Macska-egér, egyszer elér

-Vége a bulinak srácok, ha nem akarjátok, hogy jelentést tegyek, mindenki menjen a saját szobájába – mondta Szamanta, miközben szélesre tárta az alaksori folyosó ajtaját.
-Ó bakker, ne már, a fenébe – hangzottak mindenfelől az elfojtott morgások, majd mindenki a sörösüvegét otthagyva dülöngélt kifelé az ajtón. Csak egy hosszú szőke hajú lány maradt ülve és továbbra is a sörét szorongatva bámult maga elé.
-Mit keresel itt? – kérdezte Szamanta mérgesen, sőt kissé, mintha csalódott is volna a lányban. – Ezt nem gondoltam volna rólad.
-Na, ne mond – válaszolta közönyösen a lány, majd húzott egyet a söréből
-Elég volt! – mondta Szamanta határozottan és nagy lendülettel kivette a lány kezéből az üveget. – Nem csinálhatod ezt!
-És ezt ezúttal ki mondja? A tanácsadóm, az edzőm, a tanárom, a feleség, a barátnőm, vagy a csajom? Mert kissé nehéz megállapítani ezek után. – vágta rá a lány flegmán, miközben felpattant a szakadt kanapéról, ahol egész idáig ült, igyekezve nem felhívni magára a tömeg figyelmét. Tudta, hogy Szamanta le fog jönni és véget fog vetni a dorbézolásnak, de nem túl érett módon, pontosan azt akarta, hogy észrevegye, ő is ott van közöttük.
-Nem vagyok feleség, csak eljegyeztek, értsd meg.  Nem lehetek veled, mert ha még ez nem is lenne elég, lényegében a tanárod vagyok, vagy az edződ, nevezd, aminek szeretnéd. Négy évvel fiatalabb vagy nálam, és igen engem eljegyeztek, nem tehetem, bármennyire is szeretnék veled lenni. És igen aggódom érted, mert törődöm veled– mondta Szamanta már- már kétségbeesve.
-Hárommal vagyok fiatalabb. – mondta a lány mérgesen – De tudod mit? Nem érdekel. Nem érdekel ez az egész. És ne érdekeljen téged se. Mert az én életem és azt csinálok vele, amit akarok. – mondta majd felállt és imbolygó léptekkel az ajtó felé botladozott.
-Hogy ne érdekeljen a tanácsadódként Alex?
-Most már csak a tanácsadóm vagy, mi? Nem akarok találkozni veled többé.
-És mégis, hogy gondoltad? Kiképzed magad egyedül?
-Megoldom, neked úgyis tökmindegy, hogy egy diákkal több vagy kevesebb – válaszolta és ugyan erősen szédülve, de felfelé kezdett mászni a lépcsőn, fel az alaksorból, az iskola mellékfolyosójára.
-Alex, ne csináld, Alexis… - kiáltott még utánam Szamanta, de már késő volt, elhatároztam, hogy kerülöm és megpróbálom nem szeretni többé.

Igen bizonyára mindenki rájött, hogy az a lány én voltam, Alexis Ford, röviden, ahogy mindenki hív Alex. Az Alexist úgyis utálom. Én lennék a lány, aki beleszeretett a mentorába Szamanta Blackba. Őt azonban eljegyezték, amit a napokba mondott el nekem. Nem volt tisztességes húzás, pedig pontosan tudta mi történik köztünk. Egy hónapja kerültem ebbe az isten háta mögötti magániskolába, mert minden egyes fiatalnak választania kell, hogy harcot tanul vagy pedig elméleti tudásával járul hozzá a társadalom fejlődéséhez. Ezek alapján kell csoportot választanod, mert ha nem választasz, akkor rövid időn belül megölnek.  De még ha sikerül is elszöknöd, akkor sem garantálja senki, hogy nem halsz éhen vagy le nem vadásznak. Igen tökéletesen látod, hogy ez a rendszer Az éhezők viadala és a Beavatott filmekre hasonlít a leginkább és nem is tévedtél akkorát. Pontosan e két film hatására döntöttek úgy a vezetőink, hogy hasonló államot hoznak létre.

