Halálom (harmadik rész)

Értem szólnak a harangok,

Miattam sok sírást hallok.

Értem feketék most a ruhák

Miattam szólnak gyászmelódiák.



Az én testem fekszik a koporsóban,

Az én nevem díszeleg sokatmondóan.

Az én képem látható fekete keretben

Az én lelkem zokog mellette csendesen.



Miattam a fájdalom,miattam a gyász,

Miattam van minden,mi most nekik fáj,

Az én bűnöm a könny az arcukon

Az én lelkemet emészti a rágalom.



Odamenneka koporsóhoz,belenéznek,

Remegő kezükkel a kezemhez érnek

Szavakat motyognak,könnyeket ejtenek

Tőlem végső búcsút ily módon vesznek.



Elmondják,mi voltam nekik,s hogy hiányzom,

Elmondják,hogy elhozták a kedvenc virágom.

Elmondják,hogy nem értik,miért tettem ezt

És sokuk halkan hozzárebegi:szerettelek.



Múlt időben borzalmas ezt a szót hallani

Tiszta szívből szeretném nekik kiáltani:

Én is szeretlek téged!Hallom amit mondasz!

-De miért tetted?-kérdezi egy halk hang.



Hátranézek,már másik ember áll mellettem

És a képemet nézve motyog csendesen.

-Tudom,hogy szerettél élni,szerettél minket

Azt hittem,ez az egész csak költői ihlet!



Mereven bámulom azt,ki a síromnál áll,

A képhez beszél,ebből tudom:nem lát.

-Elmentél,itthagytad az egész világot

Itthagytál szépet,jót,minket és minden álmod!



Ha most látnád,hányan vannak itt,

Ha hallanád a hangjukban a kínt,

Ha látnád szemükben a bánatot és könnyet

Eszedbe juthatna:nekünk nem lesz könnyebb!



Valami dühös vádat érzek a hangjában,

Ami az én szívemben zeng valójában.

S egy kiáltás a lelkem mélyéről utat talál:

Óh Istenem,bárcsak visszacsinálhatnám!