A haverom anyja! 4. rész

Csak a helyiek, és a régóta visszatérő nyaralók ismerték. Mint mindig, ezen a reggelen is gyalog indultunk el a part felé. Laci és Irén kézen fogva ment elöl, mi pedig kisé lemaradva utánuk.  Márk és én végig beszélgettük az utat, de amikor csak lehetőségem volt, akkor Irént néztem. A feneke, a háta, a combjai minden porcikája tetszett. Az elmúlt napok eseményei, és a régóta érzett vágy együttesen olyan hatást értek el, ami már-már fizikai fájdalmat okozott. Amikor négyesben voltunk együtt, akkor Irén mindig úgy viselkedett, mint a legjobb barátom anyukája. Kedves volt, de nem lépett át semmilyen határt. Amikor azonban csak másodpercekre is kettesben maradtunk, vagy napozás közben összeakadt a tekintetünk, olyankor mindig láttam a szemében a vágyat, amit én is folyamatosan éreztem. A nyár legforróbb napjai és az én viszonylag érzékenyebb bőröm nem túl jó barátok, ezért kicsit arrébb feküdtem egy árnyékosabb részre. Márk szolidaritásból velem tartott. Laci és Irén azonban maradtak a napos részen. Nekik még nem volt elég a napozásból. Mivel már a nyaralás vége felé jártunk, ezért a kezdetben hatalmas rajongást kiváltó pancsolás helyét átvette a parton való lustálkodás. Laci aludt, Irén a telefonján játszott valamit, Márk zenét hallgatott, én pedig szintén a telefonomon olvastam a híreket. Épp egy videót akartam megnézni, ami az egyik cikkhez tartozott, amikor jött egy SMS. A feladó nem volt más, mint Irén. A szöveg csak annyi volt, hogy -„Szia”-. Odapillantottam, de nem nézett rám. Mosolyogtam és arra gondoltam, hogy egy újabb fejezett kezdődik kettőnk macska-egér játékában. Most nem voltam zavarban. Nem úgy, mint reggel. Inkább izgatott a helyzet. A férje mellette alszik, a fia pedig mellettem hallgatja éppen a zenét. Mi pedig a legnagyobb titokban sms-ezünk. Tetszett. Válaszoltam neki: -„Szia. Milyen ott a napon? Már szép barna vagy.” - Amint elküldtem, már néztem is az arcát. Látni akartam a reakcióját, és nem is csalódtam. Mosolygott, és egy rövid másodpercre rám nézett. Hirtelen rezgett a telefonom:- „Nem vagyok ám mindenhol barna.”- Bár az árnyékban voltam, az üzenetek hatására úgy éreztem magam, mint ha a tűző napon lennék. – Én sajnos csak a barna részeidet látom. A többit kénytelen vagyok elhinni neked. – Amint elküldtem az üzenetet kénytelen voltam átfeküdni a hasamra, mert kezdet árulkodó lenni a fürdőnadrágom. Újból rezgett a telefon: - Ha nem hiszel nekem, akkor nézd meg a saját szemeiddel! 5 perc múlva a vízben? – Majdnem kiejtettem a telefont a kezemből. Végre. A víz kiváló hely lehet, hogy titokban egymáshoz érjünk. Szerencsére nálunk nincsenek olyan tiszta vizek, mint pár egzotikus szigeten. Nem lehet látni, hogy mi folyik alatta. Erre az üzenetére már nem válaszoltam. Ránéztem Irénre, aki szintén nézett, és bólintottam. Pár perc múlva felkelt és elindult a víz felé. Micsoda teste van. Már elég szép barna volt a bőre, és minden domborulatot imádtam rajta. Kicsit megigazította az általam feltúrbozott bugyiját és bement a vízbe. Mikor már felkeltem én is, hogy csatlakozzak, akkor Márk ült fel a pokrócon.
– Hova mész?
- Kicsit bemegyek a vízbe, mert melegem van.
- Jó ötlet. Én is megyek. Hozzam a labdát?
Őrjöngeni tudtam volna. Márk volt a legjobb barátom, de most a pokolba kívántam.
- Ááá, inkább ne. Most csak úszni akarok egyet.
- Jó. Akkor úszunk.
Benéztem a vízbe, és Irén már jóval beljebb volt. Rám várt. Elindultunk, és csak arra tudtam gondolni, hogy most szalasztom el a nagy lehetőséget. Ma már nem lesz több alkalmunk, hogy tényleg csak kettesben lehessünk. Még egy utolsó reményem volt. Reméltem, hogy Márk túl hidegnek fogja találni a vizet. Sajnos nem így lett, és még Irént is észrevette.
- Nézd! Ott van anya. Úszunk oda hozzá.
- Tényleg. Észre sem vettem.
- Fura. Nem szokott csak úgy egyedül ilyen messzire beúszni.
- Szerintem nincs benne semmi fura. Úszni akart és kész!
- Jó, mindegy. Menjünk oda hozzá.
