Csak Ő

Normális életem van. Átlagos lány 180 cm magas, 80 kiló, hosszú barna haj és persze szemüveg. Átlagos, de szép házban élem mindennapjaimat. Boldog párkapcsolatban élek, mondhatni egy teljesen átlagos már-már unalmas életem van. Egészen mostanáig ugyanis pár hónap alatt az életem teljesen a feje tetejére állt. Hogy miért is? Inkább kezdem az elejétől, hogy ti is megértsétek. A nevem Emily, és ez az én történetem.

-Siess már Chris, el fogunk késni! - kiáltottam Chrisnek.
Hihetetlen módon viszont Chrisnek több idő kellett elkészülni, mint bármelyik nőnek, akit valaha is ismertem. Minden reggel ez folyt, Chris későn kelt fel és nem készült el időben. Viszont a ma reggel más volt mint a többi, ugyanis új munkahelyem első napjára készültem volna, ha Chris szokás szerint nem tököl.
-Siess már, el fogok késni az első napomon!
-Jövök már, nem kell pánikolni! - ordibálta, majd leszaladt a lépcsőn.
Kék öltönynadrágot viselt, amihez fehér inget vett fel és barna cipővel hozta összhangba szerelését. Haja tökéletesen belőve szokás szerint. Talán a kinézetével vett le a lábamról 3 évvel ezelőtt, amikor megismerkedtünk. Azóta is meghitt párkapcsolatban éltünk, viszont össze is költöztünk. Chris sikeres mérnök volt és nagyon büszke voltam rá. Mindene megvolt hogy bármilyen nőt megkaphasson magának. Viszont neki nem kellett senki más, csak én. Hihetetlenül szerencsésnek éreztem magam hogy egy olyan kedves, okos és nem mellesleg romantikus férfit nevezhettem a lelkitársamnak.
Első munkanapomat kezdtem egy új ügyvédi irodánál. A város egyik leghíresebb és legsikeresebb irodájáról volt szó, és szerencsésnek éreztem magam, hogy bekerülhettem a legjobban közé. Megérkeztem, leparkoltam a kocsimat mielőtt kiszálltam volna, még egy utolsó pillantást vetettem magamra és öltözetemre. Egy fekete felvágott szoknyát viseltem, ami kiemelte hosszú lábaimat, hozzá pedig egy egyszerű fehér inget. Ideges voltam az első napom miatt. Minél jobb benyomást akartam kelteni. Belépve az irodába a tulajdonos már várt rám. 40-es éveiben járó férfi. Enyhén kopaszodó, viszont nagyon barátságos mosollyal üdvözölt. 
-Ön bizonyára Emily Keller. Az én nevem John Green, de szólítson csak Johnak. Örülök, hogy megismerhetem.
-Részemről a szerencse Mr. Green. Örülök, hogy engem választottak erre a feladatra.
-Mint mondtam a John is megteszi. Jöjjön, megmutatom az irodáját és bele is temetkezhet a munkába. - mosolygott rám kedvesen.
Egy nem túl méretes, de mégis kényelmes irodába vezetett be. Elfoglaltam helyemet és neki is álltam a munkának. Dél körül járhatott az idő, mikor John megszakított a munkámban.
-Emily szeretném bemutatni az én egyetlen kislányomat és persze cégem örökösét Emmát. Ti ketten egy korosztály vagytok, úgy gondoltam, hogy jól jöhet egy barát. Fordulj csak bátran hozzá ,ha van valami kérdésed. Na, de megyek is, mert sok dolgom van és hagylak titeket, fecsegjetek csak nyugodtan -mondta.
John szavaiból mintha semmi nem jutott volna el a tudatomig, mert már az elején elfelejtettem figyelni. Minden figyelmemet ő kötötte le. Csak Ő.