A megbeszélés

A lábam magam alá húzva ültem a sarokban terpeszkedő fotelben. A Hold bevilágította hálószobánkat, s boldogan, ellazulva figyeltem a velem szemben elterülő franciaágyon fekvő szeretett férjem, mint szuszog fáradtan, édesdeden. Kicsit lelkiismeret furdalásom volt korábbi szex csatánk miatt, hiszen jól tudtam, alig pár óra múlva az én szeretett drágám felkerekedik, hogy újra megjárja Európa útjait. Ha minden jól megy, akkor legközelebb másfél hét múlva találkozunk ismét Fehérváron, ahová mintegy kétórai kocsikázás után viszem neki a tiszta váltásruhát és a finom hazai ízeket. Aztán egy rövid, fáradt beszélgetés után indul is azonnal… Igen. Házasságunk elmúlt 8 éve ezzel telt. Ő elmegy, én várok… Sokszor két-három hétig nem is látjuk egymást, csak telefonon keresztül tudunk kapcsolatban lenni. Azt is ugye okosan, hiszen drágák a díjak. A cég meg ugye nem száll be a költségekbe… 
Mára azonban kapcsolatunk arra a szintre jutott, hogy szeretnénk végre családot alapítani.  Férjem 33, én négy évvel fiatalabb vagyok. Mire várjunk még? Amit kellett, az egzisztenciánkat, azt összehoztuk, némi tartalékkal is rendelkezünk. Csak hát a munka… Nincs időnk, hiszen szegényem szinte nincs is itthon, vagy ha pár napot itthon tölt, akkor energiája nincsen, hogy belevágjunk komolyan…


Csak ültem ott a fotelben és pár órával ezelőtti beszélgetésünk visszhangzott fejemben.


„  - … De Tamásnak miért vannak ilyen rövid, de mégis jól fizető fuvarjai? – kérdeztem férjem.


- Meg van az oka… - válaszolta.


- De mégis mi? Te miért nem tudsz olyan sokat itthon lenni,  mint ő?


- Hagyjuk ezt! – kérte – Ő nem igazán jó példa.


- Talán közös biznisze van a főnökötökkel, vagy mi? – kérdezősködtem tovább, s ha lehet még közelebb bújtam férjemhez. Imádom, ahogy forró bőre perzsel.


- Úgy is mondhatjuk… „


Úgy is mondhatjuk… Ez a mondat nálam a teljes zavart idézte elő. Hiszen mire gondoljon ilyenkor az ember lánya? Tényleg közös biznisz, talán társtulajdonosság áll fenn, csak csendestársi formában? De akkor miért fuvarozik Tamás? Mármint, hogy miért ül kocsira és rója az utakat nap nap után?


- „És mi az a közös biznisz, ha mondhatjuk úgy is? – kérdeztem.


- Mindegy. Valószínűleg úgysem igaz.”


Valószínűleg úgysem igaz… Néhány percig forgattam magamban ezt a mondatot. Eszembe jutott valami, egy gondolat, amit azonnal el is vetettem.


- „Mi az ami „valószínűleg úgysem igaz”?


Nem válaszolt.


- Hallod? – fordultam felé.


- Hallom…


- Nem akarsz válaszolni?


- Hát… Nézd, elég érzékeny téma azt hiszem… és szerintem nem is igaz.


- Pletyka?


- Szerintem igen.


- Miért nem akarod elmondani?


- Mert csak pletyka…, és mert még a gondolat is szívszorító.”


Szívszorító… Ennél a szónál újra zavarba jöttem. Szívszorító valami fájdalmas, sajnálatos esemény, vagy valami nagyon szép dolog szokott lenni. Én viszont sem tragédiára, sem szép dologra nem gondoltam, valami teljesen más jutott az eszembe. Bár teljességgel hihetetlen dolog, elismerem, de mégis...


- „Ezt most már tényleg nem értem – közöltem férjemmel.


Ő rám nézett. Szemei hatalmas ékkövekként csillogtak a Holdfényben.


- Miért szívszorító? Hogy hogy szívszorító? – kérdeztem értetlenkedve.


- Mert szeretlek…, és egy szerelmes embernek ez igazán szívfacsaró… - ölelt magához szorosan.


Percekig csak öleltük egymást csöndesen. Aztán megszólalt beigazolva sejtelmem.


