A Bukott Angyal Hangja szól

A semmi szélén
Állok megvetve én.
Angyalok törött szárnyán,
Levetett glóriáján át
Szégyenbe szegezve
Kerget egyre, a keserű kedvbe
A bukásom…
Egykoron felhők szegélyén
Szálltam, s bejártam az eget én.
Harsonák hangját, és békéjét
Csodáltam akkor még.
De hittem reményem,
S most letaszított létem,
Elcsúfított képem
Felett szól az én dalom.
Egy megszürkült hajnalon
Minden gyönyörű álmom
Az összes szép napom
A hűvös éji holdam
Mindegyik ég holtan.
Elvette tőlem a tegnap,
S a holnap vérben fagy.
Harcba hajt az éhség,
Fojtogat minden kétség!
Sárba kent ruhám,
S elhaló imám
Suttogja: ..fázom,
Hogy minden bűnöm-bánom!
Hát bolondság a vágy,
Hogy a konok ég megbocsát?
De nem fejem felett gyűlik csak
A pokol kék harag kegyetlen mar,
bélyeget éget homlokomra ma.
Pecsétet süt földi árnyékomra
S engem csak elveszni hagy.
Gúnyos szava romlásba fagyva:
Te most Szabad Ember vagy!