Mindennapi pillanataim

Körülbelül egy órája eszembe jutott, hogy mielőtt nekiálltunk kivinni a srácokkal az ágyat, feltettem a teavizet. Ez még koradélután volt. Levágtam tehát egy gyors rohanást, megérkezésem a konyhába mátrixosra sikerült. Már nyúltam volna a tűzhelyen a tekerős vacakért, hogy elzárjam a gázt, mikor láttam, hogy már megtettem. Kinevettem magam, mert eszembe jutott, hogy mégis elzártam. Bosszankodtam egy sort, amiért hagytam kihűlni, majd visszaindultam a szobába. Amint lefeküdtem, és betakaróztam, könyvemet lecsaptam magam mellé, és morogva másztam vissza a konyhába. Eszembe jutott, hogy nincs ízesítve a tea. Megérintettem a kanna falát, éreztem, még langyos. Gyorsan beledobtam hát négy teafiltert, és akkor láttam, hogy már másik négy is úszkál a sötét lében, meglepően békésen. De késő bánat, ezek a kis fehér köröcskék pimaszul merülnek el, mikor ki akarom halászni őket. Akkor forraljunk rajta egyet, hogy legalább rendesen kioldódjon a tea. Vagyis ne forraljunk, melegítsünk. Perverz örömmel gyújtottam a kanna alá, és gonoszul mosolyogva figyeltem, hogyan próbálnak kétségbeesve kiszökni az ázott filterek. Mikor elég melegnek ítéltem a teát, előkaptam 0.5 l térfogatú bögrémet, és találomra öntöttem bele némi cukrot, meg tejet. Jöhet a tea, mondtam, és "most ugrik a majom a vízbe!" felkiáltással töltöttem. Nem lehet nehéz elképzelni, nyolc teafilter áldásos hatása nyomán milyen tea volt a bögrémben. Nem túlzás azt mondani, hogy megállt benne a kiskanál. Arra gondoltam, ha a nagymama látná, itt fordulna le a székről. "Rosszat tesz a kicsi szívednek!"

Most meg csak álldogálok itt a padló egyetlen üres felületén, kezemben a teával.

Csak most nézek körül itt bent... irtó nagy rendetlenség van.
Eljött az idő, mikor karöltve a szülői akarattal rendet rakok. Na persze, megfelelő inspiráció hiányában nem tenném, de mint mindenkinek, nekem is van áram... Persze, csak ha rendrakásról van szó, meg a doboz vajaskekszről, amit érte kapok. Hát akkor mire várok még?

Szóval kivittük az ágyat a szobámból (maradt másik kettő, lasan olyan itt, mint egy kaszárnyában), és az ágy és a másik ágy közti, immáron szabad részen kész kincsesbányát találtam. Természetesen eszmben sem volt felszedni, ami még használható, sem söpörni, vagy esetleg porszívózni... (szólok a macskának, hogy feküdjön hasra, és mételyezzen léleket, oh, elnézést, lélegezzen mélyeket) Szóval, ma itt, meg a szobában mindenhol máshol a rend apró szikrája is csírájában van elfojtva, ami nálam igazán normálisnak mondható. Ám van nekem anyukám, és neki, mint az anyukáknak szokott, nem tetszik a kaotikus tájkép. Én letagadtam a máig harcoló orosz alakulatot, de állítja, itt még az is van.

