Csend

Csend

Csend,sokszor megnyugató,
Sokszor simogató.
Utólért a csend,
Kint is és bent.
De ez nem nyugtató barátságos némaság,
Lelkem sivár, mint egy pusztaság,
Ha nézek is, nem látok mást,
Csak csendet,ürességet és pusztulást,
Vártam a tél végét ,
Vártam a madarak énekét,
S most zavar,halált hoz minden szavuk,
Halált hoz nekem csepp kis ajkuk,
Süt a nap,ülök,nézek, s nem látok,
Mit látok, csak egy nagy átok,
A zene, mit oly nagyon szerettem,
Hallgatom, mégsem hallom,nem érinti meg a lelkem,
Kavarog bennem az üresség,találkozott bennem a kezdet és a vég,
Nem találom a helyem,s nem nyújt örömet már sem virág, sem a kék ég.
Valami hiányzik itt belül,de nemtudom hogy mi az,
Szívem mint egy gyermek álla oly kopasz,
Szív...,nemtudom már mi az,tudom mindenkinek van,
S mégsem tudom mire való,súgja valaki ide halkan.

Elvesztem.Nemtalálom magam,s bolyongok untalan,
Csak Csend van szívem helyén és Üresség.Szívem boldogtalan...