Egy asszony naplójából - Őszi eső

Ültem reggel az ablak előtt. Lassan hintáztam a hintaszékben, a radiátor mellettem, kellemes meleget ontott. A macska mély álomba merült az ölemben. Jó volt benn a meleg szobában. Kint zuhogott az eső. Reggel óta megállás nélkül esett. Úgy, mint azon az októberi napon. Sosem fogom elfelejteni.

Vásárolni voltunk Laci meg én. A kocsival csak két sarokkal odébb tudtunk parkolni, így futva tettük meg az utat a csomagokkal a zuhogó esőben. Teljesen eláztunk. Beálltunk a kapualjba, és Laci a kapukilincsre akasztotta az egyik szatyrot, hogy elő tudja kotorni a kulcsát. Hajából a víz arcára csöpögött. Idegesítette. Átkotorta a zsebeit.
- Nincs, a fene vigye el, már megint otthon hagytam! – dühöngött. Persze gondolhattam volna, hisz én zártam. Oda adtam neki a csomagjaimat, és a táskámba nyúltam a kulcsomért. Közben kabátom, amelyet a kocsinál csak magamra kaptam, és nem gomboltam be, szétnyílt. Fáztam, így melltartó nélküli melleim nekifeszültek a blúzomnak. Kedvesem beharapta az ajkát, láttam, hogy tetszik neki a látvány.
- Szép vagy – mondta, és közben csillogott a szeme.

Meg lett a kulcsom, bementünk, majd egy trappban föl a másodikra. A lakást kinyitva kellemes meleg csapott meg. Beléptünk az előszobába. Letettem a szatyrokat, és a kabátomat levéve, felakasztottam. Laci még mindig az ajtóban állt, és nézett. Nézte a vizes hajamat, a nedvességtől csípőmre, fenekemre tapadt nadrágomat, és a hidegtől meredező melleimet. Aztán odalépett hozzám, és hosszan megcsókolt. Nem ért hozzám, csak a szája. Tudtam, hogy mi következik. Két kezével megfogta blúzomat, és már reccsent is. A gombok szanaszét repültek, melleim pedig nekinyomódtak a mellkasának.
- Fázom - nyafogtam, pedig mindennél jobban kívántam, hogy folytassa. Lerángatta rólam blúzom maradványait, és simogatni kezdte a melleimet. Letérdelt és a hasamba fúrta arcát, miközben mellbimbóimat morzsolgatta kezével. A falnak dőltem, és vizes hajába túrtam. Felkapott, és bevitt a nappaliba. Lefektetett a kanapéra, és lerángatta rólam a nadrágot, a harisnyát, közben meztelenné váló lábaimat puszilgatta, nyalta. Aztán felállt, és remegő kézzel, gyorsan ő is levetkőzött. Fallosza zászlórúdként tört elő gatyája alól. Aztán lábaim közé fúrta vizes haját. Finom csókot lehelt a bugyimra, majd egy rántással letépte rólam. Tudta, imádom, ha ilyen.

Egyik pillanatban hihetetlenül gyöngéd, aztán szenvedélyesen durva. Széttártam lábaimat. Láttam, hogy kikerekedik a szeme. Odanyúlt a csiklómhoz, és végighúzta tenyerét rajta. Beleremegtem. Aztán merev farkát megfogva, dörzsölni kezdte vele csiklómat, szeméremajkaimat. Csókolóztunk. Szenvedélyesen, egymás száját betöltve. Aztán kifulladva államba harapott. Szerszámával még mindig barlangom bejáratát dörzsölte, mely egyre nedvesebb lett. Makkját belém tolta, és úgy maradt. Tudta, hogy felizgat ez az állapot. Tenyerével végigsimított mellemen, hasamon, úgy, hogy szinte hozzám sem ért. Mintha finom, puha szőrmében feküdtem volna. Lábaim nyakába vette, és lassan, finoman belém tolta szerszámát. Felnyögtem, és láttam szerelmes pillantását. Bennem maradt, nem mozdult.
- Szerelmem, napsugaram, csillagom. – súgta fülembe, és minden szó után lehelet finoman meg csókolta a fülemet. Aztán a melleimet kezdte el csókolgatni. Éreztem, ahogy nedvem lecsurran a combomon. Őrülten kívántam már, hogy mozogjon bennem. Megmozdítottam csípőmet, de ő mellemmel teli szájjal suttogta: - Még ne, kérlek, még ne! – kezét remegve húzta végig csípőmön. Közben nyelvével nyakamon megtalálta azt a pontot, melyet, ha nyalogatott, teljesen megőrjített. Szememet becsukva élveztem tapintását. Nem mozdultam, csak hátát simogattam lassan, gyöngéden. Vizes haja néha - néha felhevül bőrömhöz ért, ilyenkor testemen átcikázott a gyönyör.

Aztán megmozdult bennem. Lassan, szinte alig észrevehetően, a gyönyörrel együtt. Szemem megtelt könnyel, és végigcsordult arcomon. Lecsókolta.
- Szeretsz? – suttogta, és választ sem várva: - Igen, tudom, érzem – mondta, és minden szónál újra és újra megmozdult. Lihegve mondtam: - Igen! Igen… - Hosszan, mindent bejárva mozogott bennem. Megtalálva bensőm minden titkos porcikáját, és keménységével cirógatott bent úgy, mint kívül kezével és szájával. Akartam, kívántam, mint még soha. Beleringatott az extázis bölcsőjébe, és én ismét átéltem talán a születés csodáját? Nem tudom, de a halálét biztosan. Lihegve, sikoltva kapkodtam a levegő után, és éreztem, hogy Ő vigyáz rám. Arca átszellemült lett, szeme itta gyönyöröm rezdüléseit. Ujját kiszáradt számhoz érintette. Ajkaim szétnyíltak, és Ő közéjük nyúlt. Jólesett. Már Ő is zihált. Fejét hátra vetette, és egyre gyorsabban járt bennem kőkemény szerszáma. Egy hatalmas lökés után éreztem, hogy vulkánja belém lövell. Ó, Isteni boldogság! Mennyire szerettem ezt! Zihálva, szívdobogva rogyott rám. Átölelt, és én átöleltem. Arcomat vállába fúrtam, és csak szorítottam. Kint pedig kopogott az őszi eső.

Felriadtam ábrándozásomból. A macska felébredt ölemben, és nagyot nyújtózott. Leugrott, nyávogott. Éhes. Fölálltam, és kimentem a konyhába. Tálkába konzervet raktam, és letettem dörzsölődő cicának a kőre. A hűtő ajtajában vörösbor. Töltöttem egy pohárral, és leültem az asztal mellé. Csöndes minden. Hiányzol!