Álmok és valóság

Utolértél...utolért te mindenható végzet,
szaladtam...én futottam előled,
vártam,igen vártam az igazit,
de mese csupán,s a valóság már nem létezik.

Saját valóságom lett,saját álmokkal,
saját mind, s mindegyik teli vágyakkal.
Érintés nem volt s nem is lesz,
képzelet az egész,képzelem,h repítesz.

Sors,melyet nem én választok,
s ha menekülök is, ő már választott.
Én kellek neki...én senki más
valóság és álom...válassz hát...várom.

Eljöttél,de még utolsó esélyként utamba küldted őt,
elvettél mindent...minden személyes vonzerőt,
meghódítani szívét,csak szívemmel tudom,
de szívemben minden szépet kiírtott az álom.

Valóság,mi számomra nem létezik,
álom,mely végzetként repít tovább,
Várom,még mindig várom az igazit,
de már az álom is csak rémálommá vált.

Talán egyszer én is felébredek,
akkor már nem lesz más...
minden csak hideg valóság,
többé nem lesznek álmok s talán akkor már én sem rád várok...