Hogyan legyünk kispályás bűnözők?(1)

I.

Talán már éjfél is elmúlhatott. Én a szobámban a gép előtt ültem, és zenét hallgattam, meg minden mappában rendet tettem. Rá is fért, na mindegy. Sokkot kaptam, mikor a mobilom elkezdett „mászni” és „kornyikálni”. Ki a fene hív még ilyenkor is? - kérdeztem magamtól. (zene elhalkul, de tovább szól)
- Szia. Remélem, nem keltettelek fel.
- Szia Peti. Még nem aludtam.
- Nem vagy álmos?
- Nem én… azért is vagyok még a gép előtt.
- De te mindig ott ülsz…
- Jó, igaz. De valamiért felhívtál, nem?
- De. Eszembe jutottál.
- Nem értelek.
- Az jutott eszembe, amikor ott a panzióban… nyáron….
- Igen? Mi?
- Szóval hogy ott annyira jó volt… veled…
- Veled is, nyugi.
- Jó tudom, de…
- Tudod, ez édes volt - szakítottam félbe
- De azóta csak rád gondolok.
- Biztos, hogy ez telefontéma? Tudod, vonalban van a nagytestvér is…
- Nem úgy volt, hogy húgod van?
- De húgom van, de én a titkos szolgálatra gondoltam…
- Ja, az más… ki nem szarja le?!
- Ahogy gondolod.
- Szóval szeretlek.
Nem tudtam se szólni, se semmi, csak hosszú csend.
- Petra!… Petra… itt vagy? Petra!
- Bocs, itt vagyok persze… csak ehhez nekem vagy nagyon késő vagy nagyon korán van….
- He! Nyertem!
- Mi van?!
- Mondtam, hogy álmos vagy!
- Fáradt, Peti… fáradt! Nem álmos!
- Pardon…
- Én bocs.
- De komolyan mondtam.
- Váratlanul ért. Ez most nagyon. De kurvára nagyon.
- Bocs, nem volt szándékos.
- Mi?!
- Hát, hogy váratlanul érjen.
- Peti, aludj kevesebbet.
- ???
- Bocs, semmi. De most mit csináljak a hirtelen kijelentéseddel?
- Gyere, sétáljunk valamerre.
- Mi? Most?
- Kifogásod van ellene?
- Te figyelj, jól vagy?
- Teljesen, mert veled beszélek.
- Péter! Tudod, hogy hány óra van?!
- Nem nagyon.
- Akkor mondom én: 01:17.
- Hú, basszus.
- Az…
- Na akkor nem szóltam, de holnap elvihetlek valahova.
- Hova?!
- Titok.
- …
- De akkor most nem zavarlak, menj aludni.
- Baszki, nem te vagy a fater, hogy aludni küldj!
- Bocs.
- Semmi, csak barom vagyok.
- Na, de akkor is aludj, késő van.
- Jó, de csak akkor, ha te is.
- én leteszem a telefont, aztán két perc múlva bealszok.
- jó. Akkor szép álmokat.
- neked is. Jó éjt!
- jó éjt! Puszi
- neked is, jó sok.
- szia- letettem. Még meghallgattam a tankcsapdától az irgalom nélkül c. Számot, aztán fogadalmamhoz híven mentem aludni.

*


Másnap reggel 9 körül keltem. Megtehettem, hiszen tavaly végeztem, és még nem mentem továbbtanulni. Meg amúgy is betegszüneten vagyok. Ma megyünk a nagyszüleimhez, futott át az agyamon. Eszembe jutott a hajnali hívás. Vajon mit csinál most peti? Alszik még? Nem akartam felhívni, mert tudtam, hogy mindig be van kapcsolva. És ha alszik, felébresztem, és azt nem akartam. A mobilom megrezdült, sms-t kaptam.
„ szia! Remélem nem sikerült felkeltenem. Ha mégis, bocs. Ő, csak azt akartam kérdezni, alszol-e még? Ha nem csörgess meg, majd visszahívlak kicsit később. Ja, és tényleg szeretlek. Peti”. Aztán rájöttem, hogy én is szeretem. Megcsörgettem, aztán még döglődtem vagy egy órát. Peti is kb. Akkor hívott.
- pálinkás jó reggelt!
- neked is. Hogy aludtál?
- jól, kösz. Te?
- tűrhetően. Na akkor elvihetlek valahova?
- mikor?
- ma.
- kicsit pontosabban?
- neked mikor jó ma?
-hát, mi ma megyünk a nagyszüleimhez, a délután folyamán valamikor.
- szóval délelőtt?
- délelőtt.
- akkor sietnünk kéne, mert már 10 lesz…
- ja.
- fél óra múlva megyek érted. Jó lesz?
- jó. De akkor most asszem sietnem kéne.
- jó, ajánlom is. Na szia.
- szia.
Fél óra múlva peti csengetett, mint állat, anyám ment kinyitni.
- petra! Téged keresnek!- kiabált be anyám a kapuból.
- menek!!!!! (anyám meg ment vissza a konyhába, vagy mit tudom én hova…)
- szia!
-szia! Mehetünk?
- csak azt mondanád meg, hogy hova…
- de nem fogom. Bibibíííí
- ne legyél már ovis!
- mért ne?
- mert nem akarom óvó néninek érezni magam.
- jó, bocs.
- semmi.
Még hosszasan marháskodtunk, aztán egy tóhoz értünk.

