Látomás

Utolsó napomra ölt bársonyt az ég,
Nyugvó Nap feledi, mit eddig láttam.
Elkísér titkom, mire eddig vártam.
Nem marasztal már más, hát megpihenék.

Rozsdás szívem utolsó percig diktál;
ha létem a külvilág része is már,
Elnémul bennem, szabad láncára vár.
Forr, pezseg, szenved, pihen, míg meg nem áll.

Így zuhan porrá, ki valóban szeret.
Ágyamat veti a hazug ravatal.
Távolból látom: dúl forró zivatar.

Ma sír, holnap víg, ki engem eltemet.
Ha nem kettő, de ezer színű népek
Unnak, felednek. Értük VOLT, hogy élek.