Kedves Naplóm!

Kedves naplóm!

2005. 12. 25.

Még egy nap. Egy unalmas és hosszú nap, még ma is dolgozok. Alig jött be valaki… nem csoda a családjukkal vannak. Bemegyek dolgozni, kijövök, haza buszozok, eszek valamit, és addig nézem a tv-t, amíg el nem alszok az unalmasabbnál unalmasabb sorozatok alatt. Minden egyes nap. Közben azon tűnődök, hogy a gyerekeknek nem kéne megtudniuk, hogy mi az a depresszió! Szar az élet, mondják sokan, de ez nem igaz. Nem az élet szar, hanem az életedben körülvevő emberek. Azok veszik el az életkedvedet is. Az a normális ember, aki fél életén át tanul, a másik felében pedig dolgozik és családot alapít? Nézőpont kérdése, hogy ki a normális és ki nem. Nem kellene a 16 éves tiniknek pszichológushoz járniuk, mert egy magányos napon felvágták az ereiket. Ezen a napon jöttem rá, hogy utálom az embereket, egyszerűen megvetem őket. Szégyellem magam, hogy én is ember vagyok.

Egyszer egy parkban jártam este felé, az egyik padon ott ült egy kb. 14 éves lány. Dark-os ruhákban, és sminkben, és olyan hihetetlen szomorúság áradt a sírásából, mintha az egész világ baja bántaná. Minden arra járó megvetően végig nézett rajta, de nem állt volna meg. Én odamentem hozzá, és megkérdeztem tőle, hogy miért sír. Először gyanakodva nézett rám, pedig én tényleg nem akartam tőle semmi rosszat, csak őszintén kíváncsi lettem a bánatára. Elkezdtünk beszélgetni, elmesélte néha olyanokat mondanak neki, amivel nagyon megbántják, pedig lehet, hogy nem ez volt a szándékuk. Aztán sikerült megnevettetnem, amilyen szívszaggató volt a sírása, ugyanolyan gyönyörű volt a nevetése is. Mint egy kisgyerek gyöngyöző és naiv kacagása, aki még nem tapasztalta meg, hogy az élet igen is nehéz. Gyűlölöm az olyan embereket, akik kiszívják a boldog emberekből az életörömöt a bunkóságukkal, és ettől lesznek boldogok… paraziták. Saját maguk sírját ássák, és még csak észre sem veszik.

Hát ez van, ezt kell szeretni. Megszoksz, vagy megszöksz! Mivel ezek a bunkó emberek mindenhol megteremnek, így megszökni nem tudok előlük, marad a másik. Na most búcsúzok kedves naplóm, keresek egy olyan embert, aki nem érdemli meg a mások bánatával szerzett életét. Életük utolsó perceiben talán majd megértik, hogy nem szép dolog másokat megbántani. És ha egyszer elkapnak, akkor sem fogom megbánni, mert… hiszen én csak megtisztítom a világot!