Egyéb történetek - 105.oldal

A lakás kitakarítva, vacsora az asztalon, film a lejátszóban, azt hiszem minden kész. Várom, hogy hazaérkezzen. Nagyon várom. Mert szeretem. Ma minden más lesz, tudom. Lassan vége lesz egyszer ennek a hideg közönynek, ennek a borzalmas magánynak, ennek a fagyos hangulatnak...

. El kellett csábítanom, azután otthagynom. Elcsábulni elcsábult, bár kellett hozzá idő. Tudom, hogy nagyot hibáztam, rohadékság volt tőlem, hogy játszani akartam vele. Nagyon tetszett egy srác, akinek a nevét nem említeném, és az az undorító Andi valahogy ezt megtudta. Jött a fenyegetés, hogy mindenki egységesen engem választott, és ha nem teszem meg, lőttek a titkomnak...

. Az aktus után éreztem, hogy valami nincs rendben. Nem tudom mi volt az, de éreztem rossz előjelek, köszöntenek be ránk. Elmentél a nőgyógyászhoz egy hónap múlva, és azt mondta a gyerek meghalt a méhedben. Nagyon megviselt minket ez a hír...

Hosszú ideig tartott mire rájöttem, hogy nekem írási kényszerem van, mint sok más embernek, aki az internetre felteszi az általa oly nagyszerűnek hitt irományt. Sokszor olvastam, és így már kezdem elhinni, hogy egy irodalmiaskodó, művészkedő önmagát sajnáltató, különcködni vágyó fiatal vagyok. Egy kora vén. Aki nem töltötte még be a húszat se, de már annyira tud mindent az életről, annak árnyoldaláról, keserűségéről, a mérhetetlen nyomorról, a szenvedésről, a kínról és más dolgokról, amikről...

Visszagondolnál, de már nincs mire. Nincs egy apró kis emlék, ami még tisztán maradt. Keresel. Keresel, de nem találsz. Lejátszod magadban a hosszú sétákat, a rengeteg együtt töltött időt. De hoppá! Ekkor rábukkansz az első csókra. Hmm… milyen szép is volt. Kicsit esetlen, kicsit félénk, de teljességgel őszinte. Akkor vagy egyszerre te magad a semmi és a minden...

Isten nem az eseményekkel, hanem az események valószínűségével játszik. Ez volt az utolsó mondata a nagy filozófusnak, amivel befejezte élete főművét. Jóleső érzéssel felállt az asztaltól, kabátot vett és elment sétálni. Alig lépett ki az emeletes ház kapuján, egy hatalmas zongora zuhant alá a magasságból és tangóharmonikává gyűrte...

A körön az 1 dimenziós hangya egyenesen megy. Megette a szappant a trolibusz és kéket hányt a festőállvány... a dinnyék meg magot köptek a bárpultra és meghámozták a narancsokat. Azután jött a sakál és egereket árult cukros babért a szobor meg levette a babért a koszorúról, és tarhonyalevest főzött kukoricából. Halakról hebegett a mézes karfiol meg a csigák szájáról lopta le a levegőt, hogy a mustár ki ne száradjon, amíg a tököt gyalulja az aluljáró rácsán...

Alig volt felkelőben a nap, amikor az üveggyári felüljárón baktattunk, újságokkal megpakolt nehéz táskáinkat cipelve. Vártam volna még, amíg egy kicsit megszelídül a reggeli nap metsző hidege, de fiam korán akart indulni. Olyan komolyan vette a feladatot, hogy már felkelt hajnalban, ébreszteni sem kellett. Magára vette új kommandós ruháját, hozzá vasaltorrú nehéz bőrbakancsát, és türelmetlenül toporgott. Minél hamarabb túl akart lenni ezen a kellemetlen, nehéz munkán...

Ő átkarolt, és kedvesen megcsókolt. Testem egyre jobban remegett simogatásától. Azt hittem, hogy szétrobbanok. Lassan levetkőztetett és ott a mezőn a virágok közt tett magáévá. Karjaiba olvadtam és élveztem, ahogy testünk eggyé forr...

Az egyetemeken az oktatók azért szívatják a hallgatókat, hogy felkészítsék az élet farkastörvényeire. Csakis a szeretet, a gondoskodás vezérli őket. Sajnos mégis előfordul, hogy ezt nem tudják értékelni némely hallgatók, illetve az ők befolyásos felmenőik...