Egy álom megvalósulása

A terem tele volt szépen felöltözött sokasággal. Mindenki az ifjú párt jött ünnepelni. A házasság szentségében fogadtunk egymásnak örök hűséget. Kora este volt már, a vacsora első fogásának az ideje. A násznagy annak rendje és módja szerint egy tál levessel közelített hozzánk és közben áldotta az ételt és az ifjú párt. Látszott a vendégeken, hogy éhesek, de én ott és akkor nem foglalkoztam ezzel az aprósággal. Már évekkel ezelőtt elterveztem, hogy miként ez az idő eljön, szólok majd pár szót a násznéphez. Felállok és egy „öhöm-öhöm”-el csendre intek mindenkit.

- Figyelmet kérnék! Szólnék pár szót. Ha beszéd lenne, akkor úgy kellene kezdenem, hogy kedves rokonok, barátok, ismerősök és munkatársak. De szavaimat nem annak számom, így engedjétek meg mondanivalóm efféle kezdését. Kedves barátaim. Köszönöm, hogy eljöttetek és velünk örültök ezen a napon. Hosszú út vezetett el idáig, és tudom, egyedül sosem sikerült volna. Egész életemben a hit ereje vezette gondolataimat és cselekedeteimet. Én sok mindenben hiszek, amiben az emberek nem, és elvetem azokat a dogmákat, amiket majd mindenki szentként tisztel. Az én esti imám nem úgy kezdődik, hogy: Miatyánk, ki a mennyekben vagy. Az én imám, így kezdődik. Elétek járulok, és hozzátok szólok az elmét irányító felsőbb hatalmak. Mindig is éreztem a segítségüket, de nem tudtam szavakba ölteni az eredetét. Végül megtaláltam. Slaol vagyok, ami magyarra fordítva kegyeltet jelent. Miben nyilvánul meg ez a kegyeltség? Mindenben, ami körülvesz. Ebben a pillanatban is.

A születésemkor kezdődött minden. Az ember nem választhatja meg a rokonait, de nekem olyan szülők és testvérek jutottak osztályrészül, kikre méltán lehetek büszke. Fiatal éveim alatt, amikor még nem értetten a világ menetét, szorongva fordultam mindenhez, ami számomra ismeretlen. De amikor kellett segítséget kaptam. Eljött az idő mikor már magam is meg tudtam oldani azokat a feladatokat, miket én állítottam saját magam elé. És végül eljött az idő, amikor minden ember feltesz magának egy kérdést: miért születtem ebbe a világba? Én is feltettem. Nem születtem másokat szolgálni, nem születtem egynek lenni az emberi szürkeségbe, nem születtem arra, hogy fejem lehajtva, számat befogva alávessem magam mások akaratának. Akkor miért születtem. Ifjú fejjel, mikor mindenki lázad a világ és a rendszer ellen, minek megvalósítása a szülői szigor én sem voltam kivétel.

Miután megszületett a fiam, megértettem egy részét, az utasításoknak, a tiltásoknak és a büntetéseknek. Ezek mind részeimmé váltak és általuk lettem ilyenné. Köszönettel tartoztam volna, nem pedig engedetlenséggel, vagy könnyekkel. Amikor egy szülő azt mondja „Nem!”, akkor az valójában nem egy tiltás, hanem valami távolabbi, általunk még nem látott végkifejlet megelőzése. Miután megértettem a szülői gondviselés valódi mivoltát, akkor kaptam választ egy kérdésre is. Valóban nem születtem, arra hogy másokat szolgáljak, de hálám jeléül tehettem szolgálatokat másoknak. Miért születtem a világra? Hogy azt a szeretetet, amit kaptam szüleimtől, méltó képen viszonozni tudjam. Az nem kifejezése a hálának, hogy anyák napjára virágot viszünk, az nem kifejezése a hálának, hogy karácsonykor ajándékot viszünk, az nem kifejezése a hálának, hogy azt mondjuk „ Szeretlek”. Az kifejezése a hálának, ha egy eszmét tovább viszünk, az kifejezése a hálának, ha az elválás után is hűek maradunk.

Édesanyám megálmodott egy álmot, amit Ő nem tudott véghezvinni. Egy lelki séma, amibe neki nem volt beleszólása. Szóval nem tudtam ott és akkor kifejezni, mit jelenthet az Ő álma nekem, de tudtam, jelentőséggel bír. Az álmaink, legyen saját, vagy más által álmodott visz előre minket a kijelölt úton. Az nem enged egy percre se fáradni, vagy lustulni. Nem enged csüggedni, vagy panaszkodni. Ha magunkba véssük a célt és elfeledjük az akadályokat, akkor magát a világot váltjuk meg magunk számára. Történt valami, ami elkerülhetetlen volt. Édesanyám meghalt. Én azon az éjszakán értettem meg az álmot, amit Ő álmodott magának, de nekem. Slaol-lá tett az az éjszaka. Értelmet adott az életemnek. Tudtam, miként valósíthatom meg, de nem tudtam, hogyan kell. Csak egy dologban voltam biztos. Meg fogom csinálni. Évek teltek el és egy nap sem telt el úgy, hogy ne emlékeznék a célomra. 3 évvel ezelőtt félig célba értem. Fiam született, kinek vére vérem, húsa húsom. Akkor szentül hittem, hogy be tudom teljesíteni a másik felét is, de hamarosan rá kellet jönnöm, ott és akkor nem lehetséges. Nem harcoltam olyan eszmékért, amikben sosem hittem. Nem csináltam csak azért valamit, hogy megnyugtassam a lelkivilágom: „ Ezzel is megvagyok.”

Eltelt újabb 3 év. És ma pár órával ezelőtt beteljesítettem az álom másik felét is. Szeretnék most a szemébe nézni és kifejezni hálámat mindazért, amit értem tett. Szólok hozzá, de válaszát nem hallom. Kérem Őt, de akarata nem ér hozzám. Mindenre emlékszem mit Tőle kaptam. Eljött az idő, hogy fiamnak adjam ezt a tudást. Utána Ő adja majd gyermekeinek, és gyermekeim gyermekei is tovább fogják adni a tudást. Ha élne, életem másként alakult volna. Álma talán álom maradt volna. Halálával megadta nekem a célt, amire minden ember vágyik, még akkor i ha nem meri magának bevallani. Slaol vagyok, mert felismertem mit kell tettem. Az álmok másoknak talán nem nagyok. Minden gyermekét oltár előtt kívánta látni, és unokát szeretett volna a kezében tartani. De most, miután mindkettő megvalósult az álom nem ér véget. Eszméket eredményeztek, melyhez hűnek kell lenni. Mit sem ér egy álom, ha teljesítésével értelmét veszti. Most megkérnék mindenkit, hogy aki tud, álljon fel. Egy percben gondoljon mindenki a szüleire, és azokra az áldozatokra, amiket Ők hoztak értünk.


Köszönöm!