Egyesek, úgy vélik, ha ilyen csoportokba sorolnak bennünket, mint a levágandó marhákat, akkor könnyebben hatalmon tudnak maradni, mert aki nem választ, az előbb-utóbb meghal. Mégis egyre többen inkább a mellett döntenek, hogy Menekülnek. A mi feladatunk, pedig az, hogy őket elfogjuk és meggátoljuk a folyamatos támadásaikat a rendszerrel szemben. Sosem értettem, miért kell a társadalmat címkékkel ellátni, és ha valaki nem ért egyet, azokat azonnal likvidálni.
Erre képeznek ki bennünket, hogy ész nélkül kövessük a rendszer parancsait és ártatlan embereket zárjunk börtönbe, csak azért mert nem hajlandóak a kormánynak engedelmeskedni. Nekem sem volt más választásom, így döntenem kellett vagy pedig kitagadott volna az apám, de én az öcsémmel kötött egyezségemhez tartottam magamat. Napokat lődörögtem az utcán, már-már olyan volt, mintha én is számkivetett lennék, amikor Sam rám talált és segített. Azt mondta mindenképpen döntsek, még ha nem is támogatom ezt a fajta kormányzati formát, mert ha nem teszem nincs sok időm hátra. Így vele tartottam ide, ehhez a kiképzőegységhez.

Most pedig minden fenekestül felfordult, nekem csatlakoznom kell egy átlagos csoporthoz, ami talán majd felkészít, mármint, ami gyakorlati oktatást illeti. Vagy pedig megöl. A csoport oktatója egy pszichopata, akinek nincsenek érzései, csak a düh vezérli. Nincs más választásom, vagy ez, vagy pedig Sam.
Minden normális ember Samet választaná, de ha vele vagyok, soha nem fogom tudni elfelejteni. Tehát inkább kínzom magam és beszerzek egy-két, kék-zöld foltot.  A kiképzés e részével megvagyok, csakhogy valamilyen erőnléti oktatást fel kell még vennem, vagy nem lesznek meg a szükséges pontszámaim, melyek kellenek a kiképzés befejezéséhez. Természetesen ezeket a szakokat, mind Szamanta oktatja. Teljesen nem tudom elkerülni, de legalább nem egész napokat töltök a társaságában.
…
A hatalmas fejfájás és a hányinger nem a kedvenc párosításom, ma reggel mégis a társaságomat élvezik. Borzalmasan érzem magam, nem szabadott volna innom és nem szabadott volna Sammel sem beszélnem. A csoportkiképzés pedig rémes lesz, érzem és nagyon jók a megérzéseim. – mondtam kétségbeesetten a legjobb barátnőmnek, Jocelynnek. Ráadásul még téged is belerángattalak.

-Most már teljesen mindegy Al, akkor is megtettem volna, ha…
Nem volt ideje befejezni a mondatát, mert Konor Fisch belépett a tornaterembe és mindenki egyből elhallgatott.
-Hello mindenkinek! Ma két új társat kaptunk szerény kis csoportunkba, bár gőzöm sincs miért döntöttek így, de ha már így alakult nézzük meg mit is tud az egyikőjük – mondta mindenkinek, majd felém nézett.
-Úristen ez ki fog nyírni. – súgtam oda Jonak. Ő pedig rémült arckifejezését igyekezte palástolni és  megnyugtatni engem, hogy semmi rossz nem fog történni. 
-Igen, gyere csak Alexis, te vagy a szerencsés, aki ma összemérheti erejét… mondjuk, ki legyen az ellenfeled… lássuk csak… legyen Jeremi.
-Gyere ide Jeremi!
Ijesztő csend lett a teremben, mindenki tudta, hogy ennek nem lesz jó vége. Jeremivel utáljuk egymást mióta világ a világ. Folyamatos harcban állunk és mellesleg ő küzd a legvadabbul és legsportszerűtlenebbül az egész iskolában. Mindketten tudjuk, hogy nem vagyok olyan szinten, hogy egyáltalán megvédeni meg tudnám magamat Jeremivel szemben és ezt Konor is pontosan tudta.
-Remek! Győzzön a jobbik!- mondta Konor majd lelépett a szőnyegről és a kispadra ülve várta a fejleményeket.
-Szia Alex! Most végre megmutathatod, mit tudsz, bár jobb lesz, ha inkább csak túléled valahogy, mert laposra foglak verni – súgta oda nekem úgy, hogy rajtunk kívül más ne hallja meg.
Aztán a semmiből előkerülő lábával akkorát rúgott a bordámba, hogy az összes levegő egyből kiszaladt belőlem és csillagokat látva a szivacsra zuhantam.
-Hu, ez nem volt valami erős kezdés Alexis – mondta Konor, továbbra is a kispadról. Állj fel és legalább valami próbálkozást imitálj.