a „verőfényes” decemberi napsütésben szépen csillogott a hó a parton, és a befagyott tó jegén lévő hókupacokon is megcsillant a nap erőtlen sugara. A parton már-már megfagyott nádas. A távolban havas tetejű hegyek látszottak, mindent egybevetve szép hely volt. Sehol senki. Hosszú percekig a tóparton álltunk és néztük a tájat, aztán egymásra néztünk. Nem szóltunk semmit, csak ácsorogtunk egymás mellett némán. Peti megfogta az addigra már jéggé fagyott kezem.
- fázol?
- kicsit - mondtam, majd szorosan magához ölelt,- már nem- mosolyogtam.
- szeretlek. Tudod, ugye?
- én is szeretlek.
Mélyen a szemembe nézett, továbbra is csendben voltunk, majd megcsókolt.
- nagyon szeretlek.
- épp ezt akartam kiszedni belőled, azért is jöttünk ide.
- peti!
- mondd
- mindegy…
- nyáron azért kicsit jobb idő volt…
- a panzióban
- hmm… pont erre gondoltam!
- gondolatolvasó vagyok, tudtad?
- nem én…
- nem is kell tudnod
- de most már tudom.
- akkor meg mindegy.
- mire gondolok most?
- forró csoki?
- biztos?
- nem. Akkor cappuchino?
- neeem… segítsek kicsit?
- aha, mert tudod, befagyott a gondolatolvasó-izém…

Megint megcsókolt, közben olyan közel húzott magához, amennyire csak lehet.
- erre gondoltam.
- én forrócsokira.
- na akkor menjünk, aztán igyunk valahol.
- látom értetted a célzást!
- ja, próbáltam.
- szeretlek!
- mert megyünk forró csokit keresni?
- hülyegyerek!
- na kösz… egyébként igazad van
- dehogy van igazam.
- én is szeretlek!
- tudom – csók.

Elindultunk a belváros felé forró csokizni. Útközben nem történt semmi említésre méltó. Beültünk egy kávézóba és mindketten ittunk egy jó nagy adag forró csokit. Szerintem úgy délután egy körül lehettünk, mikor eszembe jutott, hogy ma még haza kellene menni… de nem akartam. Mikor ez átfutott az agyamon, kicsit elszomorodtam. Peti észrevette.
- mi a baj?
- lassan haza kéne mennem. De nem akarok.
- szeretlek.
- én is.
Megittuk a maradék forró csokit, aztán elindultunk. Peti hazakísért. Búcsúzkodás a kapuban, stb.
- mikor jöttök vissza?
- nem tudom. Majd írok sms-t.
- jó. Én is. 
- szeretlek.
- én jobban szeretlek. Hiányozni fogsz.
- te is. Nagyon – megcsókolt.
- na akkor indulok. Szia!
- szia – kinyitottam a kaput, és láttam, hogy a szüleim már épp kezdenek bepakolni a kocsiba.
- sziasztok! Ilyen későn értem haza?
- szia! Ja, az is, de amúgy apu ért haza korábban, mint amiről szó volt – mesélt el (majdnem) mindent a húgom.
- kiii-ráááály. Akkor hozom én is a cuccaimat.
- de siess, mert 10 perc múlva indulnánk!
- ok, apa.
A szobámban magamhoz képest gyorsan összeszedtem a cuccaimat. 8-9 perc múlva téptem lefelé ezerrel.
- na gyors voltam?
- nagyon…- anyám.
- na pattanj be a kocsiba, aztán megyünk – mondta apám.
- jó. Jut is eszembe, meddig maradunk?
- a hétvégét tuti ott töltjük, és lehet, hogy egy darabig ott kell maradnunk. Mert?
- csak kíváncsiságból.
- ok, na indulunk.
Hosszú és unalmas volt az út, végig csak petire tudtam gondolni. Kb. 2 óra múlva megérkeztünk. Este vacsora után a családom jó szokásához híven hatalmas családi veszekedés egybekötve a politizálással, mindenki egyéni problémáival, meg a panaszkodással. De mit is várhatnék tőlük… gondoltam. Felmentem a szobámba, előástam az mp4 lejátszómat, és max. Hangerőre tettem, hogy ne a lent folyó vitára kelljen figyelnem. Nagyjából 1 óra múlva már csend volt, és mindenki aludni vonult. Már csak a nagypapám és az apám a konyhában. Gondoltam, lemegyek kicsit informálódni, már csak peti miatt is.
- még nem alszol?
- nem, papa, nem tudok aludni, tegnap sokat aludtam.
- eszel valamit?
- ilyenkor? Ááá…
- oké, te tudod.
- ja, jut is eszembe, meddig maradunk?
- úgy néz ki, a következő két hónapot itt töltjük – mondta apám.
- de jó, akkor alhatok minden nap 10-ig! Mondjuk aztán amúgy is… – próbáltam boldognak tűnni, holott marhára lehangolt. Kész szerencse, hogy jól színészkedek. Szeretek a nagyszüleimnél lenni, meg minden, de valahogy már aznap hiányoltam petit. Még hosszasan lent beszélgettünk a konyhában (hogy ne úgy tűnjön, csak az információ kell), aztán úgy éjfél felé mondtam, hogy megyek aludni. De nem tudtam aludni. Írtam egy sms-t petinek, hogy alszik-e már. Visszaírta, hogy még nem, aztán rá 2 percre felhívott. Hosszan beszélgettünk, aztán elmondtam neki, hogy két hónapig nem megyek haza. Ő is elszomorodott kicsit. Ez a telefonbeszélgetés úgy éjfélig tartott. Utána aludtam ezerrel.







