Tiszta szívből

Újra kéne kezdeni,
Minden emléket feledni:
Mindent, ami veled kapcsolatos.
Élni így lenne ajánlatos.

Nem sínylődni egyedül,
s várni, hogy az érzet majd meggyengül,
Nem várni a lehetetlent,
mint valami szerencsétlen, aki tehetetlen.

Nem! Hanem élni szabadon,
Hagyni, hogy a szívem szárnyaljon.
Nem gondolni a múlt bajaira,
Inkább figyelni a jövő dolgaira.

Ezt akarom, de hogyan érjem el?
A kínjaimat hogy felejtsem el?
A reményeket hova dobjam?
Égő szívemet mivel oltsam?

Eddig komolyan a lehetetlenben hittem,
Abban, hogy majd nyáron, itt, lent,
Érzéseim újra viszonzásra tanlálnak.
De, minek számítsak ilyen csodára?!

A csoda elmúlt, akkor,
szívembe semmi úgy még nem markolt.
De kinek mondjam ezt?
Ki érti majd meg?

Téged nem is érdekelt,
ha szerettél volna, nem hagysz el.
Bolond ügy volt a mienk,
Én is hibáztam, de te is. Még milyet...

Belátom nem kell várnom rád,
mert nem szabad!
Arcomon lágyan siklik át
ez a gondolat.

Valahogy túl teszem magam,
Bár még nem tudom hogyan...
Egyben azért biztos lehetsz:
Tiszta szívből téged szeretlek!