Feltápászkodtam és kivédtem a következő ütést, amivel a combomat célozta meg. Esélyem sem volt bármilyen támadást kezdeményezni, folyamatosan sorozott az ütéseivel és egyre nehezebben tudtam koncentrálni, hogy kivédjem őket. Egy kósza ütést bevitt a jobb szemem alá, amitől pár másodpercen át, azt sem tudtam hol vagyok. A következő pillanatban, már lendítette is a lábát, hogy ugyanazt a pontot rúgja meg, mint a legelső lendítése alkalmával. A fájdalom pár pillanat alatt szinte elviselhetetlenné fokozódott, a földre zuhanva, levegőért kapkodva küzdöttem, hogy el ne ájuljak a fél iskola előtt.

-Jól van elég lesz Jeremi, hát Alexis veled lesz még mit gyakorolnunk, Jocelyn segíts ki innen, mert láthatóan nem elég erős ahhoz, hogy ezt egyedül megtegye – mondta Konor megalázóan, majd pedig hátat fordítva nekem, elkezdte magyarázni a tananyagban következő ütéssorozatot a többieknek.
Jocelyn felsegített és az öltözőbe vonszolt. Végre némi levegőhöz juthattam és lerogytam azonnal a padra.
-Alex jól vagy? Nagyon rosszul nézel ki. Ezt nem úszhatja meg szárazon Konor, ilyet nem tehet, nincs joga hozzá. – mondta Jocelyn felháborodva
-Joga éppenséggel van. Pontosan tudja, hogy semmit nem fogok szólni senkinek, mert akkor elkezdenék bolygatni, hogy miért nem Sammel készülök fel. És ezért te sem fogsz semmit mondani.
-És ezt csak úgy elfelejted? Holnapra mindenki tudni fogja, hogy Jeremi majdhogynem agyonvert! Hogy szeretnéd eltitkolni ezt Sam elől. Nem fogja hagyni és jól is teszi.
-Jo, ezzel most nem segítesz nekem, ugye tudod? Kérlek, még van egy órám, hogy összeszedjem magam, mielőtt Sammel lesz tréningem. 
-Mit fogsz mondani neki a monoklidról? – kérdezte Jo karba tett kézzel.
-Mit tudom én, erre ráérek agyalni, akkor, amikor rákérdez.

Egy óra mondhatni semmire nem volt elég. Gyorsan letusoltam és lejegeltem a monoklimat valamint bordámat is igyekeztem megfelelően ellátni, több-kevesebb sikerrel. Egyelőre, még csak piros volt és a háromszorosára duzzadt, de reméltem, addig nem leszek rosszul, míg Sammel vagyok. Elég nehezen tudok így levegőt venni, de majd valahogy megpróbálom eltusolni, csak nem lehet olyan nehéz, gondoltam és az erdő felé indultam, ott volt egy tisztás, amin gyakorolni szoktunk. Tudtam, hogy ma ketten leszünk, mert a többiek terepversenyre neveztek be és az edzés elmarad nekik. Gőzöm sem volt, hogy leplezzem a történteket, két lépés után már a hányinger kerülgetett és nem a tegnap esti sörök miatt. Ez épp elég kemény lesz így is, nem még ha, elájulok.

