Fantasy történetek - 26.oldal

Az éhség elvakította, ezért nem emlékezett hogyan jutottak el az üldözésig, de már nem érdekelte más, csak a vér lüktetése a srác ereiben. Vicky játszadozott vele… Nem esett nehezére lehagyni egy versenyautót sem, a legjobb futó volt a világon - persze a világ tudta nélkül. Élvezte a fiú ijedtségét, az élni akarása csak növelte az éhségérzetét...

A föld eltartóképessége már kiapadóban volt. Hamarosan az éltető vízért és a termőföldekért fognak a háborúk kialakulni és gyéríteni az emberiséget. Két lehetőség volt: az egyik a születések számának drasztikus csökkentése által megállítani a túlszaporodást. A másik, háborúkat indítva kiirtani a lakosság nagy részét. Tulajdonképpen egyik sem volt kecsegtető...

- Van-e remény, arra, hogy a népességrobbanást megállítsuk,az atom és más tömegpusztító fegyvereket kivegyük a gezentorok kezéből és visszafogjuk a technika további fejlődését.
- Tíz évünk van erre nagyuram! Félek, hogy ez az idő kevésnek fog bizonyulni, hiszen a feladat oly nehéz!
- Mi a terv arra az eshetőségre, ha nem sikerül megállítani a pusztulás szakadékába rohanó emberiség szekerét?
- Akkor az utolsó esélyünk 2012-ben jön el...

A két Egyiptomi Birodalom virágkorát élte. A közel két évezred alatt kinevelődött egy intelligens és hierarchikus társadalom. A birodalmak közötti kapcsolat normális keretek között működött. Az Atlantiszi féltekén hatalmas, aranylemezekre rovásírással vésett könyvtárat alapítottak. Ezekből másolatokat készítettek és elsősorban a papságnak juttatták el oktatás céljából...

Tiahunaku és szűkebb stábja egyelőre Kukulkán 3. számú piramispalotájában helyezkedett el. Azonban, amíg épültek Atlantisz piramispalotái, szentélyei, iskolái, színházai, valamint infrastruktúrája Tiahunakuék sem töltötték tétlenül idejüket. Pu Cong Cönpa vezetésével bejárták az egész felső Egyiptomi birodalmat. Lementek a Nílus eredetéig,ahol már a vademberek birodalma és a végtelen őserdők terültek el...

2006 ősze ugyanolyan volt, mint az összes többi. A nappalok hossza egyre rövidült, a napok egyre sötétebbek lettek, és egyre nőtt a hideg. A fák a legkülönbözőbb színekben pompáztak, még rúgtak egy utolsót az ez évi elmúlás előtt. Az emberek a parkokban töltötték azt a kevés szabadidejüket, amivel rendelkeztek...

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. A várakozás feszültsége nőttön, nőt, növekedett. Mamma Duci hatalmas hasát, már szinte taligán kellett tolni. Úgy lépkedett, mint agyonra tömött hízott liba. Képzett, profi szülésznőként nem hagyta el magát és igyekezett a mindennapi teendőket felügyelve, ellátni. A két pedagógusnak szintén hordónagyságúra növekedett a pocakja. A kis pocaklakók már egyre jobban kezdtek dörömbölni méhüknek sötétjében. Ki kívánkoztak a szép, új, földi világra.......

Miután kiszálltak az űrkompból, azonnal a mennyei Atya elé kísérték őket. A kötelező lábcsók után az Atya felemelve magához ölelte őket. Úgy, mint atya a gyermekeit. Meghatottan szólott hozzájuk
— Gyermekeim, minden elismerésem a tiétek! Amit elkezdtetek, az nem semmi! Mit kértek még?
— Embereket és anyagot.
— Kérésetek parancs. Van írásos igényetek, vagy szóban akarjátok elmondani?
— Teljesen kidolgozott tervezetünk van, és mellékletként az erő, eszköz elosztást...

Himihumi királynő úgy vedlett át fáraóvá pillanatok alatt, mint amikor a csúf hernyóból gyönyörűséges lepke válik. Senki sem csodálkozott, de nem is kételkedhetett benne, hogy csakis ő léphet Rumszesz örökébe...

Kedden megtörtént az első incidens. Mondhatnám úgy is, hogy horrorisztikus esemény. A vacsora beadása után a személyzet nyitva felejtette a hím körlet ajtaját. Az volt az eljárás rend, hogy, amikor befejeződik valamilyen tevékenység, akkor a körletvezető ellenőrzi, hogy minden rendben van-e? Ebbe beletartozik az ajtók ellenőrzése is. A személyzet elkapkodta az ajtózárást és mellézárta a zárnyelvet...