*


Másnap reggel arra ébredtem, hogy bekapcsolódott a rádiós ébresztőóra, amit még előző este állítottam be. Úgy gondoltam, hogy nem alhatok tovább 11-nél. Lassan feltápászkodtam, majd egy 10 perc múlva magamhoz tértem. A rádió még mindig mellettem szólt, gondoltam, hogy most már el kéne hallgattatni, de nem értem el, és egyszerűen lusta voltam megmozdulni. Döntöttem. Visszadőltem a párnák közé, lenyomtam a rádiót, és aludtam tovább délután 2-ig. Végre sikerült felkelnem… a következő két hónap lassan és unalmasan telt.
Az első hónap elején szinte mindennap beszéltünk petivel, utána egyre ritkábban, és még ritkábban, és még ritkábban… nem hívott, és ha én hívtam, nem vette fel. Nem tudtam, hogy mi lehet vele. Mikor letelt a második hónap is, végre hazamentünk, szólni akartam petinek, de ő továbbra sem volt elérhető. Írtam neki egy sms-t, amire csak másnap válaszolt, valahogy így: „szia! Örülök, hogy visszajöttetek! Bocsi, hogy csak most válaszolok, de eddig nem vettem elő a mobilomat. Holnap fél 10 a kávézónál? Írj! Puszi: peti”. Visszaírtam neki, hogy nekem oké, én ott leszek. Ott nagyjából így történtek a dolgok pár perccel 10 óra után:
- szia!
- szia! Tudod, hogy mennyire hiányoztál? – mosolyogva kérdőre vont, majd megcsókolt.
- tudom. De mikor hívtalak nem vetted fel! És te sem hívtál!
- tudom, kicsim, de most legalább itt vagy! – közben az asztalunkhoz jött a pincér.
- mit hozhatok?
- egy csokis cappuchinot kérek.
- én latte macchiato-t.
- még valamit parancsoltok?
- igen, két töltetlen croissant.
- más valami?
- más nem lesz! – állítottam le petit, mikor láttam, hogy még rendelni akar. A pincér elment, és csak 10-15 perc múlva tért vissza. Közben:
- kicsim, beszélnünk kell! – vált komollyá peti, én meg elképzelni nem tudtam, hogy miről akar komolyan beszélni, egyszóval: megijedtem.
- miről?
- hm… hát, tudod, volt egy kis zűrzavar a távollétedben.
- milyen „kis zűrzavar”?
- nem akarok eltitkolni előtted semmit, de félek, ha megtudod, itt hagysz.
- peti mi van?! – kezdtem komolyan aggódni, - nem hagylak itt.
- hát, nem tudom, hogy hol kezdjem.
- az elején.
- jó – nagyot sóhajtott, majd folytatta,- szóval van egy kis baj – elakadt, aztán pár másodpercig a mennyezetet bámulta, nem tudta, hogy kezdje el, aztán csak azt mondta – drog.

*

Én teljesen lemerevedtem, nem értettem, mit akart ezzel mondani. Persze amilyen vagyok, rögtön a legrosszabbra gondoltam.
- mi?!
- amíg nem voltál itt, drogoztam, de nem tudom, miért. Az egész egy buliban történt, először. Utána meg muszáj volt. És most nem tudok leállni.
Nem mondtam semmit, csak néztem rá hosszan. Nem azért nem mondtam semmit, mert nem volt mit mondanom, hanem mert nem tudtam mit mondani. Én is a mennyezetre néztem, aztán egy könnyes lett a szemem.
- nem értelek.
- nem csodálom. Haragszol?
- nem – válaszoltam röviden, - csak szomorú, hogy ezt csinálod.
Nem tudott mit mondani, csak nagyot sóhajtott.
- most mihez akarsz kezdeni?
- nem tudom. De már tudom, hogy hiba volt.
- de még mekkora.
- tartozok a dealernek 5.600.000 ft-tal.
- jézusom… - hosszú csend – hogy akarod kifizetni?
- nem tudom.
Közben meghozták peti macchiato-ját, az én cappuchinomat, és a két croissant.
- köszi!-elment.
- és honnan akarsz annyit összeszedni?
- nem tudom. Kirabolok egy bankot!
- peti, szerintem ennek most nincs itt helye.
- gőzöm sincs. De ha nem kapja meg a lét… - elhallgatott, valamit nem akart elmondani.
- akkor mi lesz? Mért hagytad abba?
- mindegy.
- nem az! Mondd meg! Akkor…?
- akkor nem tudom, hogy mi lesz – ez ennyiben maradt. Nagyjából 15-20 perc elteltével elmentünk valami csendesebb helyre. Útközben megcsörrent peti mobilja. Ő kicsit odébb ment, de azért nagyjából hallottam.