- Valószínűleg csak pletyka, de Ildikó állítólag Gergő szeretője... „


Kikerekedett szemekkel bámultam rá néhány másodpercig. Aztán újra elhelyezkedtem vállgödrében. Forgattam magamban az utolsó mondatot. Gergely, vagy Gergő, ahogy a férjem és kollégái hívják, a cég tulajdonosa és igazgatója egy személyben. Ildikó pedig Tamás, férjem egyik kollégájának és barátjának felesége, méghozzá meglehetősen csinos felesége. Hogy Ildi Gergő szeretője lenne? Jól ismerem Ildit, hiszen többször összejárunk. Ha férjeink ideje véletlenül engedi, sütögetünk valamit a kerti grillen, iszogatunk, dumcsizunk, szülinapozunk, egyszer-egyszer még strandolni is leutaztunk a Balcsira. Hogy Ildi Gergő szeretője lenne? Őszintén szólva ez ugrott be nekem is, de azonnal el is vetettem a gondolatot. Vagy legalábbis el akartam vetni. Ildi nem olyan típusú csaj… Vagy nem ismerem eléggé…


- „Ildi nem az a típus! – mondtam ki hangosan is, amit gondoltam.


- Szerintem sem. Ezért is nem akarok róla beszélni. Ez csak pletyka, mindketten jól tudjuk. Gergő valóban szereti a nőket, de neki is családja van, felelősségteljesebbnek tartom annál minthogy kockáztassa azt…”


 


Azt tudtam, hogy Ilditől nyilván nem kérdezhetem meg, mi is az igazság. Azonban ott a fotelben ülve érett bennem egy gondolat. Lehet, nem helyes, de úgy gondoltam, ha tudnék beszélni Gergellyel, s felvázolnám neki a terveinket, talán tudnánk, tudnának találni olyan megoldást, hogy Bálint, a férjem, több időt tudjon itthon tölteni és azért anyagilag se járjunk rosszabbul. A gondolatot aztán még aznap délelőtt tett is követte. Felhívtam a céget, és sikerült beszélnem Gergellyel is, aki nagyon készséges volt, és sikerült megbeszélni egy időpontot két nap múlva.


A megbeszélt napon aztán beléptem az irodaházba. Na ne tessék valami fényűző épületre gondolni. Egy a város régi Volán telepén álló hosszú épületet újított fel az önkormányzat, s a benne kialakított irodákat kiadták bérbe több fuvarozó, és egyéb más cégnek. A késő őszi, szeles időben jól esett a meleg, ami odabent fogadott. Egy lengő üvegajtón is túlhaladva hamar a férjem cégének irodáinál találtam magam. Belépve Gergely titkárnője, Erzsi néni fogadott széles mosollyal, meleg szeretettel.


- Zitácska! Juj, de régen találkoztunk! – felugrott asztala mellől, s hozzám sietett lesegíteni a kabátom.


- Csókolom…


- Miért nem látogat meg minket gyakrabban? – mondta most már halkabban, enyhén korholó, de kedves hangon, szemüvege fölött vetve rám éles tekintetét.


Erzsi néni lassan nyugdíjba vonul, de úgy mozog, akár egy harmincéves fiatal. És olyan hatalmas kedvesség árad belőle! Szinte elszégyelltem magam, hogy már tényleg régóta nem jöttem be a céghez, s így nem tudtunk beszélgetni sem. Pedig néha bizony érdemes megszívlelni a tanácsait.


- Zitácska, kérem ne haragudjon, de Gergőkénél (ezt a megnevezést csak előttünk, ismerősök előtt használta) még vannak. Tudja, üzlet… De ugye ráér egy kicsit! Iszunk egy jó forró kávét, és úgy is olyan régen beszélgettünk már egy jót.


- Ráérek, köszönöm! És a kávét is.  – mondtam mosolyogva.


Aztán beszélgetésbe elegyedtünk. A kávé tényleg friss volt, kicsit felélénkített ebben a szomorú időben. Elmeséltem Erzsi néninek, mi járatban is vagyok, hiszen mindig is megbízható embernek tartottam. Beszélgetésünk közben néha mintha árnyékot láttam volna átsuhanni kedves arcán.


- Hát eljött a magácska ideje is… - nézett maga elé aztán.


- Az én időm?? – értetlenül álltam e félhangos, szinte magának megjegyzett mondata előtt.


Ebben a pillanatban kinyílt az irodaajtó, s Gergely lépett ki egy fiatalember társaságában. Rövid búcsúzkodás után aztán kedvesen hozzám lépett.


- Jaj, elnézést kérek Zita, de kicsit elhúzódott ez a beszélgetés. Ugye nem kellett túl sokat várnia rám? – s cinkosul kacsintott.


- Nem, nem. Addig elbeszélgettünk Erzsike nénivel kicsit. Köszönöm a kávét! – fordultam aztán Erzsi nénihez.


