Egyéb történetek - 106.oldal

Újabb két hét elteltével Peti a banki munkája mellett egy irodában dolgozott, egy cégnél, ami különböző termékékeket forgalmazott. Peti a cég reklámjáért és a kiadások listázásáért volt felelős. Itt is próbáltam segíteni, és bizony előfordult, hogy a cég állandó reklámja vagy a kiadáslista nekem volt köszönhető. Én is vállaltam még egy melót, egy üzletházban általában éjjeli beosztással, itt 90.000 Ft-ot kerestem. Így havonta 425.000-et szakítottunk...

Vádollak? Talán. De nem azért és nem úgy, ahogy hiszed. Nem úgy, ahogy hittem. Ha valaki megkérdezné mi fájt nekem a legjobban az eddigi életem során- csak azt tudnám mondani, hogy a magány. Az örökös bizonytalanság- mi lesz holnap? És a tudat, hogy soha nem akartál. Nem kellettem. Ilyen is volt az életünk. Terhes. Feszült. Örömtelen...

Nő kipirosodott arccal négykézláb az ágyon. Úgy veszi a levegőt, mint a rövidtávfutók a cél előtt. Ütemesen remeg az egész hús. Mögötte a férje, döfködi is rendesen. Egyik keze a nő hátán, a másikban csirkecomb. Dugás közben nézi a tévét, Henry most rúg gólt a Manchester Unitednek. Ebben a szent pillanatban az adás megszakad, elkezd tombolni a hangyaháború...

Már megint feküdt az asztalán és sírt. Közben azon gondolkodott, hogy mit csináljon, miért van ez így, és miért bünteti meg őt a sors. Néha egy kis vidámságot csalt a szemébe, hogy egy-egy könnycsepp lecseppent az asztalra. Csak sírt és nem akarta abbahagyni, mintha egy kést fogattak volna a szívében. Amikor visszagondolt arra az átkozott pillanatra, rázkódni, remegni kezdett, és az el-elhaló sírása is újra kezdődött. Hosszú ideig kínozta magát ezzel, majd hirtelen felült, és letörölte...

Kiérnek a vén hídhoz, amely alatt a rózsaszín folyó halad magával sodorva az édesvízi sellők hulláit arcukon a letörölhetetlen vigyorral. A gyár beleengedhette a mérget, mert megfenyegette a várost, különben továbbáll Kínába. A part szélén öregemberek húzzák ki a testeket és dobják fel őket a lovas kocsira. Aki követi az elejtett lócitromokat a városszéli üzemhez juthat. Itt csinálnak belőlük konzervkaját, majd olcsón eladják Afrikában...

A harang megkondult. Hangja gyászos volt. Egy lélek magányát hirdette. A világ egy percre megállt. A sötét éjszakába beleköltözött a magány. Az emberek tanácstalanul kémlelték az eget. Hulló csillagát keresték, de hiába. Az ő mennybemenetele nem vonta maga után a csillagok búsulását. Csak az emberek kíváncsiságát. A fény felé tartva visszatekintett a földre. A táj egyre messzebb került tőle, s olyan érzés fogta el, mintha nem is ismerné, azt a dombot, ahol sokat járt kora hajnalokon, vagy...

Néha olyan jó lenne hatalmas rózsaszín vattacukor felhők habos pille-párnáin ugrálni és elfeledni minden gondot, ami nyomaszt, vagy csak úgy elfelejtkezni a világról. Egy pillanatra megállítani az időt, és a levegőben úszva átadni magad a gyermeki lét édes bizsergető érzésének...

Ímigyen szóla Péter, leromboltátok mindazt, ami nekem szent volt, hát most felkelek és visszaszerzem azt, ami jogos jussom.
Péter nem volt senki, senki volt. De felkelt, hogy visszaszerezze azt, ami jogos jussa volt...

A csodát őrizni kell. Dédelgetni. Osztozni rajta és megköszönni, amiért megadatott. Ezt felejtik el sokan. Amink van természetesnek hisszük, hogy holnap is meglesz. S itt követjük el a hibát. Semmi sem természetes. Nem a levegővétel, nem a megtett lépés, nem az erős szívdobbanás. Csak addig, amíg birtokoljuk. Addig, amíg balga módon úgy gondoljuk a miénk. A csodákat talán az látja, s éli meg igazán, aki járt a másik oldalon...

Mindenki ismeri a városban a két kukázót. A férfi szikár, hosszú bottal, de egyenes tartással jár, mint akinek csak a gerincét nem törte meg még a sors. Meghatározhatatlan színű kalapja alól előtűnik ezer ráncba tört arca, már amennyi a seszínű bozontos szakáll mögül látszik...