*


- igen?
Telefon.
- már mondtam, hogy egyenlőre nincs annyi pénzem – ebből arra a következtetésre jutottam, hogy a dealer lehet.
Telefon.
- majd megadom.
Telefon.
- őt hagyd békén. Nem tudott az egészről.
Telefon.
- igen, szeretem.
Telefon.
- mondtam, hogy hagyd ki ebből! Ha hozzá mersz nyúlni, meghalsz!
Telefon.
- leszarom, de most már kezd nagyon elegem enni belőled.
Telefon.
- ne merd megpróbálni! – közben megfogta a kezem, és közel húzott magához.
Telefon.
- ehhez nincs türelmem – letette.
- a dealer volt? – erre igent bólintott - mit akart?
- pénzt.
- valamiért gondoltam…
- tudsz még valaha szeretni?
- most is szeretlek. Csak ne zaklatna az az alak…
- én is nagyon szeretlek, és nem hagyom, hogy bajod essen.
Kérdően néztem rá.
- a tartozásom miatt mindenki veszélyben van körülöttem.
- meg fogjuk oldani!
nem mondott semmit, csak megöleltem, ő magához szorított és megcsókolt.
- ezt sajnos nem nagyon tudom elhinni.
- de próbáld meg.
- jó. De 5.600.000, az 5.600.000.
- tudom, de mondom, hogy majd megoldjuk. Valahogy.
- mindegy most. Váltsunk témát, mert ez a köcsög most nagyon kiakasztott!
- tudod, hogy szeretlek, ugye?
- tudom, és én is szeretlek.
- most mi legyen?
- nem tudom. Hova menjünk?
- ötletem sincs.
- a király, mert nekem se. Asszem, hogy kéne valami meló után néznem.
- igazad van.
- olyan kell, ami jól fizet.
- akkor ideje hozzáfogni a kereséshez…
- bejössz velem a munkaügyre, vagy majd máskor?
- minél előbb, annál jobb!

*

bementünk egy munkaközvetítő irodába. Útközben azon gondolkoztunk, milyen munkát kéne előnyben részesíteni. Végül is arra jutottunk, hogy az irodai munka lenne a legjobb, vagy ingatlanközvetítés jött még szóba. (röhögtem egyet azon, amikor eszembe jutott, hogy lehetne ő is dealer. De nem akartam húzni az agyát, szóval nem mondtam, és mikor elkezdtem magamban röhögcsélni, azt hitte, hogy megzizzentem.) Ott:
- hát, most így elsőre amit mondani tudok, hát, biztonsági őr munka a bankban, napi 8 órában, és időszakosan éjjel, ehhez érettségi vizsga szükséges, és ha még nincs, ott helybe gyorstalpallón gyakorlati vizsga fegyverhasználatból és fegyverviselési engedély, amit a vizsga elvégzése után lehet megkapni. Aztán van még pár állás a „szakmunkás kerestetik” címszó alatt, leginkább kisegítőmunka napi 6 órában építkezéseken. Akkor mi van még… éjjeli munka telefonos lelki segély szolgálatnál, ugyanúgy éjjeli telefonos munka ügyfélszolgálaton. Ez több nagyobb cégnél is. Meg itt még recepciós állásokat találtam, háromféle munkabeosztásban: 06 - 14, 14 - 22, és 22 - 06 óráig, itt most a délutáni üres. Nagyjából ennyi.
- jó, köszönjük szépen. És esetleg nem tudná odaadni a címeket, hogy mire hol lehetne jelentkezni?
- mindjárt adom – mondta a 30 körüli nő, majd kinyomtatott minden adatot.
- köszönjük szépen, még jelentkezünk! Viszlát!
- viszlát!
az utcán átböngésztük, elsőnek a recepciós és a biztonsági őr munkára gondoltunk. Egy nyilvánosból peti telefonált mindkét helyre, majd kiderült, hogy recepciós már van. Építkezésre nem szívesen ment volna, megegyeztünk, oda csak akkor telefonálunk, ha nincs több lehetőség. Ezek után hívtuk a két telefonos állást, de egyik sem volt túl bíztató. A végén felhívtuk az építkezésre keresett munkások vonalát, itt az volt a probléma, hogy szakmunkás bizonyítvány szükséges lett volna. Így aztán maradt a biztonsági őr. Még aznap odamentünk, kicsit sikerült informálódnunk is. Másnap bevittük az érettségi bizonyítványt, és az előző este msn-en megfogalmazgatott önéletrajzot.

Ii.

két hét múlva peti már a bankban dolgozott. Többféle műszak volt; 06 – 14,
14 – 22, 22 – 06, 18 – 02, 02 – 10, és még sorolhatnám, hányféle lehetőség volt, de persze nem volt választható. Sokszor napközben a bankban voltam, és esetleg segítettem valami papírmunkában, ha épp volt. Havonta 150.000 ft-ot kapott peti, én meg minimálbérrel voltam egy panzió és étterem címszó alatt futó helyen, havi 50.000 ft-ot kaptam, így egy hónapban volt 200.000 ft-unk. Kiszámoltuk, ha ez így megy tovább, akkor 28 hónap alatt meg lesz a tartozás. De az több, mint 2 év. Egyik nap, mikor mentem be a bankba, peti épp telefonált. Akkor 23.30 körül lehetett az idő.
- havi 200. Több nem megy. Egyelőre.
- telefon.
- 28 hónap.
- telefon.
- megoldható szerintem. De most le kell tennem.
- szia!
- szia!
- jöttem megnézni, hogy jó vagy-e.
- én mindig.
- tudom, peti, tudom…
- akkor oké. Ő, peti, a dealer tud az ötletünkről? Hogy 28…
- igen! – szakított félbe.
- és mondott valamit?
- próbáljunk összekaparni havi 300-at.
- köcsög…
- az…
- és most nem csesztetésből, meg minden, de a droggal… mi van… úgy értem… veled… szóval érted…
- értem. Arra akartál kilyukadni, hogy drogozok-e. A válasz nem.
- ennek örülök.
- nem felejtettél el valamit?
- én?
- te.
- mit?
Megcsókolt.
- ezt.
- ja, de. És hogy akarjuk behozni a százezres lemaradásunkat?
- mellékállás.
- mellékállás?
- az.
- én!
- nem.
- mért?
- mert így is az én hülyeségem miatt dolgozol. És épp eleget.
- jaj, peti …
- nincs jaj. Ott van az íróasztalon egy újság, inkább légy szíves nézd meg abban a lehetőségeket.
- oké.
Hosszas böngészés után találtam egy apróhirdetést. „irodai számítógépes munkára fiatalokat felveszünk. Minimális követelmény: érettségi vizsga és számítógépes ismeretek, jó kommunikációs képesség előny.” Felhívtuk a hozzá tartozó telefonszámot, és sikerült megtudnunk, hogy napi 6 órás munkaidő, havi 100.000 -150.000 ft a kereseti lehetőség. Peti havonta 135.000-et kapott.

