Egyéb történetek - 116.oldal

- Mondd csak, nem találkoztál a liftben két fehér emberrel? – szakította félbe feleségét János.
Anna először nem értette, de aztán válaszolt.
- Ebben a házban csak fehér emberek laknak. – válaszolta gúnyosan.
- Jó, jó, tudod, hogy értem… fehér ruhás. De mindegy. – mondta János, majd visszament a nappaliba TV-t nézni...

Nem tudta, hol vannak. Talán az apa az új szeretőjénél, talán egy lezüllött kocsmában, nem is érdekelt senkit. Az anyát sem tudta elérni, a telefonja ki volt kapcsolva. Egyetlen dolgot szeretett volna, ha Ő átöleli. Ő, aki a világot jelentette neki. A szülei veszekedése, állandó ordítozása elől, csak hozzá tudott menekülni. Nem csak élete szerelme volt, hanem a legjobb barátja, sőt az őrangyala is volt...

„Te olyan kemény szívű vagy, soha nem sírsz!” Kemény szívű? Nem... nem vagyok az... Nem sírok, az igaz. Hogy miért? Nem tudom. Talán már elsírtam az összes könnyemet...

A szobát átható friss őszi levegőnél csak a hidegen villódzó monitor volt borzongatóbb.
…képek...: a meleg mélybarna szemek, az évek során markánssá barázdálódott arc, a játékos göndör fürtök, és a mosoly, ami tetőtől talpig volt sose látott és lelket karmoló…
Nem érzett semmit...

A két laktanya és a rendőrség ostroma is megkezdődött, de itt már hozzáértő vezetők irányítottak mindkét oldalon, ezért ezután „csak” néhány könnyebb sebesülés történt.
Rengeteg embert hoztak a kórházunkba. Legalább száz embert –nagy részüket a menekülők taposták össze– nem lehetett csak egy kötözés és vizsgálat után hazaengedni. Mindenki a sebesültek fogadásával foglalkozott. Klárikával mi is beálltunk segíteni, ő kötözött, én az ágyakat szereltem, a beteghordókkal helyet csináltunk....

A városban az őshonos családok döntően Nagy, Szabó, Kiss, Dúll, Vass, Sóvághó Szentjóbi és Szentjobbi nevűek voltak, meglepő de ez a nyolc név viselői alkotják még ma is a lakosság kétharmadát. A nevek (főként a ragadványnevek) beszédesek voltak, a protestáns hajdúk a leszármazottai a nevük elé a hadnagyuk (illetve seregük) nevének első betűjét kapták (G Nagy, Cs Szabó, stb.), a Szent László által telepítettek voltak a Szentjóbi vagy Szentjobbi nevűek. A régi gyüttek (beköltözők) is kaptak...

Alig koccant pár marék dió a többi tetején, kutyám megint elém telepedett. Most hátsó lábaira ülve feszített, és így körülbelül egy magasak lettünk. Átölelve, rajta keresztül szedegettem tovább, miközben lelkesen énekeltem neki, hogy: Mackó, Mici a mackó… , de nem bánta, pedig azt mondják, az kutyák füle érzékenyebb, mint az emberé...

Gábor azon találta magát, hogy egy, az Újpest-központi metrógarázsban keresztbeállított metrókocsit támasztja a hátával. És nem csak ő, hanem több száz másik ember is. Egy mellette lévő férfi ordított az előbb. Nagyon izzadt, véres volt az arca. Ekkor valami lökött egy hatalmasat a metrókocsin...

Magamhoz húzom a kisbocs fejét, lágy csókot lehelek homlokára, s az arcomat is a sűrűbe fúrom. Két kicsi könnycsepp hullik le, s csöppen le az ezüst vízbe, finoman fodrozódik a vízöntő kútja...

Nézőpont kérdése, hogy ki a normális és ki nem. Nem kellene a 16 éves tiniknek pszichológushoz járniuk, mert egy magányos napon felvágták az ereiket. Ezen a napon jöttem rá, hogy utálom az embereket, egyszerűen megvetem őket. Szégyellem magam, hogy én is ember vagyok...