Sajnos nem reménykedhettem benne, hogy több hosszt ráverve fogok oda érni, mert jobb úszó volt. Hamar oda értünk Irénhez.
- Sziasztok. Kimerészkedtettek a napra?
Márk mintha nem is halotta volna a kérdést. Kérdéssel válaszolt.
- Egyedül úszol? Apa alszik?
- Igen alszik. Nem akartam felébreszteni.
Én csak szótlanul hallgattam őket. Annyi örömöm maradt, hogy legalább közel voltam álmaim nőjéhez.
- Már elég régóta itt vagyok bent, és kezd fáradni a lábam. Kicsit kijjebb megyek, ahol tudok állni. Jöttök velem?
Nem vártam meg, hogy Márk válaszoljon. Egyből rávágtam.
- Persze!
Mikor már mindenkinek leért a lába, tovább beszélgettünk. Csupa semleges téma volt.  Márk épp magyarázott valamit, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy láb ér az enyémhez. Lehetett volna puszta véletlen is, de tudtam, hogy nem az. Irén lába volt. Simogatta az enyémet. A lábfejemtől egészen a combomig. Rápillantottam, és mind a ketten mosolyogtunk. A tekintettemet vissza emeltem Márkra, de közben a kezem megfogta Irén lábfejét. Megfogtam, és az újaimmal simogattam. Szerencsére nem volt csikis. Nem az volt, amiért eredetileg elindultam a vízbe, de nem érdekelt. Ez az apró, és elhanyagolható fizikai kontaktus is felért nekem a mennyországgal. Picit lejjebb guggoltam, és a lábát oda emeltem a farkamhoz, ami már gránit keménységű volt. Hallottam, ahogy egy nagyot sóhajt. Nagyon erotikus volt. Most először imádtam, hogy ilyen zavaros a víz. Kb 30 perce álltunk így ott, amikor Irén kiemelte a lábát a kezemből és bejelentette, hogy neki ennyi elég volt a vízből. Sajnáltam, de tisztában voltam vele, hogy nem állhatunk így napestig. Nem sokkal később, mi is követük a példáját. Amint kiértem már fel is kaptam a telefonomat. Hátha jött üzenet tőle. Így is volt.
- Nem gondoltam, hogy díszkísérettel jössz.
Meg sem törülköztem. Leültem és elkezdtem írni a választ.
- Nem tudtam mit csinálni. Nem tilthatom meg senkinek, hogy bejöjjön a vízbe. Sajnos.
Amint elküldtem őt néztem megint. Látni akartam, hogy mit reagál rá, de sajnos miután elolvasta letette a telefont. Nem akartam, hogy így érjen véget a délután, ezért újból írtam neki.
- Kérlek, ne haragudj rám. Bejössz megint a vízbe?
Láttam, hogy újból felemeli a telefont.
- Már nincs kedvem.
Elment a kedve az egésztől. Valamit tennem kellet.
- Mikor láthatom az ígért részeket?
Láttam, hogy újból mosolyog. Megnyugodtam.
- Ígértem neked valamit?
- Ne csináld! Azért mentünk be a vízbe.
- Azt hittem, hogy a talpamra vagy kíváncsi. Azt fogdostad.
Most én mosolyogtam. Hihetetlen ez a nő.
- Én nem fogdostam a talpad. Lehet, hogy összekeversz valakivel.
Nevetni kezdett.
- Kár, hogy nem te voltál, mert jól esett. Később pedig viszonozni akartam a szívességet, de ha nem te voltál, akkor mindegy.
- Hogy viszonoznád annak a valakinek? Te is megfogdosod a talpát?
- Nem a talpát fogdosnám. Egy sokkal finomabb helyet simogatnék.
Újból kezdtem beindulni.
- Most, hogy mondod! Én voltam. Határozottan emlékszem. Azt hiszem, engem kell kényeztetned. Mikor? Hol?
Már elég késő volt, és a többiek kezdtek fészkelődni, hogy lassan menjünk. Laci is ébredezett, és Irénhez beszélt. Sajnos nem halottam, hogy mit mondhat neki, de a lényeg az volt, hogy amíg beszéltek, addig nem foglalkozott az üzenetemmel. Laci odaszólt nekünk, hogy készülődjünk, mert lassan indulni kéne. Felállt és elkezdett pakolni. Irén is állt már, és a telefonját nyomkodta. Egyszer csak rezget a készülék:
- Éjfélkor! A fürdőszobában. Ne késs!
Legszívesebben üvöltöttem volna, de vissza kellet fognom magam. Ma végre megkapom. Miután összepakoltunk, és visszamentünk a szállásra, én már egyre türelmetlenebb voltam. Olyan volt, mint amikor az ember tudja, hogy mit fog kapni karácsonyra, és alig várja már, hogy végre az övé lehessen, de még aludnia kell rá egyet. Szörnyű, és katartikus érzés egyszerre.

Folytatás hamarosan….