- Szívesen, kedvesem!


- Tehát már meg is kávéztak! Néha elgondolkodom, mi lenne velem Erzsi néni nélkül! – mondta Gergely átkarolva Erzsi néni vállait.  – Erzsike, akkor mára végeztünk is, hazamehet, mást már nem várok.


- Rendben Gergőke! Akkor indulok, úgyis a kis unokáimmal találkozom ma, úgyhogy lesz dolgom elég még… Zitácska, jöjjön be gyakrabban hozzánk! – mondta rám mosolyogva, s megszorította a kezem.


Aztán Gergely invitálására beléptem az irodába. Ez egy nagyobb helyiség, valószínűleg két régebbi szoba lett egybe nyitva. Az iroda egyik felében egy hatalmas íróasztal terpeszkedik szekrények, polcok, rengeteg papír és egy hosszabb tárgyalóasztal társaságában, míg a másik felét egy hatalmas ülőgarnitúra uralja. Ott kínált hellyel Gergely.


- Tényleg elnézést, hogy megvárakoztattalak! Bocsánat a tegeződés miatt is, tudom, hogy te vagy a nő, de én az idősebb…


- Semmi gond… - rebegtem zavarodottan.


- Szóval miben segíthetek?


Néhány másodpercig magam elé nézve gondolkoztam, hogyan is kezdjem mondandóm. Aztán úgy döntöttem, hogy bele a közepébe.


- Igazából arról szeretnék beszélni önnel, hogy… tudnánk-e valami megoldást találni arra, hogy Bálint több időt tudjon itthon tölteni…


- Veled.


- Hogy…? Ja igen. – kaptam fel a fejem zavarodottan.


- Nem, nem, „… arról szeretnék beszélni veled…” – mondta mosolyogva.


- Jól van, bocsánat! Szokatlan még… - hebegtem zavartan.


- Ok. Szóval szeretnéd, ha Bálint több időt lehetne itthon. Talán terveztek valamit?


- Őszintén szólva, igen.


- Értem. – mondta erre komolyan.


- Nem hiszem. Tudod, már ide s tova 8 éve vagyunk házasok, és a családalapításig még nem jutottunk el. De most már épp ideje, hogy megtegyük a következő lépést. Ahhoz azonban arra van szükségünk, hogy Bálint többet lehessen itthon…


- Mondom, hogy értem.


- Bocs…


- Nézzük csak. Zita! Bármennyire is szeretnék segíteni, ez nem lesz egyszerű feladat. Lévén, hogy nem csak egy, de közel 40 ember munkaidejét és munkabeosztását fogja érinteni. Tudod mit? Gyere velem! – s az íróasztalához indult.


- Gyere ide mellém, innen jól átláthatod te is, miről beszélek – hívott a széke mellé engem is, amikor látta, hogy az asztal előtt megállok.


Mellé léptem, s így rálátásom adódott a monitorjára, ahol sorban zárta be az ablakokat, és nyitott újakat. Aztán magyarázni kezdett, s lassan kezdtem látni az útvonalterveket, a jelenlegi útvonalakat, szállítmányokat, az éppen mozgásban lévő kamionokat, köztük Bálintét is. Aki éppen Norvégia felé tartott Lengyelországon keresztül… A szívem elszorult, könnycsepp futott végig az arcomon. Nagyon hiányzik és, Úr Isten, csak minden rendben legyen, ne essen semmi baja! Épségben kérem haza őt...!


Amióta megláttam a Bálint kamionját jelző kis ikont a monitoron, azóta azt sem hallottam, hogy Gergely beszél hozzám.  Érintésére tértem magamhoz. Ahogy mellette álltam átkarolt, keze előbb combomra, majd csípőmre, aztán határozottan a fenekemre simult…


- … ahhoz, hogy ezen változtatni tudjak, az komoly szervezést igényel. Ehhez pedig először is meg kell beszélnünk ezt – azt.