-Hello – köszöntem, mikor megálltam a tisztás közepén és igyekeztem nem furcsán venni a levegőt, bár minden egyes apró lélegzetvételnél meg akartam halni.
-Szia – mondta Sam és felém nézett a nyújtásból.
-Szép a monoklid, hol sikerült beszerezned? – kérdezte, mintha egyáltalán nem érdekelné a dolog, pedig pontosan tudtam a nézéséből, hogy érdekli.
-Nekimentem az ajtónak – válaszoltam rá sem nézve, majd szép lassan elkezdtem nyújtani, míg már levegőt sem igazán kaptam. Ő felállt a nyújtásból és azt mondta:
-Szép nagy ajtó lehetett.
-Az volt. – válaszoltam, bár nyilvánvaló volt, hogy nem vette be az ajtóval való találkozásomat.
-Remek, akkor kezdjük először egy laza kis bemelegítő futással a szokásos útvonalon jó? Én is megyek veled, szóval tartsd a tempót.
-Rendben. – válaszoltam. Ő pedig elindult az ösvényünk irányába. Ötven méternél már forgott velem a világ, mikor hátranézett rám, igyekeztem nem az oldalamra szorított kézzel futni. Alig bírtam már sétálni is, így eléggé lemaradtam. Ő hátra sem nézve kérdezte:
-Jól vagy Alex?
-Persze – hazudtam. És abban a pillanatban, mikor elhagyta a szó a számat a föld vett egy 360 fokos fordulatot, így egy fának kellett támaszkodnom. Nem sikerült megtartanom magamat, a földre zuhantam, pont a kétes bordarészre. Ekkor ért oda Sam és azonnal leguggolt mellém, majd maga felé fordított, kihúzva ezzel a gazok közül. Hangosan felnyögtem és egy csomó földet markoltam meg a kezemmel, hogy valahogy tompítsam a fájdalmat.
-Alex mi a történt? – kérdezte rémülten. 
-Semmi – nyögtem az oldalamra szorított kézzel és inkább kevesebb levegőt vettem, hogy ne szúrjon annyira az érintett terület.
Sam egyből felrántotta a pólómat és hangos szisszenéssel jelezte, hogy nem nézhet ki fényesen, amit lát. Utána mondott még valamit, de azt már nem hallottam, a visszatartott levegőtől elájultam.

Egy ismeretlen szobában ébredtem fel, de pontosan tudtam hol is vagyok valójában. Sam szobájában voltam, éreztem az illatát a paplanon, a párnán és mindenhol a szobában. Nem kellett hozzá kinyitnom a szemem, hogy tudjam, ott ül az ágy mellett és figyeli minden egyes rezdülésem. Levegővételkor ugyan már nem szúrt elviselhetetlenül az oldalam, azonban még mindig éreztem tompán a fájdalmat. Ha belegondolok, hogy ölbe hozott ide a szobájába, nem inkább nem gondolok bele, mert akkor nem lesz erőm elkerülni és még jobban belé fogok szeretni, ha pedig férjhez megy, akkor apró darabokra fog törni a szívem, és már soha nem leszek a régi. Ezt nem mondhatom el neki, nem nehezíthetem meg még jobban a dolgát, így is épp elég macerás az élete. Hiába nem nyitottam ki a szemem, rájött, hogy magamnál vagyok és megkönnyebbülve szólalt meg.

-Tudom, hogy fenn vagy, hiába akarod eltitkolni.
Felpillantottam rá, és féltem attól, vajon mi fog most következni.
-Értem én, hogy nem akartad nagydobra verni, de mégis, hogy jutott eszedbe, hogy ne szólj, és ráadásul ne vegyél levegőt? Valamint az is nagyon érdekelne, hogy sikerült bordazúzódást beszerezned? – kérdezte karba tett kézzel és bosszúsan hátradőlt a széken.

Ülő helyzetbe tornásztam magam, felhúztam a pólómat, hogy megnézzem a sérülésemet illetve, hogy némi időt nyerjek. Hangosan felszisszentem, mikor megláttam a véraláfutások raját a bőrömön. Szamanta az összezúzott területre helyezett egy jeges zacskót és ez egyik kezével odaszorította, a másikkal, pedig megtámasztotta magát a combomon.

