Őszi tájban ült akkor az idő
Szürkeség ölelte át a fákat mindenütt
A nap sem bontotta ki sugarát
Mintha többé fényt sem akarna adni már.
Elmentél, itt hagytál örökre minket
Egy utolsó ölelést sem engedtél meg nekem.
Szerettelek! Ezt tudnod kellett
És tudtad is ezt jól szerintem.
Voltam ugyan rossz és engedetlen
De akkor nem voltam más, mint egy gyermek.
Megannyi kóbor nap elment azóta
És hiába üti a perceket az óra.
Te nem tértél vissza hozzánk.
Konokul, makacsul a földbe vágytál.
Te voltál maga az erő és a biztonság.
Semmi sem pótolja hiányodat.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2004-02-17 00:00:00
|
Szerelmes
1 Év amíg rád vártam,
1 Hónap mire rádtaláltam,
1 Hét még igazán szenvedtem,
1 Nap mikor csak a szavakat kerestem...
1 Hónap mire rádtaláltam,
1 Hét még igazán szenvedtem,
1 Nap mikor csak a szavakat kerestem...
Nehéz dolog, hogy ne szeress,
Hozzászólások
"Semmi sem pótolja" a verset.
Attól még, hogy rövidek a sorok és itt-ott a sorvégek emlékeztetnek rímekre, ez még nem vers. A gondolatok szépek, de nem eredetiek, ezért mégsem mentik meg az írást.
Javaslom, hogy olvass néhány más szerzőtől - akár ezen az oldalon is találsz jókat - s majd utána nézd meg ismét a sajátodat, és javítsd, amit szükségesnek találsz!