Oidipusz és Ámor

(Előszóként csak annyit, hogy nem vagyok perverz; csupán a történet az, de - ahogy tudjuk - az emberi fantázia határtalan...)

A gardrób előtt áll, lábán fekete harisnya, felsőtestén csak ahogy magamban nevezem a pasivadító melltartó: csipkés, fekete darab, aranyárban mérték a butikban.
- Nos, nos dünnyögi a hölgy, egyik lábáról másikra helyezve súlypontját, miközben egy rövidke tunikát tart maga elé -, mit húzzak ma estére?
Ledobja az ágyra a virágmintás ruhácskát, aztán egy fekete-szürke csíkos maxipulóvert vesz elő feneketlen ruhatára mélyéről. Maga elé próbálja, majd kérdőn rám tekint.
- Mit gondolsz, Kincsem?
Ellépek az ajtófélfától, amelynek eddig támaszkodtam, és közelebb lépek. Hátulról, ennyi szépség láttán elfulladó lélegzettel közelítem meg a gyönyörű testet, a gömbölyű váll felett a gardrób ajtaján függő, egész alakos tükörbe bámulok. Egy tizennyolc éves forma, izmos nagykamasz, és egy harminc körüli, hollófekete hajú szépség pillant vissza rám.
- Szerintem megfogom a maxipulcsit, és a hölgyemény vállához illesztem ez tökéletes lesz. Elkábítasz minden pasast a vállalati bulin.
- Hízelegsz kacag fel a szépség, fejét hátraveti, popsija, melyen csak egy fekete, áttört francia alsó feszül, a combomnak ütközik.
- Ugyan már, bomba formában vagy felelem, miközben segítek neki bebújni a pulóverbe. Te vagy a legdögösebb anyuka az egész városban, sőt, az egész országban! Az osztálytársaim is mind azt mondják...
- Ismerem én az osztálytársaidat! int le mosolyogva, a bókokba belepirulva anyu. Nagyszájú fickók mindahányan. Kicsit habozik, majd hozzáteszi: - Azért köszönöm. Kedves, hogy ezt mondod.
Kicsúszik a kezem közül, felkapja a franciaágyon heverő retiküljét, és kiviharzik a szobából. A fürdőszoba ajtaja csattan gyors ellenőrzés, hogy jó-e a smink, a frizura -, aztán már a bejárati ajtó dörejét hallom.
- Hanem hajnalra haza gyere! kiáltja vidáman.
A terv szerint mindketten görbe estét csapunk.

Gabriella la bella. Magamban csak így hívom őt. Leányanyaként, tizenöt évesen szült meg, egyedül, mert a pasas az apám lelépett, állítólag Spanyolországban vállalt munkát, mikor kiderült, hogy úton vagyok.
Anyu egyedül nevelt fel, odaadóan, ahogy csak a leányanyák tudnak foglalkozni egy szem gyermekükkel. Kisgyermekként teljesen természetesnek tűnt a gondoskodása, hogy minden este mesét mond, együtt betűzzük az ábécét; az, hogy ha fáj a hasam, az ölében alhatok el.
Csak mikor nagyobb lettem, és megértettem, mennyivel többől áll a világ, mint az én kis gyerekkuckóm, döbbentett meg anyu fáradhatatlansága.
Míg nevelt, leérettségizett, a szülei segítségével elvégezte a főiskolát. Állást szerzett, túlórákat vállalt, felküzdötte magát a vállalati ranglétrán; mégsem éreztem sosem, hogy engem elhanyagolna.

