Egyéb történetek - 171.oldal

Rebeka felsietett a szobájába, Fruzsi még mindig sírt, és ahogy meglátta az ofőt majdnem ordítani kezdett, hogy mit keres itt. Aztán csak ketten maradtak a szobában. Rebeka próbált vele beszélni, de neki se árult el semmit se. Egy ideig… aztán körülbelül fél óra múlva magától elkezdte mesélni mi baja. Rebeka érdeklődéssel hallgatta, és eléggé megdöbbent...

Mikor odaértek Rebekát egy üzenet várta, Fruzsit pedig Gábor. Fruzsi szíve megdobbant és megmondta a barátjának, hogy nemsokára lejön hozzá. (mert most még nem lehetett, csak a kolisoknak felmenni) Rebeka eközben átvette az üzenetét, ami így szólt:
"Szia! Mondtad, ha kell, hol keressünk... mi kerestünk... nem voltál itt. Ha le akartál minket rázni, csúnya dolog volt, ha nem, akkor találkozhatnánk."

A történet két lányról szól, általános suliban jóban voltak, barátkoztak egymással, de mire felsősök lettek Fruzsina másik iskolába került. Barátnője, Rebeka így egy időre egyedül maradt, de nem sokáig. A régi barátnőjét szinte el is felejtette. Telt - múlt az idő, és teljesen véletlenül 15 évesen egy gimibe, egy kollégiumi szobába kerültek. De mivel több, mint négy éve nem találkoztak, már mindkettőjük megváltozott...

A stáb tagjai hazamentek, a lebukó nap fényében Angéla mozdulatlanul állt az elhagyott irodahelyiségben. Finom metszésű arcán hozzá nem igazán illő, delejes, kegyetlen kifejezés ült. Aztán váratlanul különös mozdulatot tett, széles, félkörös gesztikulációkat, hozzá rekedt, morgásszerű szavakat kántált...

Ma olvastam, hogy akik a 80-as évek előtt születtek, azok valódi Hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon...

Fejemben a gondolatok összefolynak. Behunyom véreres lüktető szemem. Héja selymesen borítja. Nyakamon két kar kulcsolódik, lepel, lenge sál, mi belül valahol talál még valamit belőlem. Mindig tudtam uralkodni magamon, de Ő más. Jelenléte kitárja két karom. Ajka mozog: akarom...

Ám egy nap történt valami, ami mindent megváltoztatott. Az akkori emberek sokkal okosabbak voltak nálunk, de sokkal elővigyázatlanabbak is. Egy nap egy tudós kitalálta hogy állítsák az ember szolgálatába a természet egyik legpusztítóbb erejét a hurrikánt. Ám a természetet nem lehet leigázni. A pusztító hurrikánok elszabadultak...

Tisztelt Uram!

A baleseti jegyzőkönyv 3. rovatába írott válaszommal ("A baleset oka: átgondolatlan tervezés") kapcsolatos, a részletek iránt érdeklődő levelére válaszul, az alábbi - remélem kielégítő - leírást áll módomban közölni...

...homályosan látok már, de így is tisztán kiveszek a ködből egy csillogó, fényes tárgyat… közelebb próbálok kúszni hozzá… egyre csak gyengülök közben… lüktet a fejem… a szemem… hangokat hallok… mellőlem… a hátam mögött… mindenhonnan… úgy magasodtak fölém a tárgyak, mint valami óriás...

Rózsatenger. A szirmok eszeveszett tánca a léggel. A szél dühe a zene. Rozsdás vaskapu zárja el a kilátást a kíváncsi tekintetek elől, amikből itt soha sincs egy se. Idáig nem sokan jutottak el. Akik mégis, azokat már nem érdekelte semmi. Egy alak közeleg. Imbolygó járása nem sok jót sejtet. Megáll a rácsok előtt. Két kőszörny szeme mozdul, tekintetük a szív mélyéig hatol. S az alak csak áll...