Újjászületés

Amikor elhatároztam, hogy aznap délután kettőkor meglátogatom a nagymamám, még nem is sejtettem, hogy akkor látom utoljára. Hogy akkor látom utoljára nevetni és hallani, panaszkodni a szomszédjáról, aki mindig pontban hajnali 4-kor kiáll az ablaka elé és Rómeót játszva kaviccsal dobálja a hálószobai ablaküveget.
Nem gondoltam volna, hogy tud hiányozni az a történet, amit már kismilliószor hallottam. Vagyis, hogy Artúr bácsi halálosan szerelmes a nagyiba. Komolyan, mint egy kis tini lány, mint egy legjobb barátnő úgy számolt be nekem a bimbózó kapcsolatukról. De ilyen nem lesz többé, ugyanis tegnap szörnyű baleset érte, mikor kilépett a fürdőkádból. Megcsúszott és a lehető legrosszabbul esett. Elveszítettük őt. Nem tudom, hogy lehet ezen túljutni, hogy fogom elfogadni azt, hogy nincs többé.

Miközben ezen gondolkoztam, könny csordult a szemeimbe és sírógörcsöt kaptam. Senki sem tudott megvigasztalni, bár igazából mindenki vigaszra vágyott, de a család összes tagjából kiszállt az erő. Eltelt egy hét és semmi sem változott. Üres voltam, haragudtam a világra, a sorsra, igazából mindent és mindenkit okoltam. Még saját magamat is. Lelkiismeret furdalás gyötört, amiért aznap este nem látogattam meg. Mert, ha átmentem volna hozzá, akkor később ment volna el fürödni, bevette volna időben a gyógyszerét, nem szédült volna, és nem történik meg a katasztrófa. De én nem.

Én önző módon azt mondtam neki a telefonba, hogy ha nem haragszik Attilával találkozom, mert másnap mennie kell vissza Székesfehérvárra. Ő persze helyeselt és mondta, hogy ez a természetes és azért haragudna, ha Attila helyett hozzá mennék, hiszen ő nem megy sehová, hozzá bármikor átmehetek...
Sajnos ez nem igaz. Valóban a házba átmehetek, abba a házba, ami most teljesen üres, nem tölti ki a friss kalács illata, nem járja át az a kedves kacaj, ami én úgy szerettem a mamikámban. Mellette nem lehetett senki szomorú, mellette az élet, élet volt. Neki mindent elmondhattam, ő egy kincs volt számomra, olyan érték, ami nélkül nem kapok levegőt, egy olyasvalaki, aki képes volt kiállni mellettem, mikor mindenki ellenem volt, akihez bármikor, bármilyen problémával fordulhattam.

Aznap este, mikor a nagyi meghalt én Attilával voltam a szó, legszorosabb értelmében. Három hét múlva kiderült, gyermeket várok. Akkor fogant meg, azon az éjszakán. Nem tudtam felfogni, hogy ez miféle játék a sorstól. Egy embert elvett tőlem az ég, egy kisembert, pedig akkor ajándékozott nekem. De talán a nagyim lelke Annában, a kisbabámban él tovább.