És íme, harminchárom évesen: sikeres középvezető a cégnél, gyengéd, egyedülálló anya, aki legfeljebb a nagyszülők ritka segítségére számíthat; csábos nő, aki az állandó rohanásban, gyermeke nevelése közben is szakít időt a szépsége megőrzésére, alakja formában tartására. Harminchárom éves, de négy-öt évet letagadhat a korából.
A pasik imádják.
Emlékszem, mikor beléptem a kamaszkorba, any leültetett maga elé, és nagy komolyan elmagyarázta:
- Biztos észrevetted már, hogy időnként idegen férfiakkal találkozgatom. Tudod, a nőknek időnként szükségük van egy kis kikapcsolódásra. Bókokra, arra, hogy táncolni vigyék őket, egy kis gyengédségre, egy csokor virágra... Csak arra kérlek, ne aggódj: sosem jutna eszembe, hogy új apát, új férjet hozzak a házhoz.
Szoros kötés alakult ki köztünk, szorosabb, mint a normális családok esetében. Bármit megbeszélhettem vele, olyan dolgokat is, melyek rendes esetben csupán apa és fia közt kerülhetnek szóba. Ugyanakkor afféle visszahatásként a nyíltságra és közelségünkre néhány tekintetben kissé elnőiesedtem. Apró vonások ezek virágok szeretete, biztosan ítélő szem, ha női divatról van szó -, de hogy elkerüljem a csípős megjegyzéseket, mindig is mélyen magamba rejtettem őket; a külvilágtól elforduló, zárkózott fiúvá váltam.

Mikor gimnáziumba kerültem, úszni kezdtem. Megerősödtek a karjaim, mellizmom kidomborodott, kemény és formás lett. A tanulás remekül ment, ha egy kicsit megerőltetem magam, kilencediktől kezdve osztályelső lehettem volna így beértem a második hellyel. A lányok rajongtak értem, nem akadt hónap, hogy valamelyik fruska ne nézett volna rám azzal az epedő megkaphatsz-tekintettel én azonban csak elvétve randizgattam, ha épp nem akadt jobb dolgom. Idegesített a kamaszlányok felszínessége, harsány, kapkodó, és számomra értelmetlen csivitelése. Legtöbb időm otthon töltöttem, egy-két barátom, ha áthívtam néha, és megállás nélkül hallgattam a jazz-albumokat.

Ajtócsapódásra ébredek; a lemezjátszón lejárt a bakelit, a szobámban sötétség. Mi az? Ja, igen: eredetileg úgy terveztem, hogy diszkóba megyek a haverokkal, aztán meggondoltam magam, és otthon maradtam egy üveg martini és egy Miles Davis-lemez társaságában.
A folyosón léptek óvakodnak végig egy női (anyu magassarkúja), és egy férfi lépései.
Világos: úgy vélvén, üres a lakás, hazahozott valakit.
A lépések elhaladnak a szobám mellett, és a konyha irányába távozva elhalkulnak. Felkelek, hogy becsukjam a félig nyílt ajtómat ám a kíváncsiság nem hagy nyugodni: kiféle a szerencsés, aki ha csak egy estére is de megkaphatja a legcsodásabb nőt, akit ismerek?
Kilesek a résen, vigyázva, nehogy észrevegyenek.
A pasas egy tipikus yuppie: halszálkás öltöny, Armani-ing, bőrcipő, Tag Heuer karóra. Márkás cuccok az egyéniség helyén.
Ő is, anyu is alaposan becsíphettek, mert bizonytalanul billegve támaszkodnak meg a mosogatógép szegélyén, Édesem ahogy anyut tréfásan-kedveskedve becéztem a pasas sliccénél matat, az pedig a szürke-fekete maxipulcsit húzza két kézzel felfelé, egyre csak felfelé.
Kiszáradó szájjal, megbabonázva figyelem a jelenetet: a yuppie lecibálja Édesem pulóverét, lehúzza válláról a melltartó pántját, s miközben szájával felváltva szívogatja az almányi, feszes kebleket, a pasas keze eltűnik anyu combjai között.
Halk nyöszörgés, majd elégedett sóhaj; anyu néhány csípőkörzés kíséretében kibújik a harisnyájából, és felcsüccsen a mosogatógép peremére. Harisnyakötője szalagocskái szabadon libbennek, francia alsója leheletvékony szövetén áttűnik fanszőrzete sötétlő foltja.

