Fantasy történetek - 62.oldal

Thacreus Agyarával, a saját fogával támadok, és beledöföm a szemei közé. Poklot rengető ordítása közben agyarával a járat falának taszít, de a szerencsém újfent megvéd; akár fel is szúrhatott volna. Szája lángokat szór oda, ahol az előbb még én álltam. Gyorsan kell cselekednem, nem hiszem, hogy sokáig tartana visszanyernie az önuralmát.
A fal mellett jut nekem annyi hely, hogy összegörnyedve elférjek mellette, aztán csak futás, futás a fény felé...

Rettegés. Vajon milyen lehet? Találkoztam már démonokkal, és egyre kevesebben vannak Resur Mau tájain, akiknek nincs közük hozzájuk, de azok túl egyszerű lények ahhoz, hogy képesek legyenek ezt tenni Namirral. Valami van odalent, ami gonoszabb a démonoknál, és nem pusztítani akar, hanem várja a látogatókat. Talán már vár engem is.
Látnom kell! Felelnem kell a hívásra!...

- Még mindig nem jöttek vissza, Erik?
– Nem, és attól félek, hogy valami baj lehet. Már jó ideje kint vannak. Te is tudod, hogy veszélyes ilyenkor az erdőben járni, nem értem, hogy engedhetted meg nekik, hogy elmenjenek. - a férfi próbálta türtőztetni magát, nehezen ment, de sikerült megoldania ezt a problémát is. Erik folytatta: ha nem érnek vissza az ünnepre, elindulok utánuk, mert valami biztos nincs rendben...

A fák halkan susogó leveleit a holdfény ezüstruhába öltöztette, s a lombkoronán átszűrődő sápatag sugarak vékony, fehér csíkokat festettek a hajlongó fűszálakra. A szellő halk zúgásán, a fű néma zizegésén és a baglyok komótos huhogásán kívül semmi sem törte meg az éj csendjét. A tapasztalatlan fül számára. De a fák között suhant egy árny, nesztelen, gyors, léptei nyomán egy fűszál se hajlott el. Majd jött még egy árny és még egy...

A király hálás volt, hogy Nilinva megszabadította városát az orktól és meg is jutalmazta egy zacskó arannyal. A lány megköszönte az ajándékot a királynak és kilépett a várból.
- Újonnan zsoldosnak áltál? - kérdezte tőle a sárkány mikor látta gazdáját kijönni a várból. - Talán már elfeledkeztél az esküdről?
- Nem Draken... Nem feledkeztem meg. - felelte a lány. - De egy kis pénz mindig jól jön... Egyébként is az orkokra is érvényes az esküm.
Azzal felült Draken hátára...

- Verjem át azt akit szeretek?! - lépett hátra vadul Leroy.
- Ha eljön az ideje, nem kell majd tovább titkolni. Meg kell értsd... ő lehet a mi fegyverünk egy olyan csatában, amiről még beszélni sem merek. Bízz bennem, ahogyan Lendelonban tetted.
- Nem teszem meg! Nem játszom ki Yelint!
- Ne felejtsd el nagyúr, nem vagy ember! Lunár vagy, a világ egy őre, akinek kötelessége minden eszközzel óvni azt, aminek védelmére felesküdött! Minden eszközzel!

A mindent elsöprő sárkánytűz végre fejvesztett menekülésre késztette a Gárda tagjait.
Ekkor törték át a tomboló orkok és démonok a védők gyűrűjét. Erinive felszállt és arra repült.
- Ő tartani fogja a falat egy ideig. Yelin, a karpántot! - bólintott Azyer.
A lány felhasította kardjával a varrást a ruháján és előhúzta a Pusztítás Torkát.
- Emlékszel mit kell tenned? - kérdezte Azyer. Csak bólintott válaszul. Érezte: most minden eldől...

Ekkor a lény termetét és eddigi lassúságát meghazudtoló módon egy hatalmasat ugrott Qwâmbii felé, száját hatalmasra tátva. Az ifjú harcosnak sikerült félreugrania az éles agyarak elől, s a pillanatnyi megdöbbenés után kardját maga elé szegezve ismét szembenézett a szörnnyel. Az szintén őt figyelte, szeme sarkából pedig a másik ember mozgását követte. Qwâmbii megpróbált közelíteni felé, de egy-két hatalmas álkapocs-csattintás, és karomcsapás meggyőzte arról, hogy jobb, ha megvárja, míg...

Rowan minden nesz nélkül szállt az éjszakában. A démon és ő is tökéletesen látott a sötétben.
Az arcába vágó friss levegő segített gondolkodni. Ráfért. Tervébe hiba csúszott.
- Gyűlölöm a sárkányokat! - csak ez járt a fejében mióta alaposabban megszemlélte a csapatot.
Sárkányok! Utálatos férgek! Mindenkinél különbnek gondolják magukat, minden nagy eseményben benne van a kezük és elmarnak mindenkit aki közelebb akar kerülni a dologhoz...

- Nos, hölgyeim, és uraim - kezdte Scorage. Remélem mindenki tudja, hogy miért gyűltünk ma itt össze. Hát persze, hogy tudják. Azért, mert a Természet úrnője, Mephala a barbárok szövetségét kérte, amit egyszerűen elutasítottak, majd a Rend illetve a Jég úrához próbáltak (próbálnak) eljutni. Mivel szövetségben vagyunk velük, bár ez a szövetség nevezhető egy enyhe fegyverszünetnek, el kell döntenünk, hogy mit tegyünk...