-ÖÖ… köszönöm. – mondtam totálisan zavarban. Fogalmam sem volt, hogy magyarázzam el, egyáltalán el kellene magyaráznom vagy csak álljak fel és hagyjam itt. Idehozott, tehát tartozom neki, legalább az igazsággal. Vagy mégsem? Megsértett és haragszom rá.
-Szívesen – mondta mosolyogva. Tehát, hogy sikerült beszerezned? – kérdezte még egyszer.
-Ő. Tudod, a nálad négy évvel fiatalabbak még nem olyan megfontoltan közlekednek, mint te. – mondtam neki sértődötten.
Azonnal felpattant a székről, idegesen az ablakhoz sétált közben, dühösen nézve rám.
-Ne csináld ezt velem, kérlek! – mondta frusztráltan – Este még csak három volt- fújt bosszúsan. Nem most jöttem le a falvédőről. Erősen kétlem, hogy ilyen sebet okoz, ha nekimész egy ajtónak.
-Hát úgy gondoltam változtatok rajta, végtére is még nem múlt el a születésnapom. – válaszoltam makacsul, kihagyva a tényleges választ.
-Szóval mi történt? – kérdezte mérgesen
-Semmi – mondtam neki továbbra sem engedve.
-Istenem Alex, néha olyan gyerekesen tudsz viselkedni!
-Tusé! Hát lényegében még gyerek vagyok nem?! – ezzel a mondattal az elevenembe talált. Nagyon fájt, hogy ezt mondta, de nem mutattam ki, legalábbis igyekeztem tudomást sem venni róla és feltápászkodtam az ágyáról, majd az ajtó felé indultam, az oldalamra szorított kézzel.
-Most meg hova mész?
-El.
-Persze szívesen, örülök, hogy segíthettem! A fenébe is jegeld még! – kiáltotta utánam

Hallottam a mondatát, de nem adtam rá lehetőséget, hogy utánam jöjjön. Bevágtam az ajtót és kisétáltam az épületből. Még sosem voltam a szobájában, habár ugyan abban a koleszépületben lakik, mint én és néhány társam. Nem messze van magától az iskolától egy hatalmas telken. Mellettünk még három ugyanilyen épület található, pontosan ugyanúgy berendezve és felosztva, mint a miénk. Mindegyik lakókörletben egy tanár van emeletenként, amilyen szerencsém van, természetesen a miénkben lakik Sam.  Rendkívül jól harcol és oktat, pedig még csak 24 éves, hát végtére is nem a semmiért bíztak rá egy egész lakókörletet. Szemmel kell bennünket tartania. Mindenki tudja, hogy mi vagyunk a legjobb csapat. A riadóknál mi vagyunk legelőször a kiképző helyen, így senki nem piszkálja őt, amíg jól végzi a munkáját. A vezetőség teljesen meg van elégedve vele, pedig ha tudnák, hogy ő is pontosan annyira utálja a rendszert, mint én.


Dühös voltam mindenkire, dühös voltam Jeremire, dühös voltam Samre és dühös voltam magamra is. Belöktem az étkező ajtaját, mert már ugyancsak éhes kezdtem lenni és gondoltam vacsora közben megpróbálok lehiggadni. Ma már nem volt több órám és kezdődött a hétvége, amikor nincsenek óráink és mi rendelkezünk az időnk többségével.

Miközben vártam a soromra az étkezőben, Jeremi és a bandája jelent meg. Már előre röhögtek és felém mutogattak. Láttam Jocelynt a szokásos asztalunknál, ingatta a fejét, jelezve, hogy nehogy valami hülyeséget csináljak.
Mögém érve hátulról az előttem lévőnek löktek, majd hangos röhögésbe kezdett az egész banda, mert felszisszentem a fájdalomtól.

-Huu bocsi Alex, direkt volt – röhögte Jeremi. Hogy érzed magad, kissé megverten nézel ki, akarom mondani leverten. – folytatódott a röhögés, én pedig próbáltam visszafojtani a dühömet és hátra sem fordultam.
-Tudjuk ám, hogy a csajokra buksz – mondta röhögve Jeremi egyik barátja – jól érzitek magatokat este Jocelynnel hmmm?? – további nevetés – én pedig már kezdtem nagyon besokallni. Egyre nőtt bennem a feszültség, és az elektromosság már szinte érezhetővé vált.
-Oha Alexis felhúzta magát, szinte már füstölög – húzott tovább Jeremi.  Pedig még a legjobb részt nem is mondtuk neked, most csiripelték a madarak, hogy valaki, kifeküdt edzés közben, mert elvertem. – mondta röhögve