A yuppie felhördül, jobbjával belemarkol a bugyiba, félrehúzza, majd egy hangos nyögés kíséretében belelöki előremeredő, csupaszra waxozott nemi szervét Édesem kelyhébe.
Mozdulatában nincs semmi gyengédség: nem betölti, hanem birtokba veszi Édesemet, mint egy párzó állat, önzőn és mohón. Közhelyeket zihál, `ez az, ez az, jó, ugye?`, `gyerünk, bébi`, csupa pornóból tanult ostobaság. Lökései egyre szaporábbak, lihegése erősödik az az érzésem, egy kutyát látok, egy üzekedő, nyomorult kan kutyát.
Harag horgad fel bennem, vad düh. `A rohadt életbe gondolom -, hiszen ha én volnék ennek a szemétnek a helyében, megmutatnám, hogy kell bánni egy ilyen gyönyörű nővel!`
Mikor idáig jutok, gondolataim fonala megszakad, és döbbenet hasít belém. Egy pillanatra valóban elképzeltem kettőnket, Édesemet és engem, ahogy a mosogatógépnek dőlve szeretkezünk: ő a virágmintás selyempongyolájában, én anyaszült meztelenül, a zuhany alól kilépve, nedves testtel.
Nem is maga a kép döbbent meg, inkább a vágyakozás és a tagjaimon végigfutó izgatott bizsergés, ami a fantáziaképet kíséri. Észreveszem, hogy kezemet öntudatlanul is a megduzzadt péniszemre helyeztem, mutató- és hüvelykujjam a makkom hegyét simogatja. Mi ez, mit művelek én? Küzdök a vággyal, és azzal próbálom hűteni magam, hogy nem végezhetem Oidipuszként.
A yuppie hörögve, anyu vállát harapdálva elélvez. A farkából csak úgy fröcsköl az ondó, a sűrű, fehér cseppek Édesem combján és hasán landolnak. Én óvatosan beteszem az ajtót, visszafekszem az ágyamba. Igyekszem semleges dolgokra gondolni, valamire, ami lehűti zsibongó vérem, és forrón lüktető nemi szervemet.
Sokáig nem tudok elaludni.

- Kincsem, bekened a hátamat?
Heverünk a strandon, a hangszórókból valami könnyű nyári sláger szól. Édesem a strandlepedőjén hasal, bikinifelsője pántja kikapcsolva, háta, gerince lágy S-íve csupasz és hófehér.
- Máris. Hol a flakon?
Anyci megemeli fejét orrán helyes kis napszemüveg -, körbenéz, majd az egyik táskára mutat.
- Ott lesz. Siess, kérlek, ha leégek, két napig nem jöhetek le a partra.
Kiveszem a naptejes üvegcsét, egy adagot a markomba nyomok. Míg tenyeremen szétkenem a tejet, Édesemet nézem. Piros alapon fehér polkapettyes bikinit visel, combja kemény, popsija hívogatóan domborodik, valósággal vonzza a tekinteteket. Néhány elsétáló fiatal férfi irigykedve hunyorog rám; azt hiszik, a barátnőm ez a bombázó.
Míg bőrébe masszírozom a naptejet, Édesem halkan dudorász. Olyan ismerős... Ja, igen, már tudom. `Itsy-bitsy teeny-weeny yellow polkadot bikini` a butuska dal, amit gyerekkoromban annyira szerettem.
- A combjaimat is, Kincsem.
A térd felől indulok felfelé, lassú, erőteljes mozdulatokkal simítom végig a napon felhevült bőrt. Ahogy a combok belső felét masszírozom, vissza kell fognom a lélegzetem, nehogy zihálni kezdjek. Közönyt színlelve kenem szét a naptejet ott, ahol a domborodó idomok eltűnnek a bikinialsó szegélye alatt, közben péniszem felmered, keményen és fájón.
- Azt hiszem, úszom egyet mondom, miután visszatettem a napolajat a táskába.
Édesem nem felel azonnal, a könyvébe temetkezik: valami japán regény.
- Vigyázz magadra, Kincsem. Tudod: te vagy szeme fénye...
- ...szívem csücske fejezem be a mi kis ostoba szállóigénket, és elmosolyodom. Hiszen mit nem adnék, ha egyszer nem mint anya mondaná ezeket...