Csak álom volt...

Csak álom volt, miből
egy percre felébredtünk,
viharos szerelemmel,
igazán szerettünk,
hirtelen, mint a zuhanás,
belénk csapott
villámként a vágyakozás,
ölelő karjaid kitártad,
csókért esdeklő számat
csókjaiddal lezártad,
szemem lehunytam
és csak azt kívántam,
soha ne legyen vége, mert
egész életemben ilyen
szerelemre vártam.

Az álomból ébredés lett,
nem szerethetünk tovább,
nem vagyunk szabadok,
szívünkben hordozzuk
a kéretlen bánatot,
búcsúzni kellett, jól tudom,
s a lelkünkben fáj nagyon,
ezt a szakítást megélni,
a jövőt, a szerelmet soha,
többé, nem remélni.

Hiába akarom,
nem tudlak nem szeretni,
napjában gondolok rád
ezerszer és százszor, meg
még ki tudja hányszor,
majd egyszer vége lesz,
ha megtanulok feledni,
a szívem sem dobog már,
könnyű hamuként szállok
felhők szárnyán,
de akkor is, még ott is
Téged foglak keresni.