Lefagytam. Megkövülten, elkerekedett szemekkel tűrtem, hogy simogatta a fenekem, majd lassan, de határozottan a szoknyám alá simította kezét, s immár meztelen bőröm érintette… Nem sokat teketóriázott, combom belső felén végigsimítva gyorsan elérte célpontját, és bugyimon keresztül megsimogatta vágatomat. Néhány másodpercig tűrtem kutakodó érintését, viszont amikor ujjai a bugyim alá akartak hatolni, na, akkor elöntött a düh, a csalódottság. Kezét kilöktem lábaim közül, s ugyanazzal a lendülettel lekevertem Gergelynek egy hatalmas pofont. Majd kirohantam az irodából, lekaptam kabátom az állófogasról, fel is borítva azt, és néhány másodperc múltán keserves dühvel nyomtam padlóig öreg kis Corsám gázpedálját…  Rohadt férfiközpontú társadalom…


Napokig forrt bennem a düh, a csalódottság miatti tehetetlen düh. Egészen addig, míg a megbeszélt időben találkoztunk Bálinttal végül is nem Fehérváron, hanem Szombathelyen, de már mindegy is volt, csak láthassam őt végre. Hiába töltöttünk együtt néhány órát, az elválás miatti bánat rányomta bélyegét a hangulatunkra… Ez így nem mehet tovább! Miután újra elindult, elhatároztam, hogy megpróbálom újra megbeszélni Gergellyel a lehetőségeket, hátha tanult az előző heti eseményekből, és hajlandó lesz becsületesen hozzáállni kérésemhez.


Hogy kicsit nyugodtabb legyek, csak néhány nappal később hívtam fel őt.


- Igen, tessék, X Gergely…


- Khm… Szervusz, Gergely, Zita vagyok.


- … Á igen, Zita. – felelt komoran pár másodperc múlva.


- Gergely!


- Igen…


- Szeretném…, ha újra fogadnál, és megbeszélhetnénk a kérésemet. Persze anélkül, hogy…


- Értem… Zita, gyere be, és meglátjuk, mit tehetünk…


- Mikor?


- Gyere be ma délután 5-re.


- 5-re?


- Igen, 5-re.


- De hiszen akkor már nem lesz ott senki… ha jól tudom.


- Nem jól tudod, mert én még itt leszek.


- … Rendben. – válaszoltam néhány másodperc gondolkodás után.


Reménykedtem, hogy nem azért akar egyedül fogadni, mert… Akkor megint nem jutunk semmire. És soha többé nem is állok vele szóba, de Bálintot is rábeszélem egy munkahelyváltásra, még ha az oly nehéz is manapság.


A megbeszélt időpontban érkeztem. Már a parkolóban feltűnt, hogy csak egy-két autó áll ott, feltételezem a sofőröké, akik úton vannak. Belépve aztán sejtésem beigazolódott, Erzsi néni kedves mosolya helyett csak egy üres szoba, és Gergely irodájának nyitott ajtaja fogadott.


- Szia! Gyere csak beljebb! – lépett ki Gergely az irodából.


- Szia… - mormogtam.


Lesegítette kabátom, amit aztán a fogasra akasztott, majd derekamat barátságosan átkarolva, maga előtt terelve az irodába tessékelt. Finom teaillat lengte be a helyiség levegőjét.


- Ugye megkínálhatlak egy csésze jófajta teával? – kérdezte.


- Szeretem a teát. Elfogadom… - enyhültem meg kissé.


- Sir Morton. De nem akármilyen! – mutatta felém a dobozát. – Gyümölcsös!


- Gyümölcsös?? – csodálkoztam el. – Ilyet eddig nem is láttam ebben a fajtában.


- Mert teljesen új. Pár hete hoztuk be az első szállítmányt az országba. Abból származik ez is.


- Na, már teát is fogtok fuvarozni?


- Nem fogunk, hanem már jelen idő.


- De ez nem csak simán gyümölcsös, hanem a doboza szerint ugyanúgy meg van a koffein tartalma is. – csodálkoztam tovább.


- Így van.


Kezembe nyomott egy gőzölgő csészét. Az illata szinte elbódított. Nagyon szeretem a különféle teákat, az illatuk pedig egyenesen megnyugtat. Hoppá, jutott eszembe, lehet, hogy ez a célja Gergőnek is… Gergő… forgattam magamban a nevet… jaj, már én is így hívom?! Óvatosan belekortyoltam a teába. Behunyt szemmel élveztem a számban szétáradó zamatos ízeket.


- Csinos vagy! – szólalt meg ekkor Gergő.


A bögrét még mindig az arcom előtt tartva, csodálkozva pislantottam rá. Szándékosan próbáltam úgy öltözni, hogy ne legyek kihívó kicsit sem. Skótkockás szoknyát vettem föl, ami a térdemig ér, sajnos ennél hosszabb szoknyám nincs is, illetve egy olivazöld magas nyakú garbót, hogy még véletlenül se legyek férfitekintetet hergelő blúzban. Azt már rég észrevettem, hogy egy nő akármilyen blúzt is húz magára, a férfiak könnyűszerrel megtalálják benne a nekik tetsző momentumokat… Magas sarkú cipő helyett pedig egy színben harmonizáló lapos talpú cipőt húztam, hogy még a vádlim se kapjon hangsúlyt. Még ékszereket sem vettem magamra, igyekeztem mindent elkövetni, hogy ne találjon kedvére valónak Gergő, így hát most csodálkozva álltam előbbi megjegyzése előtt.


