Egyéb történetek - 166.oldal

Feltalálták a teleportálót. A szerkezetet legyártani darabonként 1 dollárba kerül. Tudom, mindenki hatalmas, villámló póznákra, rengeteg villogó-pittyegő számítógépre, gigantikus energia-szükségletre és különleges, drága anyagokra gondolt, de a dimenziónk fizikája igen barátian viszonyul a teleportáláshoz. Mondhatjuk, kódolva van benne a könnyű megvalósítás...

A föld végre kihordta az édes hússal vemhes gyümölcsét, elszikkadt a növényi köldökzsinór, sárga labdává duzzadt a zöld bogyó, ami most engem vár itt a három csillagos Lehelben.
Nem bírom ki, meg kell néznem.
- Ugye már nagyon várod, hogy megegyelek? – nyitom rá a fehér ajtót.
- Igen, igen! Zamatomat csak neked szánom! – szinte hallom válaszát!...

A mobilomat már régóta kikapcsolva tartom. Úgysem keres senki, aki nekem is fontos lenne. Hétköznaponként sokat vagyok a városban. Sok üres tekintet siklik át rajtam. Általában észre sem veszem már őket. Az embereket sem. Sokszor felnézek a házakra és kisebb-nagyobb szoborszerű díszítőelem - fejek néznek vissza rám...

Fungie egy 4 méteres hím, palackorrú vad delfin, aki úgy döntött, hogy mind a 250 kilójával az emberi kapcsolatokat részesíti előnyben. Az Ír partokon, Dingle öblében talált otthont 1984-ben, és jelenik meg minden 24 órában, a mai napig is. Ezrével látogatják őt a túristák, s akiben megbízik, úszhat, játszhat vele...

Rohannak...
Feledve életüket, halálukba rohannak.
Feledve múltjukat, feladva jövőjüket azért, amiben hisznek, mert saját igazságuk mindig többet ér. Többet akár a Másik életénél is...

Szerelmes vagyok. Gondolom, nem vagyok ezzel olyan egyedül. Akit szeretek, nem szabadna, mert csak várok rá, de az is lehet, hogy mindhiába és talán soha nem lesz az enyém. Vajon miért van az, hogy akit én szeretek teljes szívemből, az engem nem tud viszont?...

Rendőrök elviharzottak, és mi is elindultunk. Nem akartam elhinni, hogy ennyivel megúsztuk. Hát, nem úsztuk. Mentünk kb. két kilométert, amikor megint kék villogó tűnt fel mögöttünk. Azt hittem, ugyanazok a rendőrök, de nem. Ezek hárman voltak, és mindhárman odajöttek. „Kiszállni a kocsiból!" (Na, ezek sem udvariaskodnak fölöslegesen.) Árpi elkezdett nyekeregni, hogy nincs rajta gatya, de nem hatotta meg őket. Kiszálltunk. „Kezeket a kocsira, széles terpesz." Mit volt tenni,...

Sajnos ez nem igaz. Valóban a házba átmehetek, abba a házba, ami most teljesen üres, nem tölti ki a friss kalács illata, nem járja át az a kedves kacaj, ami én úgy szerettem a mamikámban. Mellette nem lehetett senki szomorú, mellette az élet, élet volt. Neki mindent elmondhattam, ő egy kincs volt számomra, olyan érték, ami nélkül nem kapok levegőt, egy olyasvalaki, aki képes volt kiállni mellettem, mikor mindenki ellenem volt, akihez bármikor, bármilyen problémával fordulhattam...

Úgy kezdte, hogy a műszerfal összes szabad helyére kapcsolókat és ledeket barkácsolt. Ezek nagy részének semmi funkciója nem volt, csak (szerinte) jól nézett ki. Mások szerint inkább hasonlított Pirx kapitány valamelyik járgányára, de neki tetszett. A legjobb az volt benne, hogy volt nyolc kapcsoló, ami sorba volt kötve a gyújtáskapcsolóval. Cselesen ezeket úgy építette be, hogy egy részüket megfordította, tehát az autót csak egy bizonyos kapcsolóállásnál lehetett indítani....

Mikor gimnáziumba jött, már akkor látszott rajta, hogy nem mindennapi srác. 13 évesen került be, és 17 volt, mikor végzett. Ezalatt a 4 év alatt sohasem tartott össze az osztályközösséggel. Az iskolában sem tanulmányilag, sem magatartásilag sosem volt vele semmi baj. Nem sok vizet zavart. Az órákon néma csendben ült a helyén, maga elé meredve, szünetben pedig vagy odalent cigarettázott, vagy a padra támaszkodva olvasgatta a könyveit és hallgatta a walkmanjét, meg a discmanjét...