Fricska, illat, letűnt pillanat

Bízd a végzetre mindened,
mert a léleknek így a jobb.
Alkalom, hogyha van, fogadd el
bármi elmúlt,
letelt.
Feledd,
vissza nem tér.
Ha búslakodsz,
csak gallyra teszi ronggyá gyúrt életed.

Vágyaim célja csak Te vagy.
Gondolatom csak képednek örül,
lelkem általad telített:
akár magányosan mereng,
akár őrjítő tömeg vesz körül.

Gyengéd és baljós a láng,
amely szemedben ég.
Mint Hold,
mikor fényét árasztja szét,
nyújtózik,
felnevet az ágakon,
s elé simulnak a kövek.
Talán, ha két szemed jobban ráfigyel,
fellobban,
és a fényt zsákjába rejti el,
fénye kedvesen játszik veled.
Mikor megfordulsz hirtelen,
ki vagy te - kérdezlek Téged
mondd meg!

Szempillád csillagok fényszála szőtte át,
rezgése,
mintha öröklét várna rád.
Vágyam-
még mielőtt megvallottam neked-
már telítette bennem a vad reményeket.
A képzelt csókot,
a titokzatos gyönyört
s a sóvárgás hevét,
mely gyakran orvul rám tör.


Oh te szegény kis röpke élet,
kit el, a járdaszélre dobtak,
jobban szeretnek nála téged
azok is, kik most eltaposnak.

Ellobbanó szív: enyém voltál, leszel…
Félek kissé tőlük, kik engem akarnak.
Mindannyiunkra ez a sors vár
életünket adni a férfinak.