Ekkor szakadt el a cérna nálam. A kezemben lévő tálcával lendületből akkora pofont kevertem le Jereminek, hogy az átesett az egyik idióta barátján és a padlón kötött ki. Egyből felpattant és az öklével rontott rám. Nagy slunggal zuhantunk neki az egyik étkezőasztalnak, a tömeg pedig hangos kiabálásba kezdett. Sikerült behúznom neki egyet, amitől kissé megtántorodott, nekem pedig reccsent egy hatalmasat a kezem. Teljesen elborult az agya és akkorát bemosott nekem, hogy lefejeltem az utunkba kerülő asztal sarkát, amitől ismét csillagokat láttam. Még időm sem volt felkelni, amikor leszorított a földre és ütni-verni kezdtük egymást, nem védve magunkat, csak az számított, hogy a másiknak fájjon. Ekkor érkezett meg Szamanta és dühösen tépte le rólam Jeremit, ő pedig köpni-nyelni nem tudott, csak állt tanácstalanul, míg az én számból egy apró vércsík kezdett el folydogálni.

-Jeremi azonnal jelentkezünk a tanácsadódnál és beszámolunk a történtekről – mondta higgadtságot erőltetve magára. Te nem az én körletembe tartozol, de, ha még egyszer verekedésbe kezdesz az étkezőbe, annak súlyos következményei lesznek. – szűrte ki a szavakat a fogai között
-Alexis, te pedig haladéktalanul menj a gyengélkedőbe, Jocelyn kérlek, segíts neki. – mondta rám sem nézve, majd kifelé indult Jeremivel.

Jocelyn egyből odafutott hozzám és felsegített. Az asztallefejelés hatására még mindig rettentően szédültem és az ajkamból is dőlni kezdett a vér. Átkarolt és kiaraszoltunk az étkezőből, a gyengélkedő irányába.
-Úristen, hogy nézel ki, ezért most nagyon meg fogod kapni a magadét Al. – mondta Jocelyn aggódva
-Csak érjünk már oda, mindjárt rosszul leszek – nyögtem neki.
Pont ennél a mondatnál ért be minket Szamanta.
-Köszönöm Jocelyn, hogy segítettél, innentől átveszem. Nyugodtan menj vissza vacsorázni. – mondta kedvesen
Jocelyn pár másodpercig még vívódott, de aztán elengedett. Közben én a falnak dőltem, hogy megtámasszam magam. Adott egy puszit és azt mondta, hogy majd meglátogat. Én biccentettem, ő pedig elment.
Szamanta még mindig rettentő dühösen fogott át, hogy a kórházi részre kísérjen, nekem pedig nem volt más választásom, mint ránehezedni, mert minden erő elszállt belőlem.

Sam szinte remegett a dühtől, így igyekeztem különösebb pisszenés nélkül botladozni.

-Kivettelek Konor csoportjából és velem fogod befejezni a kiképzést, akár tetszik akár nem. Mivel te nem voltál hajlandó elmondani, ezért mástól kellett megtudnom, hogy miért voltál rosszul két órája. – mondta visszafojtott hangon, ami azt jelezte, hogy rettentő dühös rám. Konor egy vadbarom és a kiképzési stílusa is az, nem is tudom, hogy jutott eszedbe, hozzá jelentkezni, amikor pontosan tudtad, hogy nem bír téged. Jeremi csak egy hülye eszköz a kezében, amit arra használ, hogy felbosszantson, és láthatóan remekül sikerül neki.
-Sam rossz…
-Egyáltalán nem vagyok kíváncsi a kifogásodra Alex – most nagyot csalódtam benned, és remélhetőleg leszel szíves elmondani, hogy mégis mi történt az imént az étkezőben!

Az előbb csak annyit akartam mondani, hogy Sam rosszul vagyok, de belém fojtotta a szót, így ki kellett bírnom még pár másodpercig. Rettentő szédülés jött rám és már szinte hármat láttam Samből. Nem sikerült semmire sem válaszolni, mert összeestem Sam karjai között.

