs rendben...

A fák halkan susogó leveleit a holdfény ezüstruhába öltöztette, s a lombkoronán átszűrődő sápatag sugarak vékony, fehér csíkokat festettek a hajlongó fűszálakra. A szellő halk zúgásán, a fű néma zizegésén és a baglyok komótos huhogásán kívül semmi sem törte meg az éj csendjét. A tapasztalatlan fül számára. De a fák között suhant egy árny, nesztelen, gyors, léptei nyomán egy fűszál se hajlott el. Majd jött még egy árny és még egy...

A király hálás volt, hogy Nilinva megszabadította városát az orktól és meg is jutalmazta egy zacskó arannyal. A lány megköszönte az ajándékot a királynak és kilépett a várból.
- Újonnan zsoldosnak áltál? - kérdezte tőle a sárkány mikor látta gazdáját kijönni a várból. - Talán már elfeledkeztél az esküdről?
- Nem Draken... Nem feledkeztem meg. - felelte a lány. - De egy kis pénz mindig jól jön... Egyébként is az orkokra is érvényes az esküm.
Azzal felült Draken hátára...

- Verjem át azt akit szeretek?! - lépett hátra vadul Leroy.
- Ha eljön az ideje, nem kell majd tovább titkolni. Meg kell értsd... ő lehet a mi fegyverünk egy olyan csatában, amiről még beszélni sem merek. Bízz bennem, ahogyan Lendelonban tetted.
- Nem teszem meg! Nem játszom ki Yelint!
- Ne felejtsd el nagyúr, nem vagy ember! Lunár vagy, a világ egy őre, akinek kötelessége minden eszközzel óvni azt, aminek védelmére felesküdött! Minden eszközzel!