Egyéb történetek - 42.oldal

– Te vagy az, Mindenható Atyám?
– Igen, én vagyok az.
– Mi a parancs?
– Új feladattal bízlak meg. Este alkonyatkor lemégy a Mucsi tanyára, bemégy a tyúkólba, pontosan hatkor. Megállsz az ajtóban, és a dimenzió-kapun át belép három ember. Az idősebb Balambér mester és két fiatal segédje. Őket, hármukat kell elhelyezned a Mucsi tanyán. Ki kell alakítanotok az istállóban egy művér előállító kísérleti laboratóriumot. Meg kell szervezned az alapanyag termelést, begyűjtést,...

Jó napot mindenkinek!

Bár ez a köszönés forma is csak egy rossz színészi stílus forma, sose szeretem a színészetet, igazan a színészeket sem, mivel egy színész megjátsza azt, ami nem is valójában.
Magamról annyit, elértem a 32 éves életkort egy külvárosi negyedben, ahol az élet annyit sem ér, mint egy elhasznált óvszer.
Azért írom ezt a történetet, lehet, hogy ha elolvassák, talán tanulnak valamit belőle…

Lágyan fújó tavaszi szél keringett, a fák csak dülöngéltek jobbra balra nem tudtak az elemekkel mit tenni, átadták magukat a szél erős és karizmatikus erejének.

Végre vége a napnak, bezuhantam a kényelmes fotelomba, most nincs jó barát cigi, és ments meg kávé, pedig jó társak, ha baj van...

Mariska néni éppen a tehén tőgyit rángatva, annak fejésével volt elfoglalva, míg az öreg a budin trónolt. A gép gurult egy darabig és megállt a tyúkól előtt. Mariska néni akkorát rántott a tehén csöcsin, hogy az fejősszékestől, vedrestől felrúgta őt az eperfa tetejére. Ott sipítozott kétségbeesetten, mire Józsi bácsi letolt gatyával kirohant a budiból és hányni kezdte magára a kereszteket.
–Szűzmáriauramisten … mi van itt? Kitört a háború, megjöttek az Ufók?

A kezemben lévő pisztolyra néztem. A kellemes délutáni napfény megcsillant a meleg fényű fekete acélon. Halántékomhoz érve az mégis zsibbasztóan hideg volt, akárcsak a kezem. Nem gondolkodtam sokat, tudtam, hogy nem érdemes. Még hallottam a természet nyugtató hangjait, a madarak csiripelését, és a fák halk sóhajait. Gyors mozdulattal hátrahúztam a kakast, és meghúztam a ravaszt.

Ébredezni látszott a nap, reggel csak még bontogatta narancs és ibolya
színét, ahogy elkeveredik a sejtelmes fekete égbolti takaróval. Kiburkolózik a paplan alól, hogy átadja helyét a sugaraknak, és meleget, fényt árasszon a levegőbe és a földre.

Aztán kitárultak a szárnyas-ajtók és beengedték a sajtó képviselőit.
Mondani sem kell, hogy Tónink a kérdések kereszttűzébe került. Ő pedig csak állt csendesen a kérdések záporában és szerényen mondogatta:
–Uraim, én csak egy kis szürke egér, egy feltaláló vagyok, aki ráadásul pechjére magyarnak születék. Hisz országomban ősi jelszó „ej, ráérünk arra még” Én csak szerettem volna megmutatni, mit tud a magyar. Mér', kell ebből ekkora ügyet csinálni? Kihúzzuk Amerikát a szarból,...

Lehunyt szemmel áll mezítelen tudatom, már szégyen nélkül, a gyötrő szélben. Levetkőzve félelmeit, elszaggatva önnön ráaggatott bűntudat láncait.

Létezik két világ, egy külső, és egy belső. A belső arra szolgál, hogy
önmagunkat értékeljük folyamatosan, kövessük mivé leszünk, lelkünk
és szívünk , hogyan veselkedik neki annak, ha probléma van.