Édes nyári este volt. A szellő lágyan simogatta testem. Donalddal épp egy mezőn sétáltunk.
Érdekes randi volt. Már nem egyszer találkoztunk. De ezt az estét valahogy jobban vártam
a többinél. Kicsinosítottam magam, ahogy csak tudtam. Szexi ruha, szexi smink. Amit egy csajtól csak elvárnak. De gondolom, tetszhettem neki, mert ami ott történt...
Szóval lassan sétáltunk az illatozó virágok közt. Szorosan fogta kezem és kedves szavakat suttogott fülembe. A nyár, Donald és az egész szituáció görcsbe rándította gyomrom. Isteni érzés fogott el. Alig bírtam ki az érintéseit. Leültünk a fűbe. Ő átkarolt, és kedvesen megcsókolt. Testem egyre jobban remegett simogatásától. Azt hittem, hogy szétrobbanok. Lassan levetkőztetett és ott a mezőn a virágok közt tett magáévá. Karjaiba olvadtam és élveztem, ahogy testünk eggyé forr. Együtt ringatóztunk a selymes füvön. Éreztem h ez részemről már szerelem. Ott feküdtem az ölében és ő átkarolt. Még sokáig ültünk csöndesen. Majd elindultunk hozzá. Mondta, hogy aludjak nála. Én beleegyeztem. De nem aludtunk sokat. Az ágyban kezdődött az egész előröl. De ez még érzékibb még szenvedélyesebb volt. Végig csókolta meztelen testem. Beleremegtem az élvezetbe.
Végül egymás karjában aludtunk csendesen és nyugodtan. Egyetlen vágyam az volt, hogy ő is azt érezze, amit én. Szeressen és csak engem akarjon. Egymásból éljünk. Szívem álma teljesült. Boldog hónapok követték egymást. Hozzá költöztem. Ő kényeztetett és én megtettem minden tőlem telhetőt, hogy őt boldognak lássam. Csodálatos kilenc hónap volt.
De csak volt. Egyik este épp kedvenc ételét főztem neki. Kilenc hónaposak voltunk. Alig vártam, hogy hazaérjen. Mikor csörgött a telefon. A kórházból kerestek. Elkezdett velem forogni a szoba. Az ájuldozás kerülgetett. Meghalt. Baleset érte. Frontális ütközés. Nyomban életét vesztette. Én szóhoz sem jutottam. Nem tudtam felfogni. Ő már nincs többé. Soha többé nem csókol, nem fogja a kezem. Nem szól hozzám és nem simogat. Egyedül maradtam. Magányosan sírok azóta is. Hiányzik a léte. Nincs már mellettem és ezt nem bírom. Vele akarok lenni, akár a túlvilágon is. Tudom, hogy vár rám ott ahova csak egyesek mehetnek. És én sietek hozzá, hogy újra együtt legyünk.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-06-17
|
Novella
Megírták: az emberiség ki fog pusztulni...<br />
Bár a helyesírásellenőrzőm nulla hibát jelzett,...
2025-06-13
|
Horror
A fiúk merevedése és a lányok nedvesedése jelezte, hogy a kezdeti sokk ellenére nincs ellenükre...
2025-06-12
|
Egyéb
Ez egy nem túl erotikus de számomra meghatározó story<br />
Építő kritikát elfogadok hogy...
2025-06-11
|
Történetek
Inceszt történet!<br />
Fordítás ---- Eredeti történet: Familienurlaub ---- Eredeti szerző:...
2025-06-05
|
Horror
Maja megérezte a jelenlétét, és furcsa izgalom futott át rajta, annak tudatától, hogy figyelik....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
A rózsaszín felleg viszont elkerülhetetlen, és manapság egyre több embert talál meg. Ez a rózsaszín felleg persze csak egy tünete a kóros szomorúságnak, vagy inkább kezdete. De ha ennek érzéseit sikerül leküzdeni, a kóros szomorúság már elkerülhető.
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Hirtelen ágrecsegést hallottak. Felkapták íjaikat, hogy rögtön lőni tudjanak a medvére. De a bokrokból három ló tűnt elő. Az egyiken Nabaha, a másikon Jeny ült a harmadikat meg kötőféken vezették. A két lány teljesen ki volt pirulva. Ruhájuk rendezetlen volt...
Hozzászólások
Kicsit rövidnek találtam a történetet, de így is jó...
Át tudtam érezni...
9,10