A Sátán, a nyufi és Pöccsentő Jankó

Verőfényes nap virradt Sóskásújfalu lakóira. A tehenek vidáman bőgtek a fejőgépek fölött legelészve, a földművesek vakondokat gyomláltak a kombájnnal a búzamezőkön, Pöccsentő Jankó pedig ébredése pillanatában úgy érezte, hogy a mai napon biztosan megtalálja élete értelmét.

Az egyetlen probléma az volt, hogy ezt egyből el is felejtette, mivel Ráró, a tenyészbika vérben forgó szemekkel meredt rá a kidöntött vályogfal túloldaláról. A fiúnak más se kellett, kipattant az ágyból, és elkezdett futni. Persze a bika egyből utána eredt, elvégre ő volt az egyetlen mozgó dolog a látómezejében. Jankónak nem sok esélye volt, bár meg kell hagyni, mindent megtett menekülése érdekében, még a tehenek közé is beszaladt.

Végül azonban Ráró patái alatt végezte, és agyának pépesre zúzott masszája elkeveredett egy nagy adag tehénlepénnyel.

Ezt követte az alagút, a fény, meg a nagy, forró sötétség. Ahogy Jankó előtt kitisztult a kép, észrevette, hogy Pokolra jutott. Arról ugyan fingja nem volt, hogy miért, de mégis ott volt. És egy hatalmas, vörös, hosszú, görbeorrú, kecskelábú és -szarvú, denevérszárnyas, vasvillás monstrum méregette sárgán világító szemeivel.

- Én vagyok a Sátán! - szólalt meg egyszerre.
- Adj’ isten jó napot! - felelte illedelmesen Pöccsentő Jankó.
- Hitvány lelked a Pokolnak mélységes bugyraiban fog égni az idők végeztéig!
- Ha az Ég úgy akarja, ám legyen! Állok elébe!
- Egy fenét! - mennydörögte a Sátán - Most adok neked még egy esélyt, hogy kijavítsd a hibádat! Visszaküldelek a föld színére, hogy ott vigyázz az én - és itt lehetetlen hanghordozásban gügyögve folytatta - djága, ajanosz kisz nyufikámja, míg megeszi az ő kisz füveckéjét a tisztászon!
- Hejj, hiszen én értek az állatokhoz! - bökött a mellére Pöccsentő Jankó - csak elbánok már egy nyúllal!
- NE HASONLÍTSD NYUFIT EGY KÖZÖNSÉGES NYÚLHOZ!!! - döngte az egész Pokol a Sátán száján át...

...és Pöccsentő Jankó a következő pillanatban egy nagy tisztáson volt, egy erdő közepén ücsörögve, kezében pedig egy apró, fehér kis szőrgombóc, puha tappancsokkal, hosszú fülekkel, pici, piros szemekkel, szuszogó kis orrocskával, és egy nagy, piros masnival a nyakában.

- Hát... - emelte fel szemmagasságba az állatot a fiú - Szia, Nyufi. Mehetsz legelni.

Azzal letette. A nyúl egyből el is huppogott egy pár lépésnyire, és beletúrta fejét a dús perjébe. Aztán hirtelen eltűnt. De olyan hirtelen, hogy Pöccsentő Jankó először csak hervadó mosollyal pislogott, utána elkerekedett a szeme, és csak másodpercekkel később fogta fel, hogy mi is történt:

- Nyufi! - kiáltotta kétségbeesetten - Merre vagy!? Nyuufiii!!

És akkor előugrott a fűből egy róka, és Nyufival a szájában elinalt az erdő sűrűjébe. Pöccsentő Jankó persze utána eredt nyomoban. A nyúl becsületére legyen mondva, hogy egy nyikkja nem volt - vagy már abban a pillanatban meg is halt, amint a vadállat elkapta, de a fiú inkább kiverte a fejéből a pesszimista gondolatokat, mert az Út a sikeres élethez az optimista gondolkodás mezsgyéjén c. könyv szerint azok képesek beleszugerálni az ember sorsába a kudarcot.

A róka vett egy éles balkanyart, Pöccsentő Jankó pedig követte. Mikor az állat átugrott egy farönköt, ő is azt tette. És mikor átszökkent az alvó favágó fölött, a fiú kikapta a kezéből a fejszét, és lendületből elhajította.

A vörös kis haramia hangosan nyüszítve, és vért okádva köpte ki a szőrös kis nyulam-bulamot. Pöccsentő Jankó elvetődött, és még időben elkapta a grabancát. Szemmel láthatólag Nyufi még csak meg sem ijedt: unottan szuszogott, és belegömbölyödött a fiú ölébe, aki egy darabig csak simogatta, majd visszavitte a tisztásra.

Igen ám, de a tisztásra kiérvén Pöccsentő Jankót a Sátán fogadta:

- Pöccsentő Jankó! Azt mondtam neked, hogy Nyufi a tisztáson egyen füvet! Te viszont bevitted az erdőbe, és zöld papsapka-gombát adtál neki, amitől hasmenése lesz! Mit tudsz felhozni a mentségedre?
- Nem is én vittem be a kend nyulát az erdőbe, hanem a róka! - felelte a fiú.
- De zöld papsapkagombát csak evett, nem?
- Dehogy evett! Csak füvet legelt!

A Sátán ezen elgondolkodott.

- Ja persze, akkor az a másik volt, akire Nyunyót bíztam! - csapott végül a homlokára. - Akkor viszont teljesítetted a feladatot, és most mehetsz vissza a pokolba!
- De nem azt mondtad, hogy...?
- Hazudtam! - felelte a Sátán, és sátáni kacaj kíséretében kéngázzá vált, Pöccsentő Jankó pedig lekerült a Pokol legsötétebb bugyrainak mélyére, és megboldogultan ég, míg meg nem szűnik az idő létezni.

Tanulság: ne sétáltass olyan állatot, aminek a zöld papsapka-gombától hasmenése lesz, mert Pokolra jutsz!