- Öhm… köszönöm. – válaszoltam azért illendőségből.


Hosszú másodpercekig csak nézett rám. Meglepődve vettem észre, hogy többször is végigmért eme rövid idő alatt. És mindezt nyíltan, előttem nem titkolva. Az lehetetlen, hogy tetszem neki így is…


Tekintetét aztán elfordította.


- Finom a tea? – kérdezte.


- Igen, nagyon.


- Csak forró, mi?


- Igen, de ez így jó. Ezt lassan, minden ízét kiélvezve kell elkortyolgatni.


- Úgy szereted? – kérdezte félre nem érthető hangsúllyal.


- Igen, úgy… - mormogtam. Szándékosan átsiklottam kétértelmű megjegyzése fölött.


- Ezt mondom én is mindig. Lassan, kiélvezve … – tette még hozzá szintén félre nem érthetően.


Magamban elmosolyodtam. Akárhogy is, de a pár hete történtek ellenére mégiscsak egyre szimpatikusabb nekem ez a fickó.


- Tudsz nekem segíteni? – kérdeztem halkan.


- … Szerintem igen. – ült le íróasztala mögé. - Gondolkoztam. Próbálom úgy átszervezni kicsit a fuvarokat, hogy lehetőleg mások érdekei se sérüljenek. Ezt meg kell értened.


- Igen…


- Ezért kompromisszumokat kell kötni. Biztos vagyok benne, hogy mások is fognak hozzám fordulni, ha az eddig megszokott meneten változtatunk…


- Értem…


- Tudod, közel 40 ember munkájáról van szó.


- Igen, tudom… - kortyolgattam tovább a teám.


- De nem csak a munkájukról…


- Tudom…


- Az életükről.


- Igen…


- A családjukról…


- Akárcsak a miénkről… - tettem hozzá halkan.


- Pontosan… Látod, nem egyszerű dolog ez.


- Tudom, hogy nem az. De nem igaz, hogy nincs valami módja annak, hogy végre most én is, mi is változtathassunk kicsit az életünkön…


- …Ezért mondtam, hogy kompromisszum késznek kell lennünk… lenned…


Azt hiszem végre eljutott a tudatomig, hogy mire megy ki a játék. Hosszú hallgatásba burkolóztunk. Egyre másra cikáztak a gondolatok a fejemben. Gergő közben a monitorjába temetkezett, úgy tűnt, nem ront ajtóstól a házba, mint pár hete, hanem engedi, hogy végiggondoljam a dolgokat, ráadásul egy finom tea mellett, s elég időt hagy rá, hogy én hozzam meg azt a döntést, amitől, kicsit paradoxon, de legalábbis a közeljövőnk függ. Vívódtam. Menjek, vagy maradjak. Ha maradok, akkor sem biztos, hogy úgy történnek majd a dolgok, ahogy szeretném. Ha elmegyek, akkor viszont biztos, hogy hiába való volt minden, nem változik semmi, Bálintot kell rábeszélnem a váltásra. Hirtelen Ildi jutott az eszembe. Most már tudtam, hogy nem pletyka, amit beszélnek róla. És esete azt is sejtetni engedte, hogy a Gergővel „megbeszéltek” nem a levegőbe szólnak. Hiszen náluk is működik. Ezt jól tudom…


Letettem a bögrét az asztalra. Majd megkerülve azt Gergő mellé álltam, és csendben figyeltem a monitorját. Csupán pár másodperc kellett, hogy észrevegyem az ismerős jelet Anglia digitális térképén. Azonnal levágtam, hogy Gergő pontosan tudja, mit kell tennie, mit kell nekem mondania, és mutatnia ahhoz, hogy elérje célját.


- Nos? – nézett fel rám kérdőn.


E percben nem tudtam volna megszólalni. Csak kissé előrehajolva megtámaszkodtam az íróasztalon. Küzdöttem a sírással. És igyekeztem magamban előre bocsánatot kérni a döntésemért.


Gergő lassan hátratolta a székét, majd hallottam, hogy felállt. Pár percig nem történt semmi. Aztán megéreztem, hogy hozzám lép, és magához húzott. Ahogy hátulról átölelt finoman, egyik keze a mellem érintésével a vállamra simította, s éreztem amint beszívja hajam illatát… Fejem a kezére hajtottam, s ő megérezte arcomon végigcsorduló könnyem. Ujjával igyekezett felitatni.


