Rohannak...

Rohannak...
Feledve életüket, halálukba rohannak.
Feledve múltjukat, feladva jövőjüket azért, amiben hisznek, mert saját igazságuk mindig többet ér. Többet akár a Másik életénél is.
Fegyvert fognak a kezükben. Már akkor ott volt, mikor még arról sem tudtak, hogy el kell indulniuk. Mikor még nyoma sem volt az elkövetkező ütközetnek a Másikkal. Sohasem ők tudják meg először, hogy majd harcolniuk kell valakiért, akit talán nem is ismernek. Valakiért, aki egyszerűen meggyőzte őket, hogy vegyék kezükbe azt a fegyvert, mert ha nem, akkor a Másik megteszi helyettük.
Így győzték meg a Másikat is.

Rohannak...
Abban a pillanatban, mikor elindultak, feledték az okokat. Többé már nem valakiért küzdenek, hanem önmagukért, a Másik ellen, aki szintúgy önmagáért küzd. Feldereng előttük az élet. A jövő, amely homályba vész haláluk által.
A gyermek, aki felsír, hogy akár a Másik véreben ázva is, de viszontláthassa apját. A gyermek, aki még nem látott embert vérben ázva.
Az asszony, aki nem akarja egyedül felnevelni gyermekét, sötét félelmeibe burkolózva, a kisviskó sarkában imádkozik ura visszatértéért. Az asszony, akinek sötét félelmei olyan jövőt alkotnak, melyben többnapi keresés után holtan találja meg urát, vérben ázva.
A Másik kardja általi halál.

Rohannak...
Nehéz vértezet húzza vissza őket, előnyük-hátrányuk is egyben. Nem maradt más, csak az akaraterő, a tiszta gondolat, a túlélési ösztön, a fegyver a kézben. Haladni együtt a többiekkel, akik meghalnak, akiket nem ismernek, mert egyedül a saját életük számít.
A visszatérés számít, nem a győzelem. Téveszme, mely nélkül nincs visszatérés, mert a Másik kardja által hozott megváltás nem több, és nem kevesebb a halálnál. Tömeges gyilkosság egy eszméért, melyet a Másik igazsága úgy burkolt gőgös, makacs vérengzésbe, hogy maga is megízlelje az árát.
Az ő életük csak maguknak számít.

Rohannak...
Ordítás terjeng a távolból, felerősödvén, ahogy közeleg. A többek ordítása zendül, hogy felébredjen a harci morál, és az életben maradást segítse, a Másik lemészárlását, az erőfölényt, hacsak egy vágással többet is tud mindössze kicsikarni. Egyetlen vágás többet jelenthet mindegyiknél.
Életet adhat, miközben éppúgy elveszi. Életet olthat, hogy a Másik sárba zuhanjon, vérben ázzon, hátrahagyja mindazt, amiért meghalt. Nem azt, amiért a harctérre jött, és nem azt, amiért kezébe fegyvert fogott. Az életét tette kockára, hogy elkerülje a halált.
Ők is ezt akarják elkerülni.

Rohannak...
Nincs hátrapillantás, nincs mögöttük senki, aki az életükért aggódjon, mióta nekivágtak a rohamnak. Embertelen vágta taszítja őket a vörös ködbe, hogy önmagukat agyonhajszolva leküzdjék a Másikban ugyanazt a kitartást, amely a saját lábukat is viszi előre, keresztül azokon, akik nem bírták az iramot.
Sajátjaikat taposva, megtorpanás nélkül kutatják szemben az első felvillanó fegyvert, mely az életükre törhet, veszélyt hozva mindarra, amiért harcolnak, mert nem maradt már visszaút. Ahogyan azoknak sem, akiknek erejét már a hajsza kezdetén kimerítette az akarat, hogy éljenek. Mindent felülmúló félelem borította be elméjüket, és kitartásukat önmaguk ellen fordítván, társaik lába elé vetve testüket, hogy harc nélkül essenek el.
A Másik ugyanígy szenved.

Rohannak...
Lábaik nyomán elszáradás nélkül pusztul a mező, a domboldal bokrai véresre csipkézik a ruhákat, míg a szabadon hagyott bőrön vadabb vágásokat ejtenek, mint a Másik első megsebző mozdulatai. Egy év múlva ismét kibújik, s ijedtsége ellenére újabb virágokat hajt, míg tövében általa gyilkolt harcost árnyékol, kit nem gyászol senki más.
Nem marad fű zölden, vérvörös pír borítja porrá zúzott maradványait, melyen százak és ezrek haladtak át pilanatok alatt, a Másik halálát kívánva saját életükért cserébe, pusztulást hozva arra is, ami nem állt útjába. Csekély bosszú azért, amit még el sem követtek.
A Másik is megtenné.

Rohannak...
Bizva mindabban, amit életükben tapasztaltak, és bízva a fegyverben, melyet kezükben jól forgatnak, mindig a Másik legyőzése ad életet önmaguknak. A Másik elfeledett bukása hagyja valóra váltani jövőjüket, melyet tőlük elvesznek. A valódi árat az fizeti, aki halált kap cserébe.
Értelmet nem keresnek, mígnem vérben ázva, gyermekeik felett idegenként állnak, rémülten egy asszony könnyei által, mosoly nélkül, megbánva, hogy életet oltottak. Elfogadják a győzelmet, s nem ők örülnek neki, hanem azok, akik a harctérre küldték maghalni társaival együtt, nem kívánva mást, csupán a Másik halálát.
Ám meglehet, valójában a Másik tért haza.