Egyéb történetek - 64.oldal

Pedig kedves mindenki, igenis mindenkinek van szerepe egy modern társadalomban. Már születésünk is egy társadalmi normát von maga után. Senkit nem érdekel, hogy valamit miért teszünk, vagy nem teszünk, Ők úgy fognak velünk bánni, ahogy az Ők jónak látják, mert nem tudjuk számukra érthetően kifejezni magunkat...

A lélekvándorlásról gondolkodtam. Hiszek benne, vagy egészen pontosan, szeretném hinni, hogy lelkünk, halálunk után tovább él egy másik testben, de butaság. Lelkünk, mi, magunk vagyunk. A legnagyobb tünemény megismerni azt, de nem lehet...

Felbátorodva érdeklődéseteken rögtön neki is ugrom a következő témának. Mivel pedig természettől lusta vagyok, most azzal a témával fogok foglalkozni, amely számomra a legkevesebb gondot szokta okozni: az igekötők használatával...

Nem szándékom az akadémiai szabályzat űberelése, mindössze az abban foglaltak kivonatos közlése a célom, hogy akinek nincs ideje átböngészni a teljes szabályzatot, vagy nehezen érthetőnek találja a száraz szabványszöveget, annak nyújtsak segítséget .
Alapvetően a szabályzat megfelelő, vonatkozó részeit másoltam be, némi magyarázattal...

Egyre olvasom a különböző írásokat, és jóformán állandóan bosszankodom azon, mennyire nem törődik a döntő többség azzal, hogy gyönyörű magyar nyelvünknek milyen szabályai vannak. Nincs szándékomban teljes nyelvtankönyvet közreadni, de hadd ragadjak ki egy olyan problémát, amely annyira elterjedt, hogy még azok is olykor-olykor elvétik, akik különben szépen és helyesen írnak. Talán segíthetek...

Minden ember küzd. Küzd az magáért, a boldogságáért. Küzd azért, hogy elérje a céljait. Küzd, hogy szeressék, és elfogadják. Sokszor másokért küzd, azokért, akik ezt megérdemlik. Néha még azokért is, akik nem. El akarja érni azt, hogy szeressék, tiszteljék, megbecsüljék. Be akarja bizonyítani, hogy többre képes, mint amit hisznek róla. Eltűr mindent, ami fáj neki, elviseli a kudarcokat, a bántásokat, csak azért, hogy valóra váltsa álmait...

Ó nem, az átállásnál még minden rendben ment, az addig 9.90 Schillingbe kerülő osztrák tejet meg is lehetett venni 71 centért, legalább egy darabig. Arról ugyan meg ki tehet, hogy a kereskedelem szép egyetértésben árat emel - ennek már semmi köze az átálláshoz, világos? Maradva a példánál, a tej hip-hop legolcsóbb áron 99 cent lett. Bagatell, nem, hiszen még egy Euró sincs...

Az egyetem elvégzése után minden megváltozott. Az államvizsgám után magamra maradtam, anyám jobb helyre távozott, az egész világon senki sem volt, aki megérthetett volna, testvér híján nem volt kihez fordulnom, hisz túl keményfejű voltam ahhoz, hogy bárkitől is segítséget kérjek. Nem akartam más terhére lenni. Barátom kevés volt, legalább is olyan nem, akire azt mondtam volna, hogy rá merem bízni az életem. Visszatértem a poros kis falucskába ahonnan származtam, és valami munka után néztem......

- Figyelmet kérnék! Szólnék pár szót. Ha beszéd lenne, akkor úgy kellene kezdenem, hogy kedves rokonok, barátok, ismerősök és munkatársak. De szavaimat nem annak számom, így engedjétek meg mondanivalóm efféle kezdését. Kedves barátaim. Köszönöm, hogy eljöttetek és velünk örültök ezen a napon. Hosszú út vezetett el idáig, és tudom, egyedül sosem sikerült volna. Egész életemben a hit ereje vezette gondolataimat és cselekedeteimet. Én sok mindenben hiszek, amiben az emberek nem, és elvetem...

Ez a nap nem munkáé, és nem a stresszé, hanem a békéé. Ilyenkor elgondolkodik az ember, mit kezdjen a napjával. Menjen moziba? Áhh ma nincs kedve társasághoz, egyedül bámulni egy filmet az elsötétített moziban meg végképp nem. És aztán kinéz az ablakon, és azt látja, hogy a nap ragyog, és mintha a Teremtő jókedve áradna erre a fáradt és beteg világra, hogy egy kicsit mindenki felengedjen...