- Ne sírj. Nem fogod megbánni. – suttogta a fülembe.


Aztán gyengéden kényszerített, hogy támaszkodjam vissza az asztalra. A következő pillanatban garbóm már húzta is ki szoknyámból, s keze a meztelen bőrömet érintette. Végig simította hátamat, így garbóm följebb csúszott. Forró kezei egy másodpercre sem pihentek, s megállás nélkül simogatták hátam, derekam és a hasam. Behunyt szemmel, könnyeimmel küszködve élveztem finom érintését. Merthogy gyengéd volt, nagyon gyengéd. Egyik pillanatban élveztem érintését, a másikban undorodtam tőle. Amikor kezei a melltartómra simultak, s megmarkolta melleim, akaratom ellenére halk sóhaj hagyta el a szám. Ugyanebben a pillanatban megéreztem kemény férfiasságát a fenekemnél. S még valamit. Az elmúlt percekben nemcsak Gergő izgult fel, de én is jó úton haladok…


A következő másodpercben már arra eszméltem, hogy míg egyik keze a mellemet gyúrja, ami időközben kikerült a kosarából, addig a másik sem tétlenkedik, hanem szoknyám alatt a combom simogatja … majd bugyim … és már benne is van. Ösztönösen nagyobb terpeszbe álltam, ahogy ujjai a csiklóm felé kutakodtak. Halkan sóhajtottam, amikor rátaláltak …


- Ez igen! – mondta elégedetten, amikor egyik ujja végigsiklott pinusomon.


Szégyenkezve éreztem én is, hogy puncim csupa nedv… Következő pillanatban az ujja belém merült. Erre már halkan felnyögtem.


- Az előbb még sírtál… De már tudod, hogy élvezni fogod minden percét…-


Ujja ütemes mozgásba kezdett nedves hüvelyemben. Aztán társult hozzá még egy, így már kettő dolgozott bennem, miközben másik kezével tovább gyúrta mellem, s keményedő bimbómat csavargatta. Kinyitottam szemem, de el kellett fordítanom fejem, hogy ne lássam a monitort, s azon a hajthatatlanul villogó kis jelet. Ujjait úgy mozgatta bennem, hogy közben csiklómat is folyamatosan ingerelte. Eredményeképpen alig bírtam tartani magam, csípőm ösztönös, önálló mozgásba kezdett. Sóhajtoztam, élveztem munkálkodását. Felötlött bennem egy régebben olvasott cikk, miszerint a Gergő korabeli (azt nem mondom, hogy apám lehetne, de úgy tíz-tizenöt évvel biztos idősebb nálam), igényes pasik szeretnek játszani a fiatalabb nők testén, akárha hangszerrel tennék. Igyekeznek minél tetszetősebb hangokat kicsalogatni a nőből. Hát megtapasztaltam, miről is írtak. Gergő úgy irányította élvezetemet, ahogy akarta. Szemérmetlenül élvezte, hogy csupán a kezei segítségével úgy bánik velem, ahogy éppen kedve tartja. Percekig úgy izgat, hogy egyre hangosodó sóhajaim, szaggatott nyögéseim, testem feszültsége tökéletesen mutatja neki, mennyire közeledem az élvezet csúcsához, aztán hirtelen lazítva, finoman simogatva csillapítja izgalmam, s közben élvezi, ahogy egyre türelmetlenebbül vágyom a kielégülésre… Sejtettem, hogy nem csak egyszerűen meg akar dugni az íróasztalra döntve. Mintha csak gondolatolvasó lenne, egyszerre kézen fogott, és izgalmamon jókat derülve (hirtelen nehezen tájékozódtam a helyiségben) az iroda másik felében terpeszkedő garnitúrához vezetett. Kipirult arccal figyeltem, amíg bezárta az irodaajtót… Úristen, eddig nyitva volt!... Aztán hozzám lépett, és arcomat a két kezébe fogva szájával az enyémhez közelített. Na neeeem, azt aztán nem! Csókolózni nem fogunk! Elrántottam a fejem, s igyekeztem újra öntudatosnak mutatni magam. Megdughatsz, de semmi több! … Úristen, tudatosult bennem izgalmam, s alig várom már, hogy belém hatoljon végre… Megdughat, de semmi több… Micsoda baromság ez! Hiszen ennél többet nem is akar… Ennél több nem is kell… 
Türelmetlenül figyeltem, amíg levetkőzött. Hát … el kellett ismernem, nem rossz pasi. Jó alakú, jól láthatóan odafigyel magára, és a szerszáma … hát, nem panaszkodhatom rá. Szép.


