A tél múlik, s nyílik a tavasz,
Boldogság, és megváltó az,
Mi vele nyílik még majd, s virágzik,
Boldogság az, hol a szívben tavasz virágzik.
A hegy s a völgy, a nagy puszta, s az erdő,
Örül most biztos a jövendő.
Virágzik a tavasz és nem hasztalan,
Mert bennem is újra nő, így nem vagyok vigasztalan.
A Nap mosolyog, s kéjesen ragyog,
Az élet vize ősi helyéről, már szabadon bugyog,
Elönti a természetet, s vele engem,
Innen, érzem, nem kell tovább mennem!
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-09 00:00:00
|
Egyéb
Be van írva lelkembe a te képed
s mindaz, mit írni kívánok terólad,
magad írtad be, én csak olvasódnak
szegődöm, ezzel is hódolva néked.
...
s mindaz, mit írni kívánok terólad,
magad írtad be, én csak olvasódnak
szegődöm, ezzel is hódolva néked.
...
A élet egyetlen esély - vedd komolyan!
Hozzászólások
Mindenesetre a gondolatot értékelem benne, nekem is jól fel kell most vérteznem magam tavasszal, ha neki akarok indulni ennek a vígasztalan időnek.
Szép napot kívánok!
Adri
Szerintem is az! Jól ráéreztél, nagyon mélyről halásztam elő ezt a kis versikét, csak a hangulata miatt! Nagyon nem szeretem ezt az időt...Nyári gyerek vagyok és ősi hitem lévén kicsit Napimádó is! :smile: