Rabszolgák

Képzeld csak el,milyen rossz volt a rabszolgáknak,
mindig dolgoztak,de nem saját maguknak tették azt.
Másnak,tették a dolgokat,míg csak éltek,
s ha meghaltak,csak a rabszolgák sírtak át éjjeleket.
Csendben tűrték a sértő szavakat,ostorcsapásokat,
leköpték s kiröhögték őket,szívükbe örök nyomokat adtak.
Éjjel,mikor bezárták őket s nem látta őket senki,
összeborultak s könnyek között örökre elakartak aludni.
De jött egy újabb nap, újabb ostorcsapás,
tűrték a sértő szavakat,mert szívük más,
sokkal érzőbb és sokkal vérzőbb,
sokat szenvedtek a bezárt évektől.
Rabszolgák,kiknek életük hamar elszállt,
nem bírták e kínzó fájdalmakat,mi velük elbánt.
Emberek,kiknek ugyanúgy szívük s lelkük van,
de erre az egyre mások egyáltalán nem gondoltak.
Érző szívek,kiknek az élet a boldogság,
másokra,gonosz emberekre ugyanez a sors vár.