Egyéb történetek - 135.oldal

Az imént művésznek neveztem magam, habár korántsem vagyok az. Szakmám szerint, természetesen annak számítok, sőt a tény, hogy percenként pattan ki az agyamból egy vers, egy sor gondolat, egy történet, egy elképzelt valóság, az is azt bizonyítja, hogy az vagyok, de sajnos én tudom a legjobban, hogy nem így van...

Körülbelül egy órája eszembe jutott, hogy mielőtt nekiálltunk kivinni a srácokkal az ágyat, feltettem a teavizet. Ez még koradélután volt. Levágtam tehát egy gyors rohanást, megérkezésem a konyhába mátrixosra sikerült. Már nyúltam volna a tűzhelyen a tekerős vacakért, hogy elzárjam a gázt, mikor láttam, hogy már megtettem. Kinevettem magam, mert eszembe jutott, hogy mégis elzártam...

De nem. Nem, nem erről van az esetemben szó. Úgy látszik megszólalt az erkölcsi oldal, ami helyteleníti a világ, és a benne élő nők felszínességét. Látom a hibáikat, és elítélem őket. Nem fura? És akkor rájöttem. Nem a nőkkel van a gond. Nem is velem. Nem a rendszerrel, nem a társadalommal, nem a korral, nem. Felszínre került a női oldalam...

Verőfényes nap virradt Sóskásújfalu lakóira. A tehenek vidáman bőgtek a fejőgépek fölött legelészve, a földművesek vakondokat gyomláltak a kombájnnal a búzamezőkön, Pöccsentő Jankó pedig ébredése pillanatában úgy érezte, hogy a mai napon biztosan megtalálja élete értelmét...

- Mi lesz velünk, Uram? Mi lesz velünk, ha ily szegénységben hagysz minket? Egy szelet kenyér, mit gyermekem elé tenni tudok. S magam elől vonom meg annak felét, hogy ő nyugodt hassal térjen álomra. Éhen halunk tán, vagy a fagy visz át minket a Te országodba
S a válasz jött is nemsokára...

Erős testalkatú srác vagyok, viszont a saját bevallásom szerint és másoké szerint is jó képű. Sőt humoros is, de hát akkor mi a gond? Bátortalan? Lehet. Nem tudom. Ami igaz, az igaz: megfordult már pár lány a szobámban, de még éretlen voltam, ahhoz, hogy megkapjam őket...

Mennyivel más lett volna minden, ha éppen rámérsz akkor… együtt sétáltunk volna a hófehér mesében, ahol így magányos hamupipőkeként táncoltam a hópelyhekkel… és hógolyóztunk volna… talán nevettünk volna, és kergetőztünk volna, mint a hópihék a lámpa alatt, és amikor elértél volna, átöleltük volna egymást, és boldog lettem volna először életemben…

– Apu, tudom, hogy karácsonyra a Mikulás hozza az ajándékot. Lehet adni azért mégis? – és apámat, akkor életemben először könnyezni láttam. Elszontyolodtam.
- Nem örülsz neki?.. – mondtam elkeseredetten, szomorúan.
– Drága lányom, a boldogságtól sírok. Ennél nagyobb örömet nem szerezhettél volna. - Csak pár rajz volt benne, amit az oviban készítettünk. Apunak akartam adni...

A szikla mögül félkezű Vilmos lovag kikiálta - Gyere sárkány, perzselj meg!
Az sárkány pediglen kénköves lángot lövelle az karóra húzott páncélzatra, de hát annyit ártott néki, mint kisded a vasbográcsnak. Csak fújá, fújá a lángot egyre dühösebben, míg egyszercsak egy fuvallat nem sok, annyi sem jöve ki a száján...

- A másik lánnyal mi lett?
- Ó, az ostobát elkapta egy Eleven Tűz! - legyintett Mantimeus hanyagul. A férfi dühösen rákiáltott:
- Ellenségeidről beszélj tisztelettel, a legyőzötteket pedig ne sértegesd! - dörögte. Lilith halvány elismeréssel adózott neki.
- Igenis, Nagy Úr - a katona ijedten behúzta a nyakát...