Négy lovas

Lágy ölelésben, a rét szélén,
Nem törődve, mit hoz a szél.
Senkit sem zavar, a jövő gondja,
Nincs kit a bölcsesség terhe sújtsa.

Egyszer majd, ha eljön a holnapután,
Lelkek repülnek a szabadság szárnyán.
Mindenki rájön, mi a vétknek léte,
Mit még soha, senki nem érzett élve.

Ha visszanéznél, és nem látod a négy lovast,
Elől jönnek, hol tűz lángol és vérzik a vas.
Ez nem a vég, hanem a kezdet,
A vég kezdete, melynek rideg heve,
Egy új világot jósol, hol a hatalom minden,
Kinek semmilye nincsen, nincs miben higgyen.

A világ közepén, csontos kezek hideg ölelésében,
Érted majd csak meg, mit súgott a szél, ott a fűben.
Lemegy a nap, és már vágyni sem marad,
Az oly kevés, ami odaát maradt.