Miután ilyen szépen leírtam az itt fellehető állapotot, fejest ugrok a teendőkbe. Hmm, mivel is kezdjük? Talán az íróasztallal. Kinyitom a legalsó fiókot, és mindene belevágok, ami belefér. Megtelt, jöhet a következő. Ajajj, ez tele van. Nah, akkor gondolkozzunk. Nahát, a harmadik fiókban még van hely, ha összehajtom a füzeteket! Hajrá, tegyük ezt, megvan. Na de a fiókokba más már nem fér. Akkor dobáljunk be mindent az asztal alá! Remek ötlet, megvalósításért könyörög. Következő probléma: mivel takarjuk el? Minek egyáltalán eltakarni, nem jó ez így? Jahm, nem, nem kapok kekszet... akkor takarjuk. Ezt a régi iskolatáskát idetesszük elé, igen, a fele megvan, és rádobjuk a farmerkabátot is, mondva, ha hideg lesz felveszem, addig meg nem akarom eltenni. Jó, ez rendben. Íróasztal letudva. Akkor jöjjön az ágy. Az egyiken alszom, a másikon kuplerájt csinálok. Vagyis csinálódik az magától is, én csak besegítek neki. Szóval. Akkor most csoportosítsuk át a rendetlenséget az ágy végébe, és halmozzuk rá az ágyneműt. Majd azt mondom, kapkodva ágyaztam. Eddig jó, következő lépés?

Körülnézek a szobában, és megállapítom, hogy minden van, csak rend nem, de következő lépést nem tervezek.

Nos, ideje ragyogó mosollyal kisétálni, blöffölni, aztán meleg teával efogyasztani a kekszet...

Oda érkeztem ez után a kellemes teázás és rendrakás után, hogy idejét látom elvégezni mindennap esedékes tisztálkodásom épp mostanra eső részét. Vagyis most megyek zuhanyozni.

Beállok a kádba, és megnyitom a vizet. Rutinosan lábfejemre célzok, mivel csodálatos csaptelepünk van. Nem tekerős, az túl egyszerű lenne, két tekerés hideg, meg három meleg, és nem forrázom le magam, de meg sem fagyok. Nem, ezt meg kell emelni, és aztán tologatni. Szóval megemelem, tologatom. Először túl meleg, aztán túl hideg. A lábfejem már vörös, mint a rák, mikor végre eltalálom a megfelelő hőfokot. Nos, bevizezem magam. Hamar rájövök, hogy ami a kezemben van, az anyám hiperszuperluxuszuhanyrózsája, amivel csak annyi gondom van, hogy nem jön belőle a víz. Legalábbis csak minimális mennyiségű. Szóval, elzárom a vizet, letekerem a zuhanyrózsát, és rátekerem a régit. Közben persze megfagyok, remegek, meg satöbbi, de mi ez nekem?! Nyissuk meg újra a vizet, és forrázzuk le magunkat.

Ez fantasztikus, már alig látok a gőztől. Nem baj, azért a tusfürdőt még megtalálom. Ajajj, ez a női hozzátartozóim virágpancsos tisztálkodóvacka... olyan illatom lesz, mint egy virágboltnak. A méhecskék bukni fognak rám. Na mindegy, most jó lesz ez is. Akkor most elzárom a vizet, és kiszállok. Kinyitom a vizet, mert megfagyok. Hmm, amíg folyik a víz, nem tudok kiszállni. Nah, akkor szívassuk meg kicsit magunkat! Kényszerítem magam, hogy álljam a jéghideg vizet. Na akarok még zuhanyozni? NEM!

Kiállok a kádból, és majdnem felordítok. Hol van a fürdőszobaszőnyeg?! Lefagy a talpam a csempén, úgy kell feltépnem. Mire előkerítem a szőnyeget már tökéletesen megmelegítettem a talpammal a padlót... kár, hogy közben én hűltem ki. Következő probléma a tükör páratartalma. Naná, mostmár látok a gőztől, mert az összes a tükrön van. Kinyitom a fürdőajtót, hogy kimenjen a gőz, és lássam magam a tükörben. Tudod kedves Olvassó, ez a mazoizmus. Megfagyok. Orvosoljuk gyorsan a problémát, hol a törülközőm? Jó, ez nem vicces. Hol van?! Húha. Akkor kiszaladok egyért a szekrényhez. Az csak természetes, hogy télen a jég nem csúszik ennyire alattam.

Nos, szép tiszta vagyok... Csak a fürdőköpenyem kéne megkeresni valahol...