A lány és a fa

Az esőverte fenyves,
amely valójában csupán néhány
fából állt,
és tisztás ölelte körül,
halkan susogott
a téli szélben.

Örökzöld, igen, a fenyő
örökzöld. Tűlevele
hull folyvást, de sosem
csupasz. Csúcsa is van,
mely tőrként döf az égbe,
hol szürke fellegek
suhannak el a téli homályban.

Az egyik fa alatt
egy lány állt, ajkát
a fenyő törzsére
tapasztotta, és csókszerű
tevékenységet folytatott vele.

Ajka aranylott a gyantától,
szemében ragyogott a gyöngéd
elragadtatás. Lábai mindeközben
enyhén terpeszben, közte
a levitézlett Plus áruházlánc
szövettáskája, tele élelmiszerrel
és nélkülözhetetlen iparcikkel.

És ő csak csókolt, szája
szenvedélyesen cuppogott
a fa törzsén, két karja
átfonta a fát, és a mókusok
odafönntről figyelték, kuncogtak,
és szerelmesen nézték a szép leányt.

A fák csak susogtak, a csókolt fa
megilletődötten mormogott is tán,
a felhők suhantak, és piciny fenyőtűk
hullottak a lány nyakába.