Ruháit lerakva aztán nyugodtan leült a kanapéra, és elégedetten hátradőlt. Néhány másodpercig bámultam rá, főleg meredező férfiassága kötötte le tekintetem. Na, jó, legyünk túl rajta gyorsan! … Ledobtam szoknyám és lehúztam teljesen átázott kis bugyimat, majd az ölébe másztam. Ugyanazzal a lendülettel hátranyúlva megfogtam kemény férfiasságát, simogattam kicsit, figyeltem reakcióját, az arcán szétterülő sunyi mosolyt, aztán fenekem kissé megemelve, végig a szemébe nézve, magamba vezettem … Mindketten felnyögtünk. A gyönyörtől, ahogy kitöltött, elkerekedett a szemem, a szám. Azonnal tövig csúszott belém … Lassan fölemelkedtem, aztán lassan újra magamba engedtem. Muszáj volt lábaim közé néznem, és figyeltem, ahogy a nedveimtől csillogó, sikamlós szerszám lassan előbújik hüvelyemből, aztán lassan újra ölem mélyére merül … aztán újra ki, majd vissza a mélybe … és a mozgást én generálom … Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fog esni … Csodálkozó tekintettel néztem az önelégülten vigyorgó Gergőre. Behunytam szemem, és visszafogott mozgásba kezdtem. Csípőm lassan tekergettem miközben sóhajtozva, apró nyögések kíséretében élveztem, ahogy teljesen kitölt.


- Nincs meleged? – kérdezte, és garbóm ellentmondást nem tűrve kezdte lehúzni rólam.


Nem így terveztem, de felsőm pár pillanat múlva a parkettán landolt.


- Erre sincs semmi szükséged! – nyúlt melltartóm kapcsához.


Az elöl kapcsos szép darab gyorsan követte a felsőm.


- Hát nem jobb így? – markolta meg melleim. – Gyönyörű vagy! – nyögte.


Aha. Tehát nem sok kell neki, hogy végezzünk. Akkor hajrá! Vállaira támaszkodva gyors lovagló mozgásba kezdtem, miközben keményen markolta melleimet. Végre átvettem az irányítást, s igyekeztem, hogy minél előbb kicsináljam Gergőt, s végre túl legyek ezen a délutánon. Magabiztos mosoly ült ki arcomra, ahogy figyeltem, hogy gyorsan halad a csúcs felé. Hüvelyizmaim segítségével igyekeztem férfiasságát komolyan megdolgozni. Hol szorítottam, hol lazán csúszkáltam rajta, s néha úgy igazítottam mozgásom, hogy megfejjem őt. Hangosan nyögött, s tudtam, mindjárt végzek vele. Melleim látványától szinte eszét vesztette, ezért erőteljesebben mozogtam, s kissé hátraengedve magam úgy támaszkodtam térdein, hogy jól láthassa, mint járják táncukat. Persze hazudnék, ha azt mondanám, én nem élveztem az aktust, és a helyzetet. Már nem fogtam vissza magam és hangosan sóhajtozva élveztem a vágtát. Túlságosan is … Hirtelen magához rántott, nem számítottam rá, s szájába szívta bimbóm. Erősen megmarkolta derekam, megállítva ezzel mozgásom, s ő kezdett őrült tempóban dugni… Néhány másodperc múlva már tarkójánál fogva húztam őt még jobban mellbimbómra, arcomat a plafon felé emelve hangosan nyögtem az élvezettől. Aztán hirtelen leemelt magáról, és maga mellé a kanapéra lökött. Épphogy hanyatt zuhantam, máris ott tornyosult fölöttem… De farka helyett ujjait mártotta belém újra. Őrült tempóban, keményen dugott ujjaival, miközben bimbóm egy pillanatra sem engedte ki szájából. Nem mintha tudta volna, mert homorítottam, ugyanakkor erősen húztam fejét érzékeny melleimre. Keze hangosan tocsogott bőven ömlő nedveimtől … Aztán egyik lábam a vállára vette, és belém vágta dorongját. Most én vesztettem eszem, ahogy tempósan tört pinám mélyére. Hangosan csattogtunk, nyögtünk az élvezettől. Egyre gyorsabb tempóban dolgozott bennem, s csak markolni tudtam izmos karjait, hogy ellen tudjak tartani vehemens lökéseinek. Egyre inkább nekem feszült, dugott keményen, míg végül, szinte hörögve kapta ki belőlem farkát, s abban a pillanatban már repült is az első löket a hasamra, a többi adagot pedig pinámra irányította … Néhány másodpercig, talán egy percig hangosan zihálva simogatta magát, forró spermáját pedig duzzadt makkjával kente szét puncimon … Láttam, hogy nem nagyon lanyhul izgalma, ezért kíváncsian vártam, mi fog történni. Folytatjuk, vagy vége? … Elmosolyodtam, amikor alig lankadt férfiasságát újra belém döfte.


- Ne ijedj meg, még nem fejeztük be… - nyögte győzedelmes vigyorral az arcán.


Néhány mozdulat után újra teljes keménységében, de jóval megfontoltabb iramban mozgott bennem. Most már reméltem, hogy hamarosan talán én is elélvezhetek. Ahogy mozgott bennem, megmarkoltam mellem, s fejét ráhúztam. Tudta mi a dolga. Előbb nyelvével izgatott finoman körözve bimbóm körül, aztán szájába szívta, és ugyanakkor ütemesebb mozgásba kezdett … Néha csak győzelemittasan vigyorogva figyelte arcomat, kiélvezve minden pillanatát, ahogy uralja élvezetemet, néha pedig hatalmas lökésekkel igyekezett szétszaggatni engem. Lábaimat átkulcsoltam derekán, és még gyorsabb mozgásra ösztökéltem. Teljesen magamhoz öleltem, vállainál fogva szorítottam magamhoz, s mohón viszonoztam (!) szenvedélyes csókját, amikor sokadik próbálkozására végül számba engedtem követelőző nyelvét … s élveztem csókjait nyakamon.


- Gyerünk! ... Keményebben!


Meglepődve hallottam saját hangom, ahogy Gergőt ösztönzöm. De aztán újra csak az én hangom töltötte be a helyiség levegőjét, ahogy Gergő újra és újra a kanapéhoz szegezett.


- Ez az, kis Kurvám! Hadd halljam, mennyire élvezed, hogy megbaszlak,… amíg férjed a ködös Albion útjain bolyong! – sziszegte a fülembe.


De engem már nem érdekelt semmi, hangosan nyögve, fel-felkiáltva élveztem a férfi eszement tempóját, ahogy kíméletlenül dugott, s kíméletlenül hajszolt az orgazmus felé …  Teljes bensőm remegni kezdett, felsikítottam, s rágörcsöltem Gergő ekkora örömöt okozó dorongjára. Ő egy pillanatra sem hagyta abba a mozgást, rendületlenül, kíméletlenül kefélt tovább. Hosszú percekig elhúzta orgazmusom, kiabálva kapkodtam levegő után, légszomjam volt, s csak kapaszkodtam belé, ahogy az ájulás határán élveztem … Alig kezdtem volna csitulni kicsit, amikor éreztem, ahogy a kőkemény dorong megfeszül bennem, a következő pillanatban rángatózni kezd, gazdája pedig szinte fájdalmas arccal, hangosan zihálva élvezi újra hüvelyem hálás szorítását… 
Talán jó negyed órába is bele tellett, amíg egyáltalán képes voltam felülni. Szédültem, meggyötört pinám vörösen, fájdalmasan izzott, Gergő nedvei fenekemen csordogáltak, combjaimat izomláz húzta, szomjas voltam ... Arcom a kezembe hajtottam és percekig próbáltam gondolkodni, a történteket helyretenni magamban. Aztán egy zsebkendővel megtörölgettem sajgó ölem, szédelegve összeszedtem ruháim, felöltöztem, és az ajtó felé indultam.


- Zita!


Megálltam. Épp a kulcsot készültem elfordítani a zárban.


- Holnap felhívlak, és megbeszéljük a következő időpontot!


Pár másodpercig gondolkodtam csak.


- Ne hívj! És ne várj!


Fáradt ujjaim reszketve simultak a kormányra. Könnyeim ömleni kezdtek, nem tudtam visszatartani tovább…


Összegezve a dolgot, szépen meg lettem kefélve … a semmiért. Hiszen férjem továbbra sem tudott több időt velem tölteni itthon ... Viszont néhány hónap múltán munkahelyet változtatott, és igaz, kicsit összetettebb munkája van, és nem is keres többet, de mindennél többet jelent, hogy ritka kivételektől eltekintve minden este együtt alszunk el. És ami a legszebb, hogy pici lányunk óvodás, pici fiunk pedig két éves múlt…! Én pedig most már készülök vissza dolgozni, készülök újra megállni a helyem a dolgos hétköznapokban is.