*

Újabb két hét elteltével peti a banki munkája mellett egy irodában dolgozott, egy cégnél, ami különböző termékékeket forgalmazott. Peti a cég reklámjáért és a kiadások listázásáért volt felelős. Itt is próbáltam segíteni, és bizony előfordult, hogy a cég állandó reklámja vagy a kiadáslista nekem volt köszönhető. Én is vállaltam még egy melót, egy üzletházban általában éjjeli beosztással, itt 90.000 ft-ot kerestem. Így havonta 425.000-et szakítottunk. Ebből 300-at „törlesztettünk”, a többit meg vidáman elszórtuk. Egyszer előfordult, hogy egész héten nem voltam a bankban, mert nekem is aránylag sok volt a meló a turisták miatt, meg petinek se sok ideje volt. Így aztán jó egy hétig csak telefonon (vagy azon se) beszéltünk, ha az időnk engedte. Egy hét múlva peti bejelentette, hogy a bank elköltözik, úgyhogy majd csak este tudok odamenni, majd felhív előtte. Így is történt. Este fél tíz körül értem az új bankba. Nagyon jól nézett ki mind kívülről, mind belülről. Modern bútorokkal volt berendezve, az ajtón belépve lehetett látni egy emeleti folyosót, ahol az irodák voltak. Nagyjából 10-15 percnyi beszélgetést követően peti megmutatta az egészet, majd bement az egyik irodába. Én addig az igazgatóhelyettes irodájából a nagy üvegablakon keresztül néztem az esti forgalmat az utcán.
- gyere egy kicsit! –kiabált át peti a szomszéd irodából.
- rohanok! Mi történt?
- semmi. Asszem, megtaláltam a páncélterem kulcsait.
- na ne hülyíts. Hol?
- az íróasztal alatt.
- akkor az tuti, hogy nem az lesz. Nem hinném, hogy pont ott tárolják – mondtam vigyorogva, majd megnéztem a nem éppen átlagos méretű kulcsot.
- nem, szerintem ez az lesz. Az igazgató tök ideg volt, mikor elment, szerintem csak véletlenül hagyta itt, miután megtudta, hogy nem ma szerelik be a riasztót. Gyere, próbáljuk ki.
- de nem lesz belőle baj?
- dehogy lesz…
- te tudod, de a riasztó…?
- nincs riasztó!!! Nem jöttek ma, csak két nap múlva szerelik be.
- biztos?
- ne rinyálj, tuti, hogy nincs beszerelve.
- akkor nézzük meg.
- na végre észhez tértél.

Iii.