Kis idő múlva a gyengélkedőben tértem magamhoz. Érzéstelenítést kaptam és Karl, az intézet orvosa éppen a felszakadt homlokom összevarrásán fáradozott.

-Meg is vagyunk- mondta és egy újabb jégcsomagot nyomott a kezembe, hogy jegeljem a számat is, mert be fog dagadni.  Majd még beszélünk kölyök, most bajban vagy – súgta a fülembe és minden további szó nélkül sétált ki a kórteremből.
Odaszorítottam a szám széléhez a jeget és hátradőltem az ágyban, mert semmi erőm nem volt a fejmosást ülve végighallgatni. Még mindig szédültem, habár az érzéstelenítő miatt, már nem éreztem az ütések helyét.
-Fáradt vagyok kimerült és agyonvert, szóval minél előbb elkezded, annál előbb aludhatok el. – mondtam neki sértődötten
Ellökte magát az ajtófélfától, amit ez idáig karba tett kézzel támasztott. Odavágott egy széket az ágyam mellé és ráült.
-Mint említettem velem fogod befejezni a kiképzést. Most pedig elmondod mi történt az étkezőben. – közölte ellentmondást nem tűrő hangon
Hangos nyögéssel fejeztem ki nemtetszésemet.
Szemétkedni kezdtek. Mondták, hogy jól szórakozom esténként Jocelynnel, meg hogy kidőltem az edzéseden.

-És?
-Nekimentem a tálcával.
-Hogy mit csináltál? – kérdezte meglepődve
-Jól hallottad. – mondtam és a jeget az éjjeliszekrényre dobtam
-Odavágtál egyet Jereminek egy tálcával? – kérdezte és nem bírta tovább visszafojtani a nevetést. – Most már értem, miért lilult annyira az arca.
-Ez nem vicces! – mondtam már én is mosolyogva – Nézzük a jó oldalát, legalább ő rosszabbul néz ki, mint én.
-Arra nem vennék mérget, de nem áll jól neki lila arc. – válaszolta Sam.
-Miért, nekem jól áll?
-Erre a kérdésre nem válaszolok. – mondta, miközben éppen menni készült
-Most hova mész?  Ennyi volt a nagy fejmosás? – kérdeztem hitetlenkedve
-Pihenned kell, és nem tudok úgy kiabálni veled, hogy összeverve fekszel egy kórházi ágyon. – felelte. Odasétált hozzám, lassan végigsimított az arcomon, rakoncátlan szőke tincsemet a fülem mögé tűrte és egy puszit adott a homlokomra, majd a fülembe súgta:

-Vigyázz magadra, mert nem élném túl, ha történne veled valami. – Az ajtó irányába sétált minden további szó nélkül, mire nem bírtam megállni és utána szóltam.
-Össze fogod törni a szívem. – suttogtam és lehajtottam a fejem, abban reménykedve, hogy nem hallotta meg. De meghallotta.
Nem fordult hátra csak az ajtófélfának döntötte a homlokát.
-Ezért kell elfelejtened, mert ha nem teszed, még rosszabb lesz. Az óráimon kívül nem fogunk találkozni és beszélgetni, a hálókörletes közös filmezést pedig majd kihagyom.
-Ezt nem teheted velem Sam. – mondtam teljes hévvel ellenkezve
-Sajnálom, igazad volt, abba kell hagynunk – felelte szomorúan és kiment az ajtón
-Nem csináltunk semmit, Szamantaaaa!! – kiáltottam utána kétségbeesve.
A szívem, mintha ki akart volna szakadni és pokolian fájt. Pár másodpercen belül már csorogtak is le a könnyeim és megállíthatatlan zokogás tőrt rám. Ekkor jött be Karl.
-Alex, meg kell nyugodnod vagy a varratodat újra kell öltenem. – mondta miközben felém nyúlt, én pedig elütöttem a kezét.
-Menj innen Karl! – bőgtem tovább az oldalamra fordulva
Megkerült és egy injekciós tűt hozott magával
-Ettől, majd megnyugszol és fogsz is valamit pihenni. Holnap már semmi bajod nem lesz. Aludj Alex. – mondta és beadta a nyugtatót, én pedig mély álomba zuhantam.