lementünk az emeletről, lent két páncélterem volt. Az egyik elsőre kinyílt, itt értékpapírok voltak. Utána próbálkoztunk a másikkal, ez már kicsit nehezebben, de kinyílt. Itt rengeteg készpénz volt. Nem tudtuk, hogy miért, és hogy mit teszünk, de ösztönösen elkezdtük egy táskába pakolni a pénzt. Elsőre úgy gondoltuk, hogy maximum
5.000.000 körül lehet a „zsákmányunk”. Peti visszazárta a páncélterem ajtaját, aztán külön-külön kimentünk a bankból (a feltűnés elkerülése végett). Petinek akkor egy opel astra-ja volt. Mindent bepakoltunk a kocsiba, és nem tudtuk, hogy hova vagy hogy merre, de elindultunk. Elkezdtük megtervezni, hogy mi lesz most. Eszünkbe jutott, hogy mikor peti éjjeles volt, időnként telefonált, hogy rendben van-e minden. Megálltunk egy nyilvános fülkénél és peti bejelentkezett.
- peti vagyok, minden rendben van, esemény nem történt.
Visszaült a kocsiba, és tovább mentünk.
- ezzel most nyertünk egy kis időt.
- ja. Kész szerencse. Úgy két-három órát.
- most mit fogunk csinálni?
- nem tudom.
- figyelj, szerintem leginkább az első pár napban fognak keresni. Addig valami „zimmer frei” típusú szállást kéne szereznünk.
- ja. Olyasmit. Meg kerülnünk kell a nyilvános helyeket, pl. Diszkók, bárok, éttermek.
- gondolkodj a rendőr fejével!
- nem értelek!
- szerinted ha két fiatal ekkora összegű pénzhez jut, mit gondol a rendőr, hogy fog viselkedni?
- még mindig nem.
- hát kedvére mulatozik és költekezik!
- hm… tényleg! Ezt nem szabad(na)! És asszem a kocsitól is meg kell majd szabadulni.
- ja… meg a mobiloktól. Majd később veszünk álnéven.
- és most hova menjünk?
- hát, innen aránylag messze lévő nagyvárosba, ahol sokan laknak.
- ez eddig ok. Már csak pontosítanod kéne – vigyorgott peti.
- én azt mondom, a balaton és a környéke kilőve, akárcsak budapest.
- a balatont még megértem, na de pestet nem.
- sok a rendőr meg a bűncselekmény elkövetés.
- faluba nem mehetünk.
- nem nagyon. Ott rögtön elterjed, ha valaki beköltözik…
Még hosszasan tanakodtunk, végül arra a megállapításra jutottunk, hogy külföldre kéne menni, amíg nem késő. De debrecent már rég elhagytuk. Visszamenni nem akartunk, mert tudtuk, a pénz eltűnésével legelőször petit fogják gyanúsítani. Hajnali 2 vagy fél három körül nyíregyházára értünk. Az utak még, vagy már, kihaltak és csendesek voltak. Akkor úgy döntöttünk, hogy pár napig keresünk szállást valami magánháznál, utána pedig valahogy egy kempingben vagy egy panzióban kéne megszállnunk, de tudtuk, hogy itt elkérik a személyinket. Bementünk egy non-stop nyitva tartású boltba, itt vettünk kaját. Kb. 9-10 óráig a kocsiban ültünk, és vártunk, hogy kinyissanak a boltok.eközben kimentünk a városból és igyekeztünk erdős részre menni. Itt kiszálltunk a kocsiból, kajáltunk, majd úgy gondoltuk, míg úgysem járkál senki arrafelé, meg kéne számolni a pénzt. A végén teljesen ledöbbentünk. Mi elsőre azt gondoltuk, maximum 5 millió ft lehet, a számolgatások után pedig 5.600.000.000 ft-ot nevezhettünk zsákmánynak. Ezek után visszamentünk a városba, és ültünk a kocsiban. Addig a jövőnket terveztük. Rengeteget beszélgettünk, hogy most hogyan tovább. Őszintén szólva nem sokra jutottunk. Fél tíz körül elindultunk a belváros felé. Egy sportboltba mentünk be legelőször, utána egy másik boltba, itt ruhákat vettünk. De nem túl sokat, hogy ne legyen feltűnő, de mégis legyen váltás. Utána egy nyilvános telefonból peti felhívta a dealert, és azt mondta neki, hogy egybe fizeti a maradék tartozását, csak jöjjön nyíregyházára. Én egy kedves nyíregyházi ismerősömet hívtam fel, hajnit. Egy nagyon jó barátnőm volt. Találkozót kértem tőle egy térre. Ott elmondtam neki, hogy szükségünk lenne egy kis segítségre. Nem mondtam el neki mindent, hisz alapszabályunk volt, hogy senkiben sem bízhatunk. Még a legjobb barátainkban sem. Megkértük, hogy vegyen nekünk két mobiltelefont, mi odaadjuk a pénzt.
- de gyerekek, egyszerre csak egy mobilt vehetek!
- tényleg… most, hogy így mondod… nincs valaki, akivel vehetnél kettőt?
- de. Van, persze. Megoldom. Milyent vegyünk?
Adtunk neki 120.000 ft-ot, és mondtuk hajninak, hogy ennyiből olyat vegyen, amilyet ő is szívesen használna. Mi addig a kocsinkban ültünk egy parkolóban, megkértük hajnit, hogy majd jöjjön oda. Nagyjából egy óra elteltével a kezünkbe nyomott két jó típusú, „strapabíró” telefont. Közben peti küldött egy sms-t a dealernek, hogy ez az új száma, erre írjon, ha beért a városba. Ez nagyjából egy óra elteltével megtörtént. Akkor átadtuk neki a pénzt, és kicsit beszélgettünk vele. Kiderült, nem is olyan tipikus „gyilkológép”, de már ölt embert.
- mit csináltál, hülyegyerek? Bankot raboltál? – röhögött a dealer, akiről kiderült, zolinak hívják.
- hát, megeshet – mosolygott peti.
- na ne! Ti vagytok a bankrablók?
Nem mondtunk semmit, de zoli rájött.

*

- nem akartok beszállni a drogüzletbe? Ezzel is nagyot lehet szakítani…
- és mit garantálsz? – kérdezte peti, én meg teljesen ledöbbentem.
- sok pénzt, anyagot, bulikat, kocsit, szállást…
Egymásra néztünk, láttuk egymás szemében a kérdést: mi legyen?
- mennyi a kockázat? – kérdeztem hol petire, hol zolira nézve.
- nem több, mint a bankrablásnál.
- beszállunk! – jelentette ki határozottan peti.
Kezet fogtunk a dologra, majd még mielőtt tovább mentünk volna, benéztünk hajnihoz a kisboltjába, és még egyszer megköszöntük a segítségét. Ezután a zolival mentünk miskolcra, mert mondta, hogy ott még van egy kis „elintézni valója”. Ott eltöltöttünk pár napot zoli egyik kérójában. Itt volt az egyik törzshelye, ezen kívül sopronban, pécsett, egerben, debrecenben és székesfehérváron volt egy-egy bérlakása (csak kicsi, mind 50nm körüli), mind álnéven.

Iv.

Este mi is zolival mentünk, „tanulás céljából”. Még otthon elrakott egy sig sauer p226-ost, azt mondta, a biztonság kedvéért lesz nála. Nekünk két taurus-t adott. Bementünk egy klubba, zoli mondta, hogy nem kell félnünk, ott mindig két csoportra lehet csak osztani az odajárókat: részegek és drogosok. Zoli odalépett egy asztalhoz, majd egy 20 körüli srácot a pólójánál fogva felállított. Komolyan elbeszélgetett vele, a gyerek megrémült, ijedten nézett zolira, aki továbbra is szúrós szemekkel nézett rá. Akkor a fiú átnézte a zsebeit, a pénztárcáját, a kabátzsebét, de csak 1000 ft körüli összeget tudott összekaparni. Akkor mi ezt hallottuk:
- na ide figyelj, öreg! Van 3 másodperced! Vagy kiköhögöd a lét, vagy golyót eresztek a fejedbe! – mindezt olyan komolysággal és elszántsággal a hangjában, hogy komolyan megijedtem, mikor eszembe jutott, hogy ami következni fog, az történt volna petivel is, ha nem tud fizetni…
- figyelj, haver, kicsit le vagyok égve… de… - nézett a fiú könyörgő szemekkel zolira.
- semmi de! Így is késésben vagy! – akkor elővette a fegyverét, és azzal fenyegette. Aztán odajött hozzánk, amíg a srácnak adott pár perc „gondolkodási időt”.
- zoli, ezt muszáj? Nem lehet másképp megoldani? – kérdeztem.
- igen, muszáj. Másképp nem tanulnak rendet – válaszolta hidegvérrel. Mi petivel az elején megbeszéltük, hogy nem akarunk ölni. Végső esetben lábszárra lőni, de senkit nem akartunk megsebesíteni. És most, hogy bűnözők és drogdealerek lettünk két nap alatt, emberöléssel szembesültünk. És tudtuk, ezt még nekünk is meg kell tennünk. De azt is tudtuk, már nincs visszaút. Zoli visszament a sráchoz. Újra kérte a pénzt, de mikor még mindig nem fizetett, hirtelen újra elővette a stukkerét, és egy nagy puffanás hallatszott, a srác pedig holtan esett össze. Mindenki hirtelen csendben maradt, bár nem tudta senki, hogy mi is történt. A pincérek már pontosan tudták, hogy ez bizony drogos dolog miatt volt, ezért próbálták nem észre venni. Zoli akkor elindult és intett nekünk, hogy mi is menjünk.
- ez hányadik eset volt? – kérdezte peti
- nem számolom…
- ennyire sok? – faggattam vigyorogva, mert gondoltam, hogy csak poénkodik.
- nem… talán a… 4. Vagy 5… de nem hobbim az emberölés.
Ezután nem sokat beszéltünk, ameddig zoli lakására nem értünk.
- nem volt szar?
- mi? – nézett rám zoli kicsit furán.
- lepuffantani azt a gyereket.
- ja, mikor már úgy a negyedik embert ölöd, nem érzel semmit, mert tudod, hogy mit kell tenned, hogy minél kevesebb szemtanú legyen, és a lehető leghamarabb kinyúljon.
- akkor már lehet gyakorlatod – röhögött peti.
- péter, majd lesz neked is! – vigyorgott zoli, petinek meg az arcára fagyott a mosolya. Egymásra néztünk, majd nagy sóhaj kíséretében rájöttünk, hogy ebből a „munkából” már sosem fogunk kimászni.
- na! Gyerekek, mi ez a hirtelen csönd?
- nem tudom. Én azon gondolkoztam, hogy hol lenne érdemes lakást bérelnünk.
- faluba nem mehettek.
- ez eddig nekünk is tiszta. Se a balaton környékére… - mondta peti.
- se budapest – szóltam közbe.
- nyugatabbra kellene mennetek. Ami azt illeti, nekem van egy bérházam -székesfehérváron, ha úgy van, beköltözhettek…
- persze, utána meg téged is bajba keverünk…
- petra, mi lenne, ha megpróbálnál 5 percet úgy kibírni, hogy nem mondasz baromságot?
- csoda… - vigyorgott peti.
- köszi, én is szeretlek!
- tudom! – mondta, majd hirtelen megcsókolt.
- peti! Hagyjál má’…
- igen, peti, hagyjad már… - röhögött zoli.
- de basszus, szeretni se lehet?
- de lehet.
- akkor meg?
- hagyjál, peti!
- hisztis vagy?
- nem!!!!
- ja, nem…hehe… - zoli már a fejét fogta a marhaságaink miatt.
- zoli, te meg ne szólj be! – röhögtünk már mindhárman.
- viccet félre téve nektek akkor jó lesz székesfehérváron?
- persze, igen…de akkor hogy fogunk veled is seftelni?
- könnyen… én is járogatok arra… és van ott egy profi szakmabeli, majd rajta keresztül tanultok meg mindent. Nektek így jó?
- igen, igen, köszönjük. A lakbér mennyi lesz?
- lakbér? Akartok olyat is fizetni?
- mert te nem úgy gondoltad?
- frászkarikát.
- komolyan?
- totál ingyen ott laktok, ameddig akartok, persze a kiadásokat nektek kell majd rendezni.
- ez logikus!
- én, ha székesfehérvárra megyek, akkor általában nem nagyon nézek be a lakásba, így meg csak van. Most legalább használva is lesz!
- akkor köszönjük szépen! Nem tudod, hogy hol lehetne kocsit szerezni? Nem akarjuk, hogy az opelt beazonosítsák…
- az kellemetlen lenne… majd a barátom, akiről mondtam, hogy majd nektek segít, elintézi a kocsi dolgot is, addig meg vannak rendszámtábláim…
- király vagy, zoli! – vigyorogtunk.
- tudom! De még holnap mindenképpen maradjatok itt, és a lakásból se menjetek ki. Országos körözés van ellenetek érvényben és… a francba!
- mi van?!
- igazoltatják az összes fekete astrát…
- ó, a p….ba! Ilyen nincs…. A k..va életbe… - átkozódott peti.
- most mi a franc lesz?
- tököm tudja… elmentek az egyik kocsimmal?
- van más megoldás?
- nincs. De azért majd ne törjétek össze… ha lehet kérni…
- jaj, zoli! Biztos, azon leszünk, hogy darabokban adjuk vissza, mi?
- petra! Megint marhaságot mondtál, és még nem telet el 5 perc! – nézett rám komolyan zoli.
- mondtam, hogy csoda lenne…
- fúú, de viccesek vagytok! Egyébként inkább a határon túlra kéne menni…
- hát cseszd meg… jókat tudsz mondani… útlevéllel… anyám… megint marhaság volt!
- azt a…
- értjük… -vigyorgott peti.
- peti!
- hm?
- dugulj el!
- szeretlek ám…
- én is, ha nem nyaggatsz.
- na de gyerekek, nekem kezd elegem lenni ebből az állandó „összeveszünk-kibékülünk-szeretjükegymást-cirkuszból”.
- zoli! Dugó! – röhögtünk petivel. Egész este még rengeteget hülyéskedtünk, majd úgy hajnali 4 körül aludni mentünk.

*

Délután egykor keltünk fel, zoli addigra már ébren volt, de nem rég kelhetett fel, mert épp a reggeli kávéját szürcsölte. Mi is odaültünk zolihoz, és én a reggeli újságot kezdtem el nézegetni. Benne volt a tegnap esti gyilkosság, és a mi bankrablásunk már harmadszor.
- mikor keltél?
- egy fél órája talán.
- akkor te gyorsabb voltál.
- ja, mondhatjuk így is. Hogy aludtatok?
- én jól, ha jól emlékszem - mosolygott peti.
- én is. És asszem sokat is!
- mi lesz ma?
- mi a baj, peti?
- semmi. Azt kérdeztem, hogy mit csinálunk ma.
-max akartad kérdezni! – röhögött zoli – ma megnézzük, hogy nektek melyik kocsim lenne a legjobb. Utána meg értesítem balázst, a segítőtöket, hogy majd lesznek megint tanítványai.j
- zoli, te mért vagy velünk ennyire rendes?
- kollégák, hülye kérdés volt. Asszem ezzel válaszoltam!
- értjük. Legalábbis én. Peti, te?
- mi én?
- semmi. Aludj csak tovább ülve és nyitott szemekkel.
- ja, ok.
A nap hátralévő része punnyadtan telt, senki semmit se akart csinálni, azon kívül, hogy arra a megállapításra jutottunk, hogy az lesz a legjobb, ha zoli a lada niva-ját adja oda, és ezen kívül felhívta balázst, hogy a következő két napban fogunk menni. Még aznap este szolnokra mentünk, ahol sikeresnek mondható üzleteket kötöttünk, és ott éjszakáztunk. Másnap balázs felhívta zolit, hogy még ne menjünk, mert egy „ügye” miatt kicsit el kell mennie. Addig mi kis kiruccanót tettünk kecskemétre, ott is eltöltöttünk egy éjszakát, másnap szekszárdra mentünk, egy drogos srácnak vittünk anyagot. Az estét pécsett töltöttük, innen mentünk át másnap székesfehérvárra, ahol a megbeszélt helyen találkoztunk balázzsal. Ő egy 30-as férfi, nagyon profi a drogüzletek lebonyolításában, és ő sem drogozik – a szakmája ellenére,- ahogy zoli és mi sem. Hosszas beszélgetés után elmondta az ütemtervet, majd megmutatta a lakást.


*

Nekünk nagyon tetszett, plusz külön jó volt, hogy be volt rendezve, így ezzel nem kellett külön bajlódni. Itt nagyjából 1 évig éltünk, közben vettünk egy autót, és zolinak visszaszolgáltattuk a lada-t. A miénk egy sötétszürke vw jetta lett. Azért csak 1 évet laktunk itt, mert időközben egy gyilkosság történt a környéken, és biztosak voltunk benne, hogy minket is meg fognak kérdezni a rendőrök, mert az egyik ablakunk arra a területre nézett. Meg egyébként is elloptunk egy kocsit az egyik „ügyfelünknek”, már akkor is szóba került, hogy el kell hagynunk a várost. Ezután pestre mentünk, pár hétig egy ismerősünknél „nyaraltunk”. Ez idő alatt sikerült lakást bérelnünk sopronban, de mielőtt oda mentünk volna, még esztergomban is eltöltöttünk pár hetet. Ott reggelente sétálni mentünk a mária valéria hídra, a dunát néztük minden reggel és néha a naplementét is. Három hét múlva már a soproni lakásunkban voltunk. Nekünk nagyon